KÖZÉLET

Döntött a közgyűlés: megveszik Rákosrendezőt


„Megszavazta a közgyűlés az előterjesztésemet, megvédjük Budapest értékeit és jövőjét, megvesszük Rákosrendezőt” – jelentette be Karácsony Gergely. A tiszások egy ponton kivonultak a közgyűlésről, ami a Rákosrendezővel kapcsolatos döntésen kívül leginkább arról maradhat emlékezetes, hogy egy fideszes képviselő kivetkőzött magából, egy tiszás pedig zokon vette, hogy a közgyűlés úgy döntött, hogy nem foglalkozik azoknak az előterjesztéseivel, akik kivonultak a teremből.

A 2025 januári közgyűlés nem is kezdődhetett mással, mint Rákosrendező ügyével. Karácsony elmondta, hogy a kormány által dédelgetett projektnek nincs olyan eleme, ami külön-külön is ne lenne égbekiáltóan felháborító, és ellentétes Budapest érdekeivel, sőt szerinte egész Magyarország érdekeivel. Ma arról döntenek, folytatta a főpolgármester, hogy Budapest megőrzi-e a szuverenitását, az önrendelkezését, és él-e azzal a lehetőségével, hogy ez a terület köztulajdonban maradjon. Karácsony feltette a költői kérdést, vajon maradt-e még olyan kormányzati közszereplő, aki valamilyen módon nem érintett az ügyben. Arra kérte tehát a képviselőket, támogassák az előterjesztést, ami arról szól, hogy köztulajdonban tartsák a területet, és megakadályozzák az évtized legnagyobb lopását. Rákosrendezővel kapcsolatban ebben a cikkben foglaltunk össze a legfontosabbakat.

2025.
Kép: Gallov Adrienne/budapest.hu

Egy hasonló, ezzel összefüggő előterjesztést nyújtott be Vitézy Dávid is. A vita szerinte arról szól, hogy arról beszéljenek, ki fejleszti ezt a várost, ki dönti el, hogy hol és mi épülhet. A Podmaniczky Mozgalom álláspontja ebben világos, „a döntés joga nem arab befektetőké, nem az Abu-Dzabi sejké, még csak nem is Lázár Jánosé, hanem a budapestieké”. Ezért támogatják az elővásárlási jog gyakorlását. Budapestnek szerinte ezen a területen körülbelül azt kéne csinálnia, mint Bécsnek (a Nordwestbahnhofnál vélhetően, amit gyakran hoz fel példaként). Vitézy felemlegette, hogy ha egy ilyen szerződést, amit a magyar állam kötött a befektetővel, Gyurcsány Ferenc kormánya írt volna alá, máris azt mondanák, hogy ez hazaárulás. Szerinte nehéz helyzetben lesznek azok a képviselők, akik megpróbálják védeni a beruházást, szemben áll ugyanis mindennel, amit ebben az elmúlt 15 évben a kormány képviselni látszott.

2025.
Kép: Gallov Adrienne/budapest.hu

A párbeszédes Barabás Richárd arra biztatta a fideszeseket, hogy szolgáltassanak koherens érveket, miért is támogatnak egy, a fővárost 200 évre megbénító beruházást azzal szemben, ami a fővárosiak érdekét szolgálná. „Attól tartok, hogy egyszer valakik ezért a szerződésért börtönbe fognak menni.” Barabás arra is buzdította a fideszeseket, hogy álljanak a kamerák elé, és ha tudják, mondják el nevetés nélkül, hogy Orbán Viktort nem azért rendelték ki az Emírségekbe, hogy fejmosást adjanak neki, „mert ezt a gigamutyit úgy látszik, hogy elcseszte”. A tiszás Balogh Balázs pedig megerősítette, hogy a pártja mindent meg fog tenni, hogy ezt a borzalmas beruházást megakadályozza. A vitában megjelent Zugló polgármestere is, aki azzal kezdte, hogy megint Zuglót tekinti játszóterének a kormány, aminek a területeit csak úgy osztogathatja – utalt a Bosnyák téri és a Dürer Park befektetésekre. A tiszás Molnár Dániel azzal emelte a tétet, hogy kijelentette, aki ezt az előterjesztést nem szavazza meg, az hazaáruló.

