A közösségi költségvetés újabb nyertes ötlete valósult meg: a 18. kerületben a kerülettel együttműködésben elkészült a Bókay-kert felújított, befogadó játszótere, ami akadálymentes kialakítással, rámpás játszóvárral, gyógynövénykerttel, mezítlábas tanösvénnyel és sok más izgalmas eszközzel várja a gyerekeket.
Lehet nem elegáns, hogy az első gondolatunk, vagy inkább vágyálmunk az, hogy de hát mindenhol ilyennek kéne lennie a játszótereknek – is. Hogy ez itt egy szeletnyi boldogabb, egyenlőbb világ megvalósulása, most a legkisebbeknek, és mennyire jó, hogy a közösségi költségvetés keretében egy ilyen ötlet is ekkora támogatást kap, és hogy a tervekből valóság lehetett.
A Befogadó játszótér és közösségi park nyertes ötletének megvalósítása során egy már meglévő játszóteret újítottak fel és bővítettek ki. A cél az volt, hogy egy minden gyerek számára hozzáférhető, akadálymentes és inkluzív játszótér jöjjön létre, különös figyelemmel a fogyatékossággal élő gyerekek igényeire.


Az akadálymentesítés kialakítás nem a játékok inkluzivitásánál kezdődik, hanem ott, hogy a játszótérnek akadálymentes megközelítést alakítottak ki, új, térkövezett útvonalakkal, valamint két új, akadálymentes parkolóval vált mindenki számára elérhetővé. A burkolatokat úgy alakították ki, hogy kerekesszékkel is biztonságosan használhatóak legyenek, az egyes játékokhoz való hozzáférés pedig akadálymentes. A játszótér burkolatai között öntött gumiburkolat, térkő, valamint érzékszervi fejlesztést célzó mezítlábas ösvény is helyet kapott.
A rámpás játszóvár teljes hosszában kerekesszékkel bejárható, interaktív panelekkel felszerelt, komplex játékelem és hát nagyon menőn néz ki. A körforgó is kerekesszékkel is használható forgóeszköz, ülő és álló pozícióra is állítható. A homokozó szintén kerekesszékes gyerekek számára is megközelíthető kialakítással készült, így integrált játékélményt biztosít.
A kétállásos hintának része egy fészekhinta és egy kisgyerekhinta, különböző korosztályoknak kialakítva, a cápamászóka pedig egy kötél- és fémvázas mászóeszköz, amely játékos formában fejleszti a koordinációt és az egyensúlyérzéket.
Új játékelem még a szócső, ami egy kommunikációs játék, amely a beszédfejlesztést segíti, kétféle magasságban telepítve és a már említett mezítlábas tanösvény és gyógynövénykert is újdonság, ezek több érzékszervre hatva, ismeretterjesztő táblákkal segítik a körülöttünk lévő világ megismerését.

A projekt keretében új utcabútorokat (padokat, hulladékgyűjtőket, piknikasztalokat), valamint ivókutat is telepítettek. A pihenőhely térdszabad piknikasztalokkal ellátott, beszélgetésekre és játékra alkalmas hely lett, ami kerekesszékkel is használható. A kialakítás során a természetes adottságokat, az árnyékos, fás környezetet is megőrizték. A favédelem kiemelt fontosságú volt a kialakítás során: a meglévő idős faállomány megtartása mellett egyetlen beteg juharfát vágtak ki, helyette új fát ültette
A munkálatok 2025. július elején fejeződtek be, a kivitelezést a Triaut Kft. végezte. A Fővárosi Önkormányzat a közösségi költségvetés keretében 50 millió forinttal, a XVIII. kerület 15 millió forinttal járult hozzá a befogadó játszótér kialakításához.
Fővárosi közösségi költségvetés keretében a korábbi ötletek megvalósulásával kapcsolatos információkat a fenti linken érheti el mindenki, idén pedig ez a 300 legnépszerűbb, továbbjutó ötlet az idei közösségi költségvetésben.