A Biggeorge Property a Szentendrei út-Bogdani út-HÉV által határolt, egyébként saját tulajdonában lévő, barnamezős területen szeretné megépíteni a Waterfront City folytatását.
Egy közel háromórás vita után a DK-s, fideszes, LMP-s, momentumos és párbeszédes képviselők szavazataival átment, azaz a közgyűlés 14-9 arányban jóváhagyta az egykori harisnyagyár területével kapcsolatos, Óbuda-Békásmegyer építési szabályzatának módosítására is vonatkozó telepítési tanulmánytervet.
A Biggeorge Property a Szentendrei út-Bogdani út-HÉV által határolt, egyébként saját tulajdonában lévő, barnamezős területen szeretné megépíteni a Waterfront City folytatását, a Waterfront Lofts-ot, ami körülbelül 1400 lakás, valamint több mint 6500 négyzetméter üzlet- és irodahelyiség felhúzását jelenti.

Ahogy a kerületi előterjesztésben írják, a tanulmányterv illeszkedik a kerület hosszútávú városépítészeti céljaihoz, valamint a fővárosi és kerületi önkormányzattal lefolytatott egyeztetések eredményeit tartalmazza.
A megállapodás értelmében a főváros kap 130 bérlakást a projektben, a kerület kap 1,2 milliárd forintot szociális bérlakások építésére.
A vállalkozó ezenfelül vállalta, hogy 350 millió forinttal beleszáll a Budai fonódó északi ágának tervezési költségeibe, hogy új gyalogoshidat épít a Hajógyári-szigetre, hogy megújítja a Filatorigát HÉV-megálló környezetét, és hogy megnyitja a terület közepén létrejövő 10 ezer négyzetméteres parkot.
Az egyeztetések eredményeként
a legmagasabb épületek magassága lecsökkent 65 méterről a mellette lévő 15 emeletes panelház szintjére, 51 méterre,
és felépül a lakások mellett körülbelül 70 darab 100 négyzetméteres kereskedelmi vagy üzleti funkciójú helyiség is, emellett talán 150 bérelhető parkolóhelyet is fel kell ajánlaniuk a környék lakóinak.
A főváros egy nappal korábban, a szeptember 24-i közgyűlésen közel egyhangúlag, két kutyapártos tartózkodással már megszavazta, hogy kezdeményezi a jelenleg hatályos településrendezési eszközök, azaz a Fővárosi Településszerkezeti Terv (TSZT) és a Fővárosi Rendezési Szabályzat (FRSZ) eseti, Waterfront Lofts-cal kapcsolatos módosítását.
„Nyilván lehetne szebbet csinálni, lehet mást csinálni.
Ha ez is egy olyan projekt lenne, mint Rákosrendező, lehet, másképp nyúlnánk hozzá, mint ahogy a fejlesztő, de nem az,
a terület nincs, és nem is volt köztulajdonban” – mondta a Lofts kapcsán Vitézy Dávid.

Mint magyarázta, a fővárosnak is egyetlen szerepe volt, hogy engedi-e átminősíteni a területet plázából lakássá. Az, hogy erre gondolkodás nélkül nemet mondjanak, az mindennel szembe menne, ami Budapest hivatalos városfejlesztési dokumentumaiban szerepel.
Vitézy emlékeztetett, hogy a közgyűlés egyszer, 2025 márciusában egyébként már mondott nemet a projektre, aminek következményeként indult el a folyamat, milyen közcélú beruházásokat vállalna a fejlesztő, aminek az eredményeiről fentebb lehetett olvasni.
A projekt a kerületben, mint a szavazatokból is látható, nem aratott osztatlan sikert, a helyi kutyapártosok például Kiss László polgármester lemondását követelik.
A fővárosi és kerületi vitában is erős érv volt azonban, hogy rugalmasságot kell mutatniuk, fennállhat ugyanis a veszélye, hogy
kiemelt állami beruházássá minősítik át a projektet, és akkor semmilyen beleszólása nincs sem a fővárosi, sem a kerületi önkormányzatnak.
„Ezért döntöttünk úgy, hogy inkább megpróbálunk kiharcolni sok közhasznú fejlesztést, csökkentjük a beépíthetőséget, de megállapodunk, különben a kerület nem kap semmit, és a beépítés még intenzívebb lesz” – magyarázta Béres András párbeszédes alpolgármester, aki nem mellesleg a Fővárosi Közgyűlés tagja is.
A beruházó Biggeorge Property összesen tehát 4 milliárd forint értékű fejlesztést vállalt magára.