KULTÚRA

Szabadabban keresik kapcsolatukat a tájjal


Újabb látványtervek jelentek meg arról, mi lehet az egykori MSZMP újbudai pártépületéből és környezetéből.

A hírek szerint a Magyar Szocialista Párt 2024 nyarán vált meg az utolsó nagy értékű ingatlanától. Az rlt.hu beszámolója szerint a több mint 6800 négyzetméteres telken elhelyezkedő Villányi úti pártházat többkörös pályázat útján értékesítette az MSZP-hez köthető tulajdonos, a Szociális Demokráciáért Alapítvány.

A vevő a Concorde Csoport tagja, a Recorde Alapkezelő Zrt. által kezelt Recorde Forestay Residence Ingatlanalap lett, ami nemzetközi diákszállót és irodákat alakított ki az épületben, ami

úgy tűnik, csak átmeneti megoldás volt.

A Forestay Development ugyanis 2025 március 28-án nyílt építészeti ötletpályázatot írt ki egy minimum 150 prémium lakásból álló, mélygarázzsal rendelkező épület kialakítása, aminek a földszintjén kereskedelmi egységek találhatóak.

Hogy a fejlesztő mit gondol az épületről, az világosan kiderül abból, hogy szerinte a meglévő ingatlan elbontása biztosítani leginkább egy korszerű és hatékony létesítmény kialakítását. Ugyanakkor két helyszíni bejárást is tartottak, amin a pályázók megvizsgálhatták az épületet, hátha érdemesnek tartanak megtartani valamit belőle.

A pályaművek benyújtásának határideje 2025. május 26-a volt, az eredményhirdetés tervezett időpontjának pedig június 25-ét tűzték ki.

Az ötletpályázatra összesen 35 pályamű érkezett,

az első díjat a Vikár és Lukács Építész Stúdió nyerte el egy olyan koncepcióval, amit az értékelés szerint letisztul arányrendszer, emberléptékű tömegformálás és kivételes részletérzékenység jellemez, ráadásul sikeresen teremt harmonikus kapcsolatot múlt és jelen között.

Villányi
A nyertes pályázat; Kép: Vikár és Lukács Építész Stúdió/epiteszforum.hu

„A pályamű példaértékű módon őrzi meg a meglévő értékeket, miközben újragondolja azokat, és egy koherens, barátságos városképi választ ad a környezetre.”

A Forestay Group már akkor azt ígérte, hogy terveket hamarosan részletes projektbemutatókkal publikálják.

Az Építészfórumon most, július 16-án megjelentek a részletes projektbemutatók, amikből annyi biztosan kiderül, hogy ahhoz, hogy a telken 150 lakást meg lehessen hirdetni, az eredetileg bemutatott látványtervnél

azért jóval többre van szükség.

Az egykori auditórium szárny elbontásával ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy a főépület mögé két villaépületet is elhelyezzenek.

A stúdió azt írja egyébként, hogy pályaművük a főépület továbbépítése, korszerűsítése és napjaink igényeihez alakítása mellett foglalt állást.

„A meglévő főépület megtartása nem csupán gazdasági racionalitás, hanem építészeti és ökológiai felelősségvállalás is. A beépítési lehetőségek vizsgálata során világossá vált, hogy a jelenlegi tömeghez hasonló léptékű új épület építése sem funkcionálisan, sem gazdaságilag nem jelentene többletértéket. A megtartás lehetőséget adott arra, hogy a bontási és szerkezetépítési költségek jelentős részét megtakarítsuk, miközben egy olyan térstruktúrát hasznosítunk újra, amely már beírta magát a hely történetébe”.

Villányi
Újonnan, hátulról Kép: Középületépítő Vállalat/Fortepan

 

A Balogh István által tervezett főépület nem áll ugyan műemléki védettség alatt, a tervezők szerint mégis „olyan beépítési és formai gesztusokat hordoz, amelyek figyelemre méltóak”.

A rendház korábbi beépítési vonalaira reagáló, mégis modern nyelven megfogalmazott tömeg eleve jól illeszkedik a templom jobb és bal oldala közötti térarányba.

Az épület eredeti karakterjegyei pedig – mint az íves vasbeton előtető, a dupla X elrendezésű lépcsőház, vagy a zöld mázas kerámia burkolat –

ma már építészeti különlegességek.

„Ezek az elemek nem csupán esztétikai értéket képviselnek, hanem piaci szempontból is megkülönböztető jegyek.”

Az arányai belmagasságai és lépcsőházi terei szintén olyan minőséget hordoznak, amely ma már ritkaságszámba megy. „Ezek az adottságok lehetővé teszik prémium kategóriás lakások kialakítását.”

villányi
Épül; Kép: Középületépítő Vállalat/Fortepan

A villaépületek viszont a régi auditórium félköríves ívét követve „kilépnek a főépület racionális koordinátarendszeréből, és szabadabban keresik kapcsolatukat a tájjal”.

„Ez a kifordulás vizuálisan és hangulatilag is kapcsolatot teremt a Feneketlen-tó, a Szent Imre templom tornyai, valamint a Citadella panorámája felé – olyan értékek irányába, amelyek

túlmutatnak a szomszédos homlokzatok világán.”