Akinek nincs kedve a gyerekeket kivinni a tömegbe az állami ünnepségek idején, annak a 12. kerület alternatív szórakozási lehetőséget kínál sötétedés utánra.
A tematikus éjszakák nagyon divatosak Budapesten, sőt, ezek legtöbbször gyerekbarát programok is, vagyis: a fővárosiak nemrég libegőzhettek vagy felfedezhették, hogy mit kínálnak a múzeumok sötétedés után, és most itt az újabb program.
Három helyszínen, a Csörsz játszótéren, a Hollósy Simon utcai játszótéren és a Margaréta játszótéren rendezi meg első ilyen jellegű eseményét a Hegyvidék, ez lesz a Játszóterek éjszakája. A beszédes név arra utal, hogy a játszóterek, amik télen-nyáron, kora reggeltől a kerületi gyerekek zsivajától hangosak, de viszonylag korán – évszaktól függően sötétedéskor legkésőbb – bezárnak, 20-án késői nyitvatartás mellett üzemelnek, a kapukat csak éjfélkor zárják be. A program kicsit felfogható nyárbúcsúztatásnak vagy a tűzijáték elleni tiltakozásnak is
És még egy apró újdonság: ezekre a játszóterekre egy közösségi autómegosztó jóvoltából új, vidám kisautók is kerülnek ki a gyerekek számára, de biztos nem korlátlan számban, úgyhogy érdemes időben odaérni a helyszínekre.