Szentkirályi Alexandra vállalta, hogy elsőként megvédi a projektet. Mint mondta, szerinte úgy beszélnek egy ekkora projektről, hogy az alaphelyzet az, hogy a főváros az elmúlt több mint 5 évben egy kampányígéretben is többször megerősített, a Rákosrendező területéhez képest zsebkendőnyi méretű területet, a Városháza Parkot nem bírta megcsinálni. Karácsonyék azt csinálják, folytatta, amihez a legjobban értenek, keresztbe fekszenek, amikor valaki fejleszteni szeretne egy területet. Szentkirály felemlegette például azt is, milyen érdekes, hogy Vitézy kampányát ingatlanfejlesztők támogatták. A Fidesz frakcióvezetője azzal zárta, hogy még több hozzászólási lehetősége van, úgyhogy hozzá is fog szólni a vitához, amit mosolyogva fogadtak a teremben.

Karácsony is megerősítette, hogy valóban több lehetősége van, ami szerinte „súlyos veszély” rá nézve. Vitézy pedig gyorsan reagált Szentkirályi felvetésre, mint mondta, nem ingatlanfejlesztők támogatták a kampányát, „hanem ön, és ezt köszönöm szépen”, ami szintén derültséget váltott ki a teremben. A DK-s Déri Tibor elővette azt az értesülést, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Szentkirályi férje is érintett lehet az üzletben. Ha valakinek tehát itt kérdéseket kell megválaszolnia, az ő, Szentkirályi Alexandra, magyarázta. A szintén DK-s Keszthelyi Dorottya arról beszélt, hogy szeretné, hogy ha Szentkirályi Alexandra, aki rendszeresen aggódik a közbiztonság miatt, és félti a kislányát, a város jövője miatt is aggódna. Ő, Keszthelyi ugyanis aggódik amiatt, hogy az arab beruházás mit fog okozni. Egy trikolor szalaggal átkötözött köcsögben földet ajándékozott a Fidesz frakcióvezetőjének, hogy „amikor a keze a szavazógép felé vándorol, akkor a jó gombot nyomja meg”. Ezt a mellette ülő képviselőtársa hamar letette mellőle a padlóra. A tiszás Balogh Balázs a korábban elhangzottakra reagálva kérdezte a fideszeseket, hogy mint fogalmazott, azt lehet sejteni, hogy Szentkirályinak miért éri meg a beruházás, de ők miért védik a védhetetlen, nekik „mi a judáspénz”? A teremben ülők rendszeresen megtapsolták a nemfideszes hozzászólásokat.

Közgyűlés
Kép: Gallov Adrienne/budapest.hu

Szentkirályi válaszul felidézte, hogy a férje tett egy közleményt, miszerint semmi köze nincs az üzlethez. „Mondjon le, kaszinósné” – kiabálták be neki a közönség soraiból. A fideszes Radics Bélánál szakadt el végül a cérna, aki azt mondta, úgy érzi, kezd kifulladni a vita, ezért a bértapsolók és bekiabálók mehetnek nyugodtan haza, „meglesz valószínűleg az ellentételezés is a vécében”. Ezen a ponton Karácsony megszakította a hozzászólását, megválasztott képviselő ugyanis, magyarázta, ilyen hangnemet nem üthet meg. A tiszás Ordas Eszter ezután kérte, hogy a javaslatról név szerinti szavazást tartsanak, és miután átadta az erre vonatkozó kérelmet, Bujdosó Andrea bejelentette, hogy a Tisza nem szeretne mutyikban részt venni, kivonulnak a közgyűlésről. Az ügy előzménye, hogy a fővárosi cégvezetők pályáztatására vonatkozó tiszás javaslatot nem támogatta a többi párt a keddi bizottsági ülésen.

