Az 1840-es években már bőszen keresték az ország himnuszát vagy ahogy akkor hívták, nemzeti dalát. Több esélyes is volt, és Petőfi forradalmi verse a legtöbb szempontnak meg is felelt volna.
Bár ma mindenkinek egyértelmű, hogy mit értünk magyar himnusz alatt, azt kevesebben tudják, hogy hivatalosan csak 1989 októberében iktatta törvénybe az országgyűlés, hogy „a Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.” Az pedig, hogy a XIX. század közepén micsoda verseny folyt, hogy kinek a tollából származik majd egy országegyesítő ima és erkölcsi szózat, ami nemzeti dalként működhet, az gyakorlatilag filmre kívánkozik. Igen, nemzeti dal, ugyanis a himnusz szó használatát megelőzően így hivatkoztak minden ország saját ünnepélyes dalára.
A Szózat
A Rákóczi-szabadságharc elbukását követően, a Rákóczi-nóta első nemzeti jelképként énekelt dalunkká vált, néphimnuszként működött, mely számtalan változatban, kéziratban, de népdalként is élt a 18. század folyamán. Az első, elképesztően népszerű, nemzeti dalként hivatkozott mű viszont egyértelműen a Szózat volt. 1841-ben már „nemzeti dallá vált Szózat”-ról beszélnek, többek között Kossuth Lajos is azt írja, hogy „Vörösmarty Szózata máris nemzeti himnusszá vált.” Kölcsey Ferenc, a reformkor nagy költője a Hymnus című művét 1823-ban írta, tehát jóval a Szózat előtt, de azt nem értékelte senki, megjelenése után is visszhang nélkül maradt, sőt Kölcsey sem tartotta kiemelkedő művének. Nem túlzás azt állítani, hogy Erkel Ferenc zenéje "rakta fel a térképre", évtizedekkel később. Az első körben tehát egyértelműen a Szózat volt az, ami a legnagyobb ismertségre és elismertségre tett szert.
1843. januárjában pályázatot írtak ki az 1836-os Vörösmarty Szózatának megzenésítésére – akkoriban gyorsabban őröltek a malmok – Egressy Béni művét választották és ugyanabban az évben, május elején már be is mutatták. Kölcsey Himnuszának megzenésítése szintén pályáztatás útján történt, de Kölcsey 1838-as halálával és a vers addigi viszonylagos ismeretlensége miatt ezt a köznyelv Erkel himnuszaként emlegeti, 1844 augusztusában egy nyilvános ünnepségen szólalt meg először, amikor az óbudai hajógyárnál vízre bocsátották a Széchenyi gőzhajót. Így már két ismert, megzenésített vagyis énekelhető nemzeti dala is volt az országnak, és bár a Szózat még mindig egyértelműen népszerűbb volt, mint a Himnusz, az irodalmi elit további keresgélésbe kezdett.
Még mindig nincs meg a Nemzeti Dal
1844-ben a Kisfaludy Társaság felkérte Vörösmarty Mihályt, hogy harminc aranyért egy „bármely ünnepies alkalomkor énekelhető nemzeti dalt" illetve "maradandó nemzeti hymnus-t" írjon, ezt kritikaként is felfoghatjuk a Szózattal és a Hymnus-szal szemben. Vörösmarty mégis eleget tett a kérésnek, pedig ezen a ponton a költő új himnuszának már esélye sem volt, hiszen a már Erkel dallamával énekelhető Kölcsey-féle Himnusszal, de főleg, a még korábban megzenésített Szózattal kellett volna konkurálnia. Továbbra sem volt tehát nemzeti dala a magyaroknak. A Pesti Divatlapban meg is jelent egyfajta magyarázat, hogy miért nem: “a nemzeti dal nem olyan mint a sarkantyús csizma, amit csak úgy csináltatni lehet. A nemzeti dal magától csinálódik, a véletlen körülmény, a pénzen meg nem vásárolható nemzeti, költői ihletés készíti azt.”
Ezen a ponton érdemes beemelni Petőfi Nemzeti Dal című művét a képbe. A fenti feltételrendszernek a 1848. március 13-án írt vers maximálisan megfelel. Gyakorlatilag a Nemzeti Dal himnuszabb volt Kölcsey Himnuszánál, bár annak nincs fellelhető nyoma, hogy Petőfi valaha be akart volna szállni a “himnuszíró verseny”-be. Az viszont egyértelműen látható, hogy 1848-ban Nemzeti Dal címmel verset megjelentetni egy identitásáért küzdő és himnuszát vagyis nemzeti dalát kétségbeesetten kereső országban érdekes kérdéseket vet fel minden irodalmat szerető társaságnak.
A forradalomban Petőfi költeménye pillanatok alatt ismert lett, de a zűrzavarban egyszerűen nem volt annyi ideje, mint Vörösmarty vagy Kölcsey művének. Ráadásul 1848-ban a forradalmi törvényhozás sem a hivatalos nemzeti himnusz kérdésével foglalkozott, a forradalom elbukásával pedig az Osztrák-Magyar Monarchia német nyelvű császári himnusza lett a hivatalos "nemzeti dal" nálunk is – nyilvánvaló okok miatt ez népszerű sosem lett. A megzenésített Nemzeti Dalt sosem énekelték annyian, mint a Szózatot, a kottáját pedig nem övezte akkora marketing kampány, mint a Himnuszét, amit az egyik legnépszerűbb politikusnak, Deák Ferencnek ajánlottak. Sőt, a kiegyezési tárgyalások kezdetekor, 1865. december 14-én mikor Ferenc József Pesten megnyitotta az országgyűlést, egyfajta gesztusként, a Himnusz hangjaira vonult be, amit úgy is lehet értelmezni, hogy segített kiválasztani, hogy a magyarok melyik nemzeti dal mellett tegyék le a voksukat.