A mai napon, 1839. október 29-én született a 19. század végi építészetünk egyik legjelentősebb művésze-mestere Steindl Imre.
A Kígyó utcai gyógyszerész fia járt a budai és bécsi Műegyetemre, de legfontosabb iskolája a bécsi képzőművészeti akadémia volt, ahol Frierdrich Schmidt tanítványa volt, s alapítója az osztrák építész köré csoportosuló Wiener Bauhütte építész-önképzőkörnek. Itt lett elkötelezett híve a gótikának, de a műemlékvédelemnek is.
1870-ben tért vissza Magyarországra, a Műegyetemen középkori építészettörténetet tanított. Néhány építész-munkája is volt, de az áttörést egyértelműen az 1875-ös év hozta el számára a Váci utcai új budapesti városháza tervezésével, amely a neogótikus stílus hazai megjelenésének jelentős állomása volt. Steindl ettől kezdve sorra kapta a megrendeléseket. Művei országszerte megtalálhatók, Budapesten például az állatorvosi egyetem épületei, a Szent Erzsébet Plébániatemplom a Rózsák terén, de a Margit híd ma már nem létező hídfőit is ő tervezte.
Munkásságának csúcsa, esszenciája azonban az Országház, amelynek tervei a hivatalos pályázat beadási határidejére (1883) készültek, el. Két évvel később megkezdték az építkezést is. Ám azt 11 év alatt, millennium idejére sem tudták befejezni, így az Országgyűlés csak egy jelképest ülést tarthatott 1896. június 8-án a félkész épületben. Az épületet a képviselők csak 1902-ben vehették birtokba, ám a munkálatok csak 1904-ben értek véget.
Steindl Imre teljességgel egyedit alkotott, ráadásul fantasztikus helyen. A tökéletes fekvésen túl az épület varázslatának az lehet a titka, hogy Steindl volt annyira bátor, hogy a barokk alaprajzot és a tömegkompozíciót szintetizálta a tiszta csúcsíves neogót építkezési stílussal.
A sors kegyetlensége, hogy a mester főművét nem láthatta befejezetten. "A magyar építőművészet egyik oszlopa dőlt ki Steindl Imrében, az új országház megalkotójában, akit 1902. augusztus 31-én ragadott el a kérlelhetetlen halál, dicsősége delelőjén. Készen áll a Duna partján nagy műve, az ő kőbe vésett gondolata, hirdetve megalkotója szellemét, de a mester nem élvezheti dicsősége melegét, nemzete elismerését. Valami tragikus elem van abban, hogy akkor költözött el az élők sorából, midőn legnagyobb mesterműve készen áll" - írta a Művészet című folyóiratban Csányi Károly, ezzel zárva nekrológját: "Az új országházban leginkább megnyilatkozik Steindl művészi egyénisége és tudásának nagysága; benne ezeréves multunknak örök emléket emelt. Ma a nagy mű készen áll, alkotója pedig örök pihenőre tért."
