KULTÚRA

Ilyen károkozás még nem történt korábban


Egy illegális állattartó lekaszált több mint négy hektárt az óbudai Mocsárosban, ami nem mellesleg egy fokozottan védett, csak hazánkban élő szöcskefaj otthona. Most van ráadásul a párzási időszakuk.

A 2025 június 9-ével kezdődő héten több mint négy hektár védett gyepet kaszált le az óbudai Mocsárosban egy illegálisan ott gazdálkodó tehenész, amivel könnyen lehet, hogy több tízmillió forintos kárt okozott.

A lekaszált helyi természetvédelmi területen ugyanis

fokozottan védett fajok, köztük a magyar tarsza élőhelye sérült, aminek egyetlen példányának értéke 100 ezer forint, 

jelentette be június 14-én, szombaton Karácsony Gergely főpolgármester.

„Ez nem pusztán megbocsáthatatlan természeti károkozás, de közérdekű természetvédelmi bűncselekmény is, amely ellen a rendőrségnek azonnal intézkednie kellett volna, ők azonban egy szóbeli felszólítással lezártnak tekintették a dolgot a helyszínen” – tette hozzá a főpolgármester.

Az esetről beszámolt Bardóczi Sándor, főtájépítész is, mint írta, ő június 11-én, szerda este 17:40-kor értesítette a természetvédelmi csoportja vezetője, hogy lakossági bejelentést kaptak a természetőrök, miszerint Mocsárosban a természetvédelmi területen egy mindenféle jogcím nélkül közel 20 hektár területen legeltető állattartó kaszálni kezdte traktorral a magyar tarszával teli mezőt.

Az állattartó annak ellenére tette ezt, hogy Bardóczi elmondása szerint korábban írásban is felhívták a figyelmét, hogy tilos kaszálnia a területen.

Ahogy a főtájépítész is elmondta, a magyar tarsza egy fokozottan védett szöcskefaj, csak hazánkban él igen kis számban, ugróképtelen állat, amelynek az imágója áprilistól júliusig van jelen, most van a párzási időszaka. Felfedezése magas egyedszámban a Mocsároson természetvédelmi szenzáció volt.

Tarsza
Kép: Bardóczi Sándor/facebook

Mint a Telexen olvasható, a tarszák felfedezése után a Pest Vármegyei Kormányhivatal rendelkezése szerint semmi olyan tevékenység nem vihető véghez a Mocsárosban, ami a magyar tarsza élőhelyét bármilyen módon veszélyezteti, még a kaszálás és a legeltetés is korlátozva van. 2024-re a 88 hektáros Mocsárosból már 75 hektárt védtek le.

A természetőrök kihívták a rendőröket, ám a II. kerületből kiérkező járőrök tanácstalanok voltak, majd felsőbb, alezredesi utasításra hagyták kaszálni a férfit.

Bardóczi 19:30-kor érte el telefonon a II. kerületi alezredest, bemutatkozott, közölte vele, hogy természetkárosítás történik, ami bűncselekmény, és arra kérte, hogy intézkedjenek, foglalják le a traktort, és állítsák meg a károkozást.

„Az alezredes nem volt együttműködő, közölte, hogy

holmi bogarak miatt ő nem fog intézkedni, neki is a felettesei parancsolnak, ő nem látja bizonyítottnak a természetkárosítást, majd a szakértők.”

A főtájépítész felkereste Szabó Tímeát, a terület országgyűlési képviselőjét is, akinek sikerült riadóztatnia a III. kerületi rendőrkapitányt, akinek volt helyismerete, és azonnal intézkedett is. Ekkor volt 23 óra. A kaszáló férfinak sötétedésig sikerült lekaszálnia 4,4 hektár védett gyepet.

Mocsárosdülő
Kép: Bardóczi Sándor/facebook

Bardóczi azt mondja, ők több nekifutásban igen méltányos megegyezést próbáltak kötni az illetéktelen személlyel, amiben szakaszos levonulást, lakhatási segítséget kínáltak neki, ám ez igen lassú és körülményes jogi és szociális folyamat.

Az illegális gazdálkodóval kapcsolatban Takács Noémi, a Fővárosi Önkormányzat Tájépítészeti Osztály Természetvédelmi Csoportjának vezetője a lapnak azt mondta, hogy „amikor a nyolcvanas években a főváros kitalálta, hogy itt óriási lakótelep lesz, akkor az itteni zárt kertekben élő lakókat kártalanították, mindenkinek el kellett volna költöznie”.

Mivel azonban az ingatlanokat csak fokozatosan bontották el, páran maradtak, sőt vannak olyanok is, akik újonnan költöztek be,

vagy illegálisan használnak területeket.

Szabó Tímea mindezt azzal egészítette ki, hogy az önkényes területfoglaló régóta rengeteg problémát okoz a Mocsároson, de ilyen károkozás még nem történt korábban.

A BRFK Kommunikációs Osztálya lapunk megkeresésére elmondta, hogy a rendőrök a helyszínen meghallgatták az ott lévőket, adatgyűjtést végeztek, és arról jelentést készítettek. A BRFK III. Kerületi Rendőrkapitánysága természetkárosítás gyanúja miatt nyomozást rendelt el. 

A kerületi rendőrök visszatérően ellenőrzik a területet. Ha folytatódik a területen a kaszálás, az további rendőri intézkedést von maga után.

(Kiemelt kép: Bardóczi Sándor/facebook)