12 nap szabadsága és álma ért véget november 4-én, amikor hajnalban megindultak a szovjet páncélosok, hogy leverjék a győztes forradalmat, megbuktassák Nagy Imre kormányát és megakadályozzák, hogy Magyarország kiváljon a szocialista blokkból, miközben a nagyvilág felháborodva, de tétlenül nézte, mi történik ebben a kis országban.
Minden évben órákat töltök azzal, hogy ezekben a napokban a Fortepan gyűjteményét nézegetem. Az emberek arcát fürkészem, mit érezhettek akkor, amikor végre ki lehetett mondani dolgokat, elégetni a propaganda szócső Szabad népet, honnan volt ez a bátorság és szabadságvágy... A szétlőtt épületeket nézem, hogy hát épp kikecmergett a város a II. világháború utáni pusztításból, és most lehet elölről kezdeni, a játszótéri csúszdák tövében domborodó sírokat, a pocsolyába zuhant Lenin utcanévtáblát és vörös csillagot, a Parlamentben az összetolt fotelekben, puffokon alvó nőket, a barikádokat, felborult villamosokat, a szétzilált hétköznapok nyomait, és aztán az idővonal sunyin, átugrik Nagy Imre tárgyalására, 1957. május 1-re, az ellenforradalmi propaganda harsogására. Teljesen megérteni nem fogjuk tudni, milyen lehetett ezt megélni, ezeket a magasságokat és mélységeket, de emlékezni kötelességünk.
Kiemelt kép: Fortepan/Bauer Sándor. Az 1956-os forradalom alatt elesett ideiglenes sírja a Vigadó (Molotov) téren, háttérben a Gellért-hegy.