KULTÚRA

Apa nyakkendőt hord


Tegnap volt apák napja, melyről sokan ma is úgy gondolják , hogy valami újkeletű találmány, amelyet a kereskedők ötlöttek ki némi  forgalomnövekedés reményében. Nagyobbat nem is tévedhetnének, feltevésük mégsem alaptalan.

Ahogy az anyák napja, úgy az apák napja is amerikai találmány szívszaggató, mesebeli történetettel a fókuszában. Ihletadója az arkansasi gazdálkodó, William Jackson Smart volt, aki  1865-ben abban a hiszemben tért haza a polgárháborúból (23 évesen!), hogy letudta életre szóló hőstett-penzumát, talán másokét is. Hogyan is sejthette volna, hogy hamarosan évtizedekre szóló feladatok várnak rá odahaza, s valójában a hétköznapi ütközetekben edződik igazi hőssé.

Sonora
 Sonora Smart Dodd Kép: wikipedia

 

Smart 1896-ban megözvegyült kilenc gyerekkel,  ő pedig annak ellenére beleállt új szerepkörébe, hogy az akkori (de talán a mostani) társadalom előbb fogadta volna el a férfihoz „méltatlan” anyaszerephez képest talán még azt is, ha a pohár után nyúl. Persze titkon, lésőbb pedig már nyíltan is nagyra becsülték a férfi kitartását és küzdelmét a család megélhetéséért, s némi  hírnévre is szert tett a család akkori lakóhelyén, a Washington-állambeli Spokane városában. Ám a világhírhez vezető utat, a lánya, Sonora Smart Dodd járta ki, aki miután 1908-ban, egy istentiszteleten tudomást szerzett arról, hogy az anyák napját az amerikai kormány ünnepnapnak ismerte el, szinte minden idejét és energiáját arra fordította, hogy elérje: édesapja, pontosabban, az apák általában, hasonló ünneplésben részesülhessenek. Kezdeményezése városi szinten 1910-ben kapott zöld utat. Sonora eredetileg apja születésnapját, június ötödikét szemelte ki az ünneplésre, de mivel az ügyintézés malmai Spokane-ben is lassan forogtak, a jeles alkalomra csak a hónap harmadik vasárnapján tudtak időt szakítani. Ezzel együtt: hagyomány született. 

Sonora céljának elérését temetkezési vállalkozó férjét leszámítva szinte mindenki támogatta, így egy sor amerikai vállalat és szolgáltatás is, a büszke leány, immár asszony pedig egyre magasabb körökben mozoghatott. 

1916 júniusában az amerikai elnök, Woodrow Wilson is tiszteletét tette a Spokane-i – ekkorra már hagyományossá vált apák napi istentiszteleten - ahol megismerkedhetett William Jackson Smarttal is.

Nyolc évvel később Calvin Coolidge elnök is kiállt az apák napja mellett. 1924-ben országos ünnepnappá akarta nyilvánítani, ami vasárnapról lévén szó, azért nem tűnt kockázatos lépésnek. Ugyanakkor a kereskedők sem kockáztattak azzal, hogy zászlajukra tűzték a hivatalossá nyilvánítás előszobájában várakozó ünnepi jelöltet. Ők már ünnepeltek. Oly látványosan, hogy arra Magyarországon is felfigyeltek. Már csak azért is, mert az anyák napját 1925-ben ismerték el idehaza – s annak előzményei ugyan jelzőfényként szolgálhattak volna, a hazai lapok azonban más megvilágítást részesítettek előnyben.

Ami annyit tett, hogy egyáltalán nem vették komolyan.

A lekicsinylő, sajnálkozó és szörnyülködő írások sorából kiemelkedik a Magyar Ujság 1927. május 26-án megjelent írása, amelyben már-már oknyomozói elszántsággal igyekeztek az apák napjával kapcsolatos összefüggések végére járni, és arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy ezt az egészet egy bizonyos kereskedői réteg találta ki.

„Elhatározták tehát a nyakkendőgyárosok, hogy készítményeiknek nagyszabású reklámmal teremtenek piacot: minden évben június 20-án apák napját tartanak. A reklámszervezet egész esztendőn át arra dolgozik, hogy június 20-án minden családtag egy-egy nyakkendőt ajándékozzon a család fejének, az apának” – írta a lap, nem megfeledkezve az érdekességekről, A cikkben megállapítást nyert, hogy csak abban az évben 500 ezer emlékbélyeget nyomtak ezzel a szöveggel:

Tedd apádat boldoggá és gyermekére büszkévé azzal, hogy június 20-án egy pár nyakkendőt ajándékozol neki.

Emellett 18 000 moziban egyszerre kezdtek vetíteni azt a nyakkendő helyes viseléséről és ajándékozásáról szóló reklámfilmet, amely gyakran nagyobb sikert aratott, mint az utána bemutatott film. 

Az apák napját az Egyesült Államokban Richard Nixon nyilvánította hivatalos ünneppé 1972-ben. Sonora Smart Dodd 90 éves volt ekkor.