"A kemény összecsapásokban buzogánnyá válik egy szál deszka, faltörő kossá a kábítószert rejtő fagyasztott hal. Ez a film sem igazságosztásban, sem ötletben, sem humorban nem szűkölködik" - írta 1975. június 5-én, ötven évvel ezelőtt a Magyar Nemzet kritikusa az aktuális olasz filmpremierről, a Piedone, a zsaruról, amely nagy sikert aratott, ám azt álmában sem gondolhatta senki - még a film készítői sem -, hogy a főszerepló népszerűsége fél évszázad múltán sem halványul, mi több, Budapesten még szobrot is állítanak neki.
Carlo Pedersoli azaz Bud Spencer egykori úszó- és vízilabdabajnok filmes karrierje természetesen nem ötven éve kezdődött, hanem jóval korábban, az 1950-es évek elején, sőt addigra már Magyarországon is bemutattak két filmet, amelyekben játszott: 1971-ben a Vesztesek és győztesek című világháborús drámában még csak mellékszereplőként, de 1973-ban, a Sötét Torinóban már főszereplőként láthatta a hazai közönség. Ám ezek még szó szerint véresen komoly filmek voltak. De még a Piedone, a zsaru sem volt az a felhőtlen móka és pofozás, mint a későbbi Bud Spencer-filmek. "A Piedone, a zsaru, címében és témájában bűnügyi történetet ígér. Olykor a rendőri apparátus tehetetlenségét figurázza ki. A neorealizmust idézik a nápolyi élet színei és epizód alakjai: a tízgyermekes Gennarino, a púpos Peppino. Messziről fölsejtve a francia új hullámfilmek látásmódja is Piedone és mostohafia kapcsolatában. S mindez csak lappangó vonulat a fordulatok jókedvű áradásában. A Piedone, a zsaru — kalandfilm" - állapította meg Magyar Nemzet szerzője 50 évvel ezelőtt. Piedone karaktere tehát megérkezett, és sikert aratott. 1977-ben következett a folytatás, a Piedone Hongkongban. Bud Spencer pedig szép lassan halhatatlanná vált.
Ha ti is láttok valami érdekeset, küldjétek el a szerk@budapest.hu-ra!