Két kiállítás egy megnyitó. Természet és távolság. Leibniz és a Balaton a létező világok legédesebbik tava. Szlovén közvetítéssel
A többség könnyen lemond a keddről. Túlságosan a hét elejére esik vagy épp ellenkezőleg, a hétvégét juttatja az eszünkbe, de borzasztóan negatív színben. Április 29-én viszont itt alkalom, hogy megszeressük a hét legszürkébb napját. Két kiállítást is ajánlunk, de egyszerre tekinthetők meg.
Megáll az időtudat
Dezső Tamás és Szabó Nóra kiállítása a Pillanatnyi elmék címet viseli és szó szerint természetközeli. A kiállítási összefoglaló szerint mindketten a természet különböző jelenségeit kutatják, kutatásaik azonban feljegyzésszerűek: nem hoznak ítéletet vizsgálódásuk tárgyáról, nem metaforaként használják a megfigyelt létformákat és nem tekintenek belső tájként a természetre. Alapos és koncentrált figyelem jellemző alkotási folyamatukra, amely – bár szerves részét képezik filozófiai elméletek és esztétikai szövegek – az elkészült műveknek szabad értelmezési keretet hagy.

A kiállítás címe Gottfried Wilhelm Leibniz monadológiai elméletére utal, amely szerint a világon minden, a legkisebb elemig egyfajta elme (monász), ami képes visszatükrözni a világegyetem egészét. Azonban az olyan egyszerű létezők, mint a növények vagy a vegyületek – szemben az emberrel – nem rendelkeznek emlékezettel, nem képesek a gondolkodásra, így időtudatuk sincs, létezésük és törekvésük pillanatnyi csupán. A kiállítás az ember időről alkotott fogalmának pillanatnyiságát bizonyítva igyekszik ezt megkérdőjelezni.
A kiállítás kurátora: Kollár Dalma Eszter
Megnyitó előtt 17 órától tárlatvezetést tartanak a művészek.
Nekem a tenger a Balaton
A másik kiállítás címe: Miután idegenek lettünk, célja pedig az, hogy külföldi és magyar művészek munkáin keresztül járja be azt a távolságot, amely ember és környezete közt feszül. A szándék nem kevesebb, mint hogy a művek ennek a viszonynak a megváltozására reflektáljanak, felmutatva azokat a megszelídítési kísérleteket is, amelyekkel ez a távolság mindenek dacára mégis intimitássá formálódhat.

A Miután idegenek lettünk az UGM | Maribor Művészeti Galéria által 2024-ben megrendezett EKO 9 Triennále anyagából készült válogatás és újrarendezés. A maribori Triennále az Eyes in the Stone címet viselte, a szlovén táj egy emblematikus képződményére, a Prisojnik-hegy szikláiból kirajzolódó leányarcra utalva. A budapesti válogatás a hazai táj hasonlóan mitizált és rengeteg képzetet magába sűrítő tavát, a Balatont idézi meg annak érdekében, hogy a lokális kontextus érzékenységeire is reflektáljon.
A kiállító művészek: Ana Čavić, Ines Doujak, Mila Panić, Ana Pečar, Trapp Dominika, Ulbert Ádám. A kurátorok: Erőss Nikolett, Szász Anna Lujza, Tóth Fanni.
A kiállítások megnyitója 18 órakor kezdődik, beszédek helyett Pándi Balázs zenei performanszával.
Borítókép: Mila Panić műve; Kép: Budapest Galéria