Szervezkedés kezdeményezése, vezetése és hazaárulás vádjával, 1958. június 15-én a fellebbezés lehetősége nélkül ítélte halálra Vida Ferenc bírói tanácsa Nagy Imrét. Mint azt a perrel kapcsolatban a HVG is a közelmúltban összefoglalta: ahogy a sztálinista perek esetében is szokás volt, úgy itt sem múlt már semmi a tárgyaláson magán, hiszen az ítéletekről már régen megszületett a döntés. Fellebbezésnek nem volt helye, a halálos ítéletek kegyelmi felterjesztéséről ugyanaz a bírói tanács döntött, amelyik meghozta azokat, a végeredmény betonbiztos volt. A 24.hu Dr. Germuska Pál történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatójával készült beszélgetéséből az derül ki, hogy a volt miniszterelnökkel való leszámolást Kádár János személyes ügyének tartotta. Ahogy a cikkben olvasható, Kádárban volt sértettség és bosszúvágy is, de ezeknél is fontosabb lehetett, hogy saját személyét és hatalmát védje, erősen benne volt ugyanis a pakliban, hogy ha Moszkvában változik a széljárás, ő maga és Münnich Ferenc is Nagy Imréék mellé kerül a vádlottak padjára, hiszen mindketten magas kormányzati pozíciót viseltek a miniszterelnöksége alatt. Nagy Imrét, aki nem kért kegyelmet, másnap, 67 évvel ezelőtt, június 16-án hajnalban a Budapesti Fegyház és Börtön udvarán Maléter Pállal és Gimes Miklóssal együtt kivégezték. Holttestüket a Kozma utcai börtön udvarán kaparták el. Mint a cikkben is írják, még az áldozatok feleségei is a Népszabadságból tudták meg, hogy férjeiket az előző nap hajnalán felakasztották, és innen értesült róla a nyugati világ, amelyen hatalmas felháborodási hullám söpört végig.
Kossuth Lajos tér, a Parlament erkélye. 1956. október 23-án Nagy Imre miniszterelnök beszél a forradalmi tömeghez