A vita lezárásaként Karácsony néhány gondolatot fűzött még hozzá: szerinte azt, hogy mi kell ahhoz, hogy ebben a városban a következő évtizedekben is minőségi életet lehessen élni, nagyon világosan lehet tudni. Ennek a városnak minőségi lakó- és zöldövezetekre van szüksége, és nem arra, hogy valaki azzal vonuljon be a történelmébe, hogy megépíti Európa aktuálisan legmagasabb épületét. Karácsony is újfent elmondta, hogy rettenetesen sajnálja a fideszeseket, hogy meg kell valamit védeniük, amiről – szerinte – ők maguk is tudják, hogy védhetetlen. A projekt ráadásul meg sem fog szerinte valósulni, mert a választási kampány felé haladva olyan társadalmi nyomás lesz rajtuk, hogy vállalhatatlan lesz. A mondataik viszont, amiket itt, a közgyűlésben elmondtak, benne maradnak a jegyzőkönyvben. „És ezek nagyon rossz mondatok”, az érveikről ugyanis, amikor éppen nem személyeskedtek, kiderült, hogy valótlanok. A magyar kormány ingyen nem lehet ilyen hülye, mint amilyen szerződést kötött. A Karácsony és Vitézy által jegyzet javaslatokat a közgyűlés később a tiszásokkal együtt elfogadta, a támogatást a teremben ülők tapssal fogadták, a 10 fideszes nemmel szavazott. A tiszások később már csak 2 pontnál szavaztak. 

Ami ezután maradt

A főpolgármester január 22-én, a magyar kultúra napján jelentette be, hogy a második kerületi Jurányi Ház mintájára alkotó- és játszóhelyet hozna létre a főváros a XIII. kerületi Szabolcs utcában is. Ez az új intézmény lenne a „pesti Jurányi”. Ahogy az előterjesztésben írják, a Fővárosi Önkormányzat kiemelt feladatának tekinti, hogy a városban élő, tanuló fiatalok számára támogató közeget biztosítson társadalmi és kulturális aktivitásukhoz, pályájuk elindulásához, tehetségük kibontakoztatásához, ezzel is hozzájárulva a főváros jövőjének formálásához. A Fővárosi Önkormányzat célja egy olyan hiánypótló inkubációs és közösségi tér létrehozása, amely az oktatás, az ifjúságügy és a kultúra területein azoknak a szereplőknek ad otthont, akik együttműködnek a fiatal közösségek megszólítása és fejlesztése, a kulturális értékek közvetítése, a független alkotás és az innováció támogatása, valamint az esélyegyenlőség biztosítása érdekében. A Szabolcs utca 27. szám alatti épület egy szintjét már használja a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium, de van még 4 szint, közel 1000 négyzetméter, aminek hasznosítására pályázatot hirdetne a Fővárosi Önkormányzat. Ezt viszont elutasították. 

A közösségi költségvetés egyik nyertes ötlete volt a „Több nyilvános vécé Budapest közterületein” elnevezésű projekt. A projekt most jutott abba a szakászába, hogy meghatározták, hogy a  XIII. kerület, Jászai Mari téren lenne legjobb helye egy új nyilvános vécének. A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM Zrt.) a tapasztalatai alapján (több mint 60 illemhelyet üzemeltetnek) egy automata köztéri illemhelytípust javasolt, aminek a becsült költsége 61 millió forint, amiből 12,2 milliót a kerület áll. A Karácsony Gergely által jegyzett előterjesztés értelmében az érintett önkormányzatok megállapodnak, hogy biztosítják a forrást, és 2025. december 31-ig megvalósítják az illemhelyet. Ezt elfogadták.

Újbuda Önkormányzata emlékhelyet kíván létesíteni Törőcsik Marinak, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-díjas színművésznő számára, hogy felhívja a figyelmet a kerület díszpolgárának munkásságára, annak jelentőségére. A kerület már lefolytatott egy nyílt pályázatot, amin Hartvig Dániel és Kálna Dávid „87 évgyűrű” című pályamunkája nyert, sőt a Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria véleményét is mondott róla, és megvalósításra érdemesnek tartotta. Az új köztéri alkotás felállításához viszont a Fővárosi Önkormányzat, mint az ingatlanrész kizárólagos használójának a hozzájárulása szükséges. Az elvi hozzájárulást ugyan már 2024 februárjában kiadta a városvezetés, most viszont a munkálatok megkezdéséhez is feljogosító tulajdonosi hozzájárulást kellett kiadnia, és meg kell kötnie a Törőcsik Mari-emlékhely üzemeltetéséről szóló együttműködési megállapodást. A Fővárosi Önkormányzatot pénzügyi kötelezettségvállalás a műalkotás üzemeltetésével összefüggésben nem fogja terheli. Ezt is elfogadták.

