1977. június 9. csütörtöki napra esett, kellő távolságra a pünkösdhétfőtől. Mondhatnánk úgyis, sima munkanap volt. Nemcsak a hétköznapi emberek, de a Szentatya, a VI. Pál pápa számára is. Csakhogy aznap különös látogatót fogadott, azon kevesek egyikét, akiről tudható volt, hogy vallási-spirituális értelemben semmit nem jelent számára ez a találkozó.
Kádár Jánosnak a látszat kedvéért volt fontos a pápai audiencia.
Valószínű, hogy e találkozó emberi oldalról VI. Pálnak legfeljebb annyit jelentett, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek. A kommunista pártfőtitkár figurája ekkor már nem volt ismeretlen előtte. 1973-ben Nicolae Ceaușescut, két évvel később Todor Zsivkov bolgár pártfőtitkárt fogadta, ugyancsak 1975-ben Lázár György miniszterelnököt is, Kádár legfeljebb annyiban különbözött tőlük, hogy 1956-ot, illetve azt az 1975-ben elhunyt Mindszenty Józsefet juttathatta a Szentatya eszébe, akit magyar követelésre mentett fel esztergomi érseki hivatalából, és aki abban a leghangosabban bírálta a pápa ún. keletpolitikáját, amely kompromisszumok sorozatával volt kikövezve.
Noha az egyórás találkozón „segédek” is voltak, a Szentatya oldalán Agostino Casaroli bíboros államtitkárban, Kádárén Puja Frigyes külügyminiszter, a megbeszélés konfliktusmentes volt, de túlzás lenne barátinak mondani. A megbeszélés ötödik résztvevője, Szabó Ferenc vatikáni tolmács később elmondta, hogy amikor Kádárra vártak, Casaroli bíboros „kissé habozva” azt mondta, hogy nem tudja, hogy jó ötlet-e Kádár látogatása. „De hát ő maga kérte ezt; majd a történelem ítélni fog” – jegyezte meg a bíboros, nem is sejtve, hogy noha valóban a magyar fél kezdeményezte a találkozót, ám ezt sikerül majd úgy tálalni a sajtó felé, mintha a Vatikánnak lett volna fontos a vizit.. Kádár Kovács Margit Madonna-szobrát ajándékozta a pápának, amit VI. Pál Amerigo Tot Szent Pétert és Szent Pált ábrázoló bronzmetszetével viszonzott.
A pápa a templomi hitoktatás ügyét, a Vatikán és a magyar állam közötti diplomáciai kapcsolatok rendezését és a szerzetesrendek magyarországi működésének lehetőségét szerette volna rendezni, és Kádártól kapott is bizonytalan ígéreteket, de mint utóbb kiderült, Kádárnak csak a templomi hitoktatás ellen nem volt kifogása, esze ágában sem volt visszaállítani a szerzetesrendeket, és diplomáciai kapcsolatokat sem bolygatta, Az még belefért, hogy utolsó politikai elítélt egyházi személyt, Lénárd Ödönt kiengedjék a börtönből.
Kádár valójában csak egy dolgot tartott fontosnak, és e tekintetben sikerrel járt: a nyugat korrekt, megbízható partnerként tekintsen rá, és felejtsék el ötvenhatot. A pártfőtitkár élete egyik legnagyobb diplomáciai sikerét érte el azzal, hogy sikerült úriemberként úgy eladnia magát a Vatikánban, hogy közben megvezette a pápát.
