STÍLUS

Építik a lakóparkot a Gellért-hegy lábánál


A lakóprojekt két 14 lakásos társasházból és egy 4 lakásos villaépületből fog állni, amikkel kapcsolatban pedig szeretnék elhitetni, hogy jól fognak illeszkedni a környezet hangulatához.

Szeptember 5-én, pénteken megkezdték a lakópark építését a Gellért Gyógyfürdő szomszédságában, ahol 2008-ig a Gellért fürdő fűtőháza és gyerekmedencéi működtek, 2014 és 2022 között pedig az egyedi hangulatú Pagony működött.

A Market Asset Management a beszámolójuk szerint 2023 őszén vásárolta meg a kivételes adottságú telket, hogy olyan lakóépület-együttest hozzon létre, ami nemcsak a leendő lakók számára kínál exkluzív otthonokat, hanem a környék házaira, utcáira is értéknövelő hatása van.

A 24.hu cikke szerint a projekt kapcsán ugyan többször is tartottak lakossági fórumokat, ahol viszont a helyiek rendszeresen nehezményezték, hogy

az egyeztetések inkább tájékoztatásként zajlottak, mivel a fejlesztés előrehaladott állapotban volt, és érdemi változtatásra kevés lehetőség maradt.

Kifogásolták például, hogy a beépítés mértéke meghaladja a kerületi szabályozás által előírt maximumot, valamint, hogy az építés során eltűnik a jelenlegi fehér csempés támfal és a kék kerítés.

A vállalkozó ugyanakkor azt mondja, hogy 32 lakásos lakóingatlan-projekt tervei a XI. kerületi főépítésszel, az Országos Építészeti Tervtanáccsal és az örökségvédelmi hivatallal folytatott egyeztetések eredményeként véglegesültek, és mindenben megfelelnek a helyi építési szabályozásnak.

A lakóprojekt mindenesetre két 14 lakásos társasházból és egy 4 lakásos villaépületből fog állni, amikkel kapcsolatban pedig szeretnék elhitetni, hogy jól fognak illeszkedni a környezet hangulatához, valamint a szomszédos lakások magasságához. A látványterveket nézegetve, amiket ide kattintva érhet el, mindenki eldöntheti maga, mennyire illenek oda.

A cég közleménye szerint a fejlesztés egyik különleges eleme az egykori fűtőház felújítása, ami a munkálatok során új funkciót kap, és ún. rekreációs központként fog újjászületni. A felújítás állítólag szintén az örökségvédelmi hivatallal szoros együttműködésben, a történeti értékek tiszteletben tartásával történik meg.

A cég a 2025 márciusi közleményében igyekezett még kiemelni, hogy a tervezés során fokozott figyelmet fordítottak a zöldfelületek növelésére.

A telek zöldfelületi aránya a tervek szerint eléri a 69,9 százalékot, a jelenlegi 97 fa helyett 132 fa díszíti majd a területet, ami több mint 30 százalékos növekedést jelent.

gellérthegy
A telek szeptember 5-én reggel, amikor a fakivágások megindultak. Kép: Énbudapestem

 

A Market Asset Management azzal is szeretné kihangsúlyozni, hogy nagyon környezettudatos, hogy a projektnek a Gellért Green Rezidenciák nevet adta.

A beruházás részeként a vállalkozó egyébként felújítja a Kemenes utca, az Orlay utca és a Mányoki utca egyes szakaszait. A projekt a tervek szerint 2027 harmadik negyedévére készül el.

A környéken nem csak itt folyik minimum véleményes beruházás.

Ahogy az Énbudapestem is beszámolt róla lakóparkkal tömnék ki azt a telket is, amin jelenleg az MSZMP egykori újbudai pártépülete áll.

A Magyar Szocialista Párt 2024 nyarán vált meg a több mint 6800 négyzetméteres telektől, az új tulajdonos Forestay Development 2025 március 28-án nyílt építészeti ötletpályázatot írt ki egy minimum 150 prémium lakásból álló, mélygarázzsal rendelkező épület kialakítása, aminek a földszintjén kereskedelmi egységek találhatóak.

A július 16-án megjelent részletes projektbemutatóból aztán kiderült, hogy ahhoz, hogy a telken 150 lakást meg lehessen hirdetni, nem elég a most meglévő épületet átalakítani, hanem a főépület mögé két villaépületet is fel kell húzni, amikkel kapcsolatban

a legjobb, amit el tudtak mondani, hogy „kilépnek a főépület racionális koordinátarendszeréből, és szabadabban keresik kapcsolatukat a tájjal”.