A XI. kerületi önkormányzat szerette volna továbbá, ha Albertfalva városrészben, a Fegyvernek utca déli végénél található 8988 négyzetméter alapterületű névtelen, fás-bokros közterület egy egykori biológia és földrajz szakos tanár után neveznék el. Mint írják, Boglucz Béla, aki a Petőfi Sándor Általános Iskolában tanított, majd 1979-ben bekövetkezett haláláig Albertfalván, a Fegyvernek utcában élt, a mai fogalmaink szerint is igazi környezettudatos, tanításhoz, neveléshez értő, elveihez következetesen ragaszkodó, tanítványait szerető ember volt. Gyakran természeti környezetben, Kamaraerdő lankáin tartotta biológia óráit, és megismertette a gyerekekkel az erdő–mező virágait. Egykori tanítványai máig jó szívvel emlékeznek rá, élete, tudása, embersége példa az utókor számára. Ezt is elfogadták. 

A kutyapártos Kovács Gergely javaslatot tett arra, hogy a Főpolgármesteri Hivatal épülete kutyabarát legyen, ahova a dolgozók és a látogatók egyaránt szabadon bevihetik a kutyájukat. Ez egyrészt fontos, mert hazánkban rengetegen tartanak kutyát, és a felelős állattartáshoz hozzátartozik, hogy ne hagyják őket egész nap egyedül, ha a munkahelyük nem támogatja a jelenlétüket, másrész a kutyák egyértelműen hozzájárulnak a dolgozók jó közérzetéhez. Harmadrészt több polgármesteri hivatal is állatbarát munkahellyé változott, ilyen a IX. és XII. kerületi hivatal is, „legyen a főpolgármesteré is az”. A főjegyző az előterjesztéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy a Főpolgármesteri Hivatal működéséről közvetlenül a Közgyűlés nem határozhat, ám a főpolgármesternek javaslatot tehet (elfogadták).

Kovács javaslatot tett arra is, hogy a közgyűlés kérje fel a kormányt, hogy helyezze hatályon kívül a rendeletének azon bekezdését, amiben megtiltják a napelemek kihelyezését erkélyekre. Szerintük elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi energiaárak és infláció mellett megnehezítik a napelemmel gyűjthető energiához való hozzáférést (ezt elutasították). Döme Zsuzsanna pedig arra kérte a közgyűlést, hogy tegyenek lépéseket először a BMSZKI létesítményében ún. pilot-programként arra, hogy csökkentsék a menstruációs szegénységben élők számát, azaz biztosítsák a női higiéniai termékeket, és tegyenek meg minden azért, hogy ledőljenek a témát övező tabuk. A közgyűlés az előterjesztés első 3 pontját támogatta, az utolsó, 4. pontot viszont, amiben Döme azt javasolja, hogy kérjék fel a kormányt, hogy tegyen az Országgyűlés elé egy olyan jogszabálymódosítási csomagot, amely eltörli a női higiéniai terméket áfa-terhét, elutasították. 

Közgyűlés
Kép: Gallov Adrienne/budapest.hu

A Podmaniczky Mozgalom javaslatot tett egy egységes, a főváros által üzemeltetett hibabejelentő felület létrehozására. Mint írják, Budapest működése ma sok szempontból átláthatatlan és kényelmetlen az itt lakók, itt tanulók és dolgozók, idelátogatók számára. A legegyszerűbb információk megtalálása is problémás a fővárosi intézmények dzsungelében. Eközben a kerületek és az egyes intézmények önálló hibabejelentő felületeket, applikációkat fejlesztenek, ügyfélszolgálatokat működtetnek, ahol viszont a lakosok által érzékelt problémák egy jelentős részét biztosan nem fogják tudni megoldani – illetékesség hiányában. Az eredmény végtelen mennyiségű elpazarolt erőforrás, párhuzamosan működő ügyfélszolgálatok, felesleges levelezés, meg nem oldott ügy és elvesző információ. A Mozgalom ezért felkéri a polgármestert, vizsgálja meg, milyen módon biztosítható leggyorsabban és leghatékonyabban egy egységes fővárosi szintű, a közterületekre és a fővárosban közszolgáltatásokra egyaránt kiterjedő hibabejelentő szolgáltatás kialakítása, és készítsen egy koncepciótervet. Ezt elutasították.

