KULTÚRA

Egy önálló főtér átadásával ünnepelnék a születésnapot


Rákoscsaba-Újtelep idén ünnepli megalapításának századik évfordulóját. Szakértőkkel megvizsgálták a kerületrész területi adottságait, és arra jutottak, „két potenciális terület áll rendelkezésre”.

Egy önálló főtér átadásával szeretné megünnepelni Rákoscsaba-Újtelep alapításának 100. évfordulóját az önkormányzat.

„Hosszú múltra visszanyúló lakossági igény, hogy Rákoscsaba-Újtelep önálló főtérrel gazdagodjon, amely

új közösségi találkozóhelyként erősíti a helyi közösség identitását és összetartását”

írta ezzel kapcsolatban Horváth Tamás polgármester.

Mint beszámoltak róla, szakértőkkel megvizsgálták a kerületrész területi adottságait, és arra jutottak, „két potenciális terület áll rendelkezésre”. Horváth Tamás polgármester felkérte dr. Bakos András és Halász Dezső rákoscsaba-újtelepi képviselőket, hogy koordinálják a projekthez kapcsolódó kérdéseket és észrevételeket.

A fejlesztéssel összefüggésben lakossági fórumot is tartottak, ahol minden érintett elmondhatta meglátásait, és feltehette kérdéseit is. A végső fejlesztési terület kiválasztáshoz május 16. és június 16. közötti időszakban a városrészben lakók véleményét papíralapú és online szavazás útján is kikérték.

A szavazatok megszámolásával és összesítésével néhány nappal később, június 18-án végeztek, eszerint 603 véleménynyilvánítás érkezett, amelyből 3 volt érvénytelen, az „A” variánsra 405-en, a „B” verzióra 195-en voksoltak. „Azaz

a véleménynyilvánító lakók kétharmada az „A” változatra szavazott,

így annak megvalósítását tervezzük” – közölte az önkormányzat.

A „B” változat szerint a parkfunkciók három részre tagolódtak volna A SPAR mögötti parkban, a kisgyerekes intézmények szomszédságába került volna a játszótér a bölcsődés-óvodás korosztály számára, valamint egy központi burkolt tér, padokkal, sakkasztalokkal, büfével, mosdóval.

A Diadal utcai parkba tettek volna kondieszközöket, felújították volna a délkeleti részét, ahol a sportpályák és játszótér található. Ez a park elégítette volna ki az iskolás korosztály, illetve a sportolásra vágyók igényeit. Az orvosi rendelőtől északra és keletre – a rendelőintézet Diadal utcai behajtója felőli megközelítéssel pedig új parkolóhelyet alakítottak volna ki.

„Ennek a változatnak előnye, hogy a csendesebb és zajosabb funkciók szeparáltabbak, valamint közvetlen a kapcsolat a kisgyerekes intézmények és az új játszótér között” – magyarázták.

A végül győztes „A” változatban viszont a parkfunkciók két helyen koncentrálódnak.

A Demjén – Dormánd – Diadal utcák közti parkot felújítják, és itt kapnak helyet az újjáépített sportpályák, a kondipark és az új játszótér két korosztályra bontva (egy a bölcsődés-óvodás gyermekek számára, továbbá vizes játszótér a nagyobbaknak).

Az iskolás korosztálynak a „kamasz” pihenőpark biztosít kikapcsolódási lehetőséget. Helyet kap egy új, központi burkolt tér vízarchitektúrával, büfével, mosdóval.

Az északi, Dormánd utca felőli részen, illetve a rendelőtől északra nagy, összefüggő zöldfelület lesz. Az idősebb korosztály a pihenőkben elhelyezett sakkasztaloknál kapcsolódhat ki. A parkolókat a rendelőintézettől északra alakítják ki.

„Ennek a változatnak előnye, hogy több funkció egy helyen koncentrálódik, így erősebb a központi, főtér jelleg, és a generációk találkozása is biztosítható.”

Ahogy a kerületi lap is egy mondatban összefoglalta, az „A” variáns legfőbb előnye, hogy a funkciókat egy térbe koncentrálta, míg a „B” verzió inkább a funkciók elválasztására törekedett. A lap cikke szerint a főtér két ütemben épül majd meg,

a tervek szerint várhatóan 2026 második felére készül el teljesen.