Furcsán hangzik? Gyerekkoromban én meg azt nem értettem, miért a Veres Pálné utcán kell sétálnom, hát mi volt a rendes neve néninek? (A válasz amúgy Beniczky Hermin Karolina.)
Az ATLO és a Budapest Főváros Levéltára közös projektje, a Nevek és terek – Budapest utcanevei című adatvizualizációs oldalának 2022-es adatai alapján akkor Budapesten 2309 férfinév között 2177 valós férfinév szerepelt, ami a férfiakról elnevezett közterületek 94 százaléka, az összes közterület 84 százaléka.
A 282 női név között 165 valós női név szerepelt, ami a nőkről elnevezett közterületek 58 százaléka, az összes közterület 6,3 százaléka.
Ez az arány azóta ici-picit javult, mert van rá Fővárosi és jelentős kerületi igyekezet is, hogy több legyen a nőkről elnevezett köztér. Ma már találkozhatunk a utcanév táblákon Nemes Nagy Ágnes, Hugonnai Vilma és Fábián Juli, Slachta Margit vagy éppen Pécsi Eszter nevével is. De a 10 százalékos arányt még most sem érjük el.
Ezért nőnapra a Főváros a social media felületén eljátszott egy alternatív valóság gondolatával:
“Képzeljétek el, hogy ma a belvárosban sétálva a Laborfalvi Róza férje téren találkozunk. Ha villamosra szállunk, áthaladunk a Szendrey Júlia férje utcán, majd a parlament előtt a Kossuth Zsuzsanna bátyja téren szállunk le. Furán hangzik?
Pedig a történelemben a nőket sokszor pontosan így kezelték: háttérbe szorítva, csak valakinek a feleségeként, testvéreként emlegetve...Ezért most nőnap alkalmából eljátszottunk a gondolattal: mi lenne, ha egy napra így neveznénk át a köztereket? Hogy érezzük, milyen abszurd lenne, ha mindig a férfi státusza határozná meg a női érdemeket – vagy épp fordítva.”
Csak a digitális világban de a Rákóczi tér egy napra Zrínyi Ilona fia térré változott. Lehetett volna mondjuk Zrínyi Ilona férje tér is. Ugyanis a VIII. kerületi tér 1871-ben kapta a Borjú tér helyett a Rákóczi tér nevet, feltehetően hazafias felbuzdulás okán, és három évre rá a Fővárosi Közmunkák Tanácsa is hivatalosan megerősítette ezt a nevet.
Ugyan a névadó nem konkrétan I. vagy II. Rákóczi Ferenc, hanem a család, viszont Zrínyi Ilona az egyik híres Ferencnek a felesége, másiknak az anyja volt, nélküle egyik férfi politikus karrierje sem lehetett volna olyan jelentős, hogy a legnagyobb magyar államférfiak sorába kerüljenek. De Zrínyi Ilona azon kevés nők egyike, akit a történelmi-irodalmi művek és festmények is sokszor megénekelnek, tekintve hogy abszolút férfias terepen állt helyt – Munkács várát védte a török ellenében 1685 és 1688 között. Amúgy róla a XVI. kerületben Rákosszentmihályon van is egy utca elnevezve, de hát ez sovány vigasz a Rákóczi út és tér árnyékában.
De arra is garantáltan felkapnánk a fejünket, ha egy reggel a pirosmetrón azt hallanánk, hogy a következő megálló a Zichy Antónia férje tér (vagy történelmi profiknak Zichy Antónia testvérének a szeretője tér). Antónia a férje halála után a nemzet özvegye címet viselte halálig, soha nem házasodott újra és örökre feketében járt. De ki volt, amíg élt Batthyany Lajos? Addig, testvérével, Zichy Karolinával együtt a „legbőszebb” honleány címet érdemelte ki, mai szóval kora influenszerei, nőodeáljai voltak, a magyaros divat megteremtői, akiket nők százai, ha nem ezrei követtek öltözködésben, irodalmi ízlésben a reformkori Magyarországon. De a hazai Védegylet sikerre vitele is az ő érdemük volt. És Antóniának bizony jelentős szerepe lehetett abban, hogy férje nem csak a politika, de a magyar nemzeti ügy felé fordult.
Laborfalvi Róza a hazai színjátszás csillaga volt, drámai színésznőként Shakespeare, Schiller hősnőit játszotta, férje a nála nyolc évvel fiatalabb Jókai volt, de megismerkedésükkor már volt egy 12 éves kislánya a kor szépfiú színészétől, Lendvay Mártontól – ezt így együttesen nehezen vette be a közvélemény gyomra. Pedig a szabadságharc bukása után ha ő nincs, Jókait is jó eséllyel elkapják – Róza volt az, aki kijárta neki a menlevelet, bújtatta az írót. Ha Róza nincs, akkor nincs Erdély aranykora, Egy magyar nábob, A kőszívű ember fiai, Fekete gyémántok és Arany ember, amiket Jókai mind az 1850-60-as években írt, megmenekülve a megtorlástól.
Gyimesi Emese kutatása irányította rá a figyelmet Szendrey Júliára, aki sokkal több volt, mint Petőfi múzsája. Szerelmi szabadságharcuk rengeteg újdonságot hozott a kor normái között, “kevesen feszegették olyan vad erővel és olyan megalkuvást nem tűrő határozottsággal személyes mozgásterük kereteit, mint ez a huszonhárom éves fiú és ez a tizennyolc éves lány.”- írja. Petőfi halála után pedig Júlia az egyik első modern magyar nő, saját jogán költő, író, és műfordító. Például az Andersen meséket ő fordította le először, ezért Koppenhágában szobra is van. A közvélemény gyors második házassága miatt meghurcolta, hűtlennek bélyegezte, irodalmi érdemeit csak lassan ismerték el, pedig "Szendrey Júlia nyitja meg azon időszakot, midőn költőnőink általános irodalmi szinvonalra emelkednek."
És ne feledkezzünk meg Kossuth Lajos legkisebb húgáról sem, aki nélkül ezrek haltak volna meg a csaták után… mert harcba menni se könnyű, de utána fogadni és ellátni a sebesülteket és ápolni őket, hát ez sem az. Zsuzsanna ezt a munkát vette magára, ő volt az 1848–49-es szabadságharcban a tábori kórházak főápolónője. A legelső katonakórházakat ő szervezte meg 1849-ben, munkájának eredményeként három hónap alatt 72 tábori kórház létesült, melyekben a korban megszokottnál korszerűbb módszereket alkalmaztak. Elsőként hívta fel a sebesült katonák ápolásának kötelességére a világ figyelmét, a magyar nőket pedig felszólította, hogy önkéntesként vegyenek részt a szabadságharc sebesültjeinek ápolásában. Munka mellett betanította az önkénteseket és a kisegítőket, szigorú követelményeket, működési rendet állított fel. Munkájának nyomán pontosan meghatározták a kornak megfelelő kórházi felszereléseket, szabványosították a műszerezettséget, biztosították a gyógyszer és a kötszer ellátását. Az önkéntes nőegyleteken belül megalakították a betegápoló egyleteket, miközben ő maga fáradhatatlanul járta az országot, és próbált a betegellátás egyre rosszabbodó feltételein javítani. Munkáját az egész világ ismerik és elismerik.
Az ő szobrát már nem varázsolták át a grafikusok, pedig Déryné Széppataki Róza is megérdemelné, hogy legalább a teljes nevén hívják, és ne az abuzív férjéén. Schenbach Rozália néven született, ő volt az első magyar primadonna és operaénekesnő. Szülei ugyan nem rajonganak az ötletért, hogy lányuk színésznő lesz, de a korban szokatlan módon nem is gáncsolták el terveit. Anyja ugyan óvni akarta Rózát színészi pályától, ezért egyezséget kötöttek, miszerint Róza egy évig próbálkozhat a színészkedéssel, de ha ez idő alatt se lesz sikeres, le kell mondani álmairól. Amire szerencsére soha nem került sor. A fényes karrier mellett a párválasztásban Róza kevésbé volt sikeres, 20 évesen ment feleségül a szintén színész Déry Istvánhoz, aki kapcsolatban nem egyszer bántalmazta, verte őt, ezért Róza – bár el nem váltak soha papíron – hamar különköltözött tőle.