A közgyűlés körülbelül ötödik órájában, amikor elérkeztek a 26. napirendi ponthoz, amit a tiszás Bovier György jegyzett, a fideszes Szepesfalvy Anna felvetette, szavazzanak arról, hogy vegyék le a Tisza-frakció előterjesztéseit, amit a fideszesek és DK-sok szavazataival elfogadtak. A Kolibri színház ügyét viszont, a fideszesek tartózkodásával, fenntartották, mert a színház társulatának tagjai jelen voltak a teremben. A tiszás Bovier György, aki nem mellesleg az esélyegyenlőségért és az akadálymentesítésért felelős tanácsnok is, arra kérte volna fel a főpolgármestert, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogyan lehetne pályázatot kiírni a lakótelepek panelházai számára, hogy akadálymentesíthessék a bejáratokat. Ordas Eszter frakcióvezető arra tett volna javaslatot, a városvezetés vizsgálja meg, hogyan tudná a kerületekkel, sportegyesületekkel, sportági szövetségekkel együttműködve budapesti lakcímkártyával, illetve diákok számára biztosítani a különböző sportlétesítmények ingyenes használatát. Szintén Ordas tett volna javaslatot arra, hogy vizsgálják meg, hogyan tudnák a Városháza épületét jobban kihasználni, az ide átköltöztetett intézmények szék-, illetve telephelyét bérlakásokként hasznosítani. Ezek mind mentek

2025.
Kép: Gallov Adrienne/budapest.hu

Ne legyen óvoda

A szünetben Karácsony a 444-nek azt mondta, a Tisza elsősorban saját előterjesztéseit veszélyezteti azzal, hogy kivonult a teremből. Elmondta, hogy szeretné elkerülni, hogy a Fővárosi Közgyűlés óvodává változzon. A feltételezés akkor még túlzásnak tűnhetett. A tiszás Barna Judit Annamária viszont később felháborodva visszament, hogy az egyik, Budapest Branddel kapcsolatos előterjesztését igenis tárgyalják. Barna szerette volna, ha vizsgálóbizottságot állítanak el, hogy kivizsgálják, vajon a Budapest Brand, amitől éppen a decemberi közgyűlést követően rúgtak ki 30 embert, 2020 novemberi megalakulása óta felelősen gazdálkodott-e a forrásaival (végül elfogadták a tiszásokkal). A bejelentés után Barna megint elhagyta a termet, csak a plüssfiguráját hagyta az asztalán. A Kolibri színházzal kapcsolatos javaslatot is ő terjesztette fel, aminek a tárgyalására megint csak visszament. Barna arra tett javaslatot vizsgálják meg, mit tehet a főváros a Kolibri színház ügyében, ahol a kulturális minisztérium Zalán Jánost, a Pesti Magyar Színház volt igazgatóját nevezte ki a távozott Novák János helyére, Zalán kritikusai szerint a kinevezése a színház megszűnésével fenyeget (elfogadták végül a tiszásokkal).

Közgyűlés
Kép: Gallov Adrienne/budapest.hu

Szentkirályi is nyújtott be előterjesztést, amiben arra szólította fel a főpolgármestert, tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy a Margitsziget északi részén található, FŐKERT kezelésében álló területet többek között tisztítsák meg, füvesítsék, bontsák el a kerítést onnan, és nyissák meg a látogatók számára (elutasították). Gulyás Gergely Kristóf pedig a Kálvin téri jelzőlámpás csomópont átalakítására tett javaslatot, mert nehezményezi, hogy az Üllői útról csak az Astoria irányába lehet kanyarodni, a Szabadság híd felé történő balra kanyarodást ugyanis a csomópont jelzőlámpája nem teszi lehetővé. Gulyás arra kérte a főpolgármestert, hogy keresse meg a BKK-t és a Budapest Közutat annak érdekében, hogy május elsejétől balra, a Szabadság híd irányába is lehessen kanyarodni (elutasították). Gulyás és Radics Béla arra tettek javaslatot, hogy a havi vagy éves BKK bérlettel, Pest vármegye bérlettel, illetve Országbérlettel rendelkezők számára legyen a BudapestGO alkalmazáson keresztül a Bