NAPKÉPE

Bringával fel!


Mától, azaz 2025. május 5-étől, hétfőtől az érvényes bérlettel rendelkezők, illetve a díjmentes utazásra jogosultak a Széll Kálmán tér és a Gazdagréti tér között közlekedő 139-es autóbuszon is szállíthatják a kerékpárjaikat. Ahogy a BKK írja, az elmúlt években robbanásszerűen nőtt mind az egyéni, mind a közösségi kerékpárhasználat népszerűsége Budapesten. Mindezt jól bizonyítja, hogy naponta átlagosan közel tízezer, évente pedig 3,5 millió MOL Bubi-utazás történik a fővárosban. A Budapesti Közlekedési Központ – a Budapesti Mobilitási Tervben kijelölt célokkal összhangban – elkötelezett a környezetkímélő közlekedési módok támogatása mellett; jelenleg 33 fővárosi járaton lehet kerékpárt szállítani. A BKK felhívja a figyelmet, hogy egy járművön egyszerre egy kerékpár szállítható, és a kerékpárt az utazás idejére biztonságosan rögzíteni kell az erre kijelölt helyen. Mivel ez a rész megegyezik a babakocsik és a kerekesszékesek számára fenntartott területtel, ezért a Budapesti Közlekedési Központ azt kéri a kerékpárt szállító ügyfeleitől, hogy legyenek előzékenyek a kisgyermekkel utazó vagy a mozgásukban korlátozott utastársaikkal, és szükség szerint adják át nekik a helyet, illetve ügyeljenek, hogy kerékpárjukkal ne szennyezzék be a járművet, vagy az utastársak ruházatát. A járművezető zsúfoltság esetén megtilthatja a kerékpárszállítást, ebben az esetben meg kell várni a következő, kerékpárszállításra alkalmas autóbuszt. A társaság a tapasztalatok fényében a jövőben további BKK-járatokra is kiterjesztheti a kerékpárszállítás lehetőségét, ezzel segítve a környezetkímélő közlekedési módok további elterjedését.

bicikli
Kép: BKK

Ha ti is láttok valami érdekeset, küldjétek el a szerk@budapest.hu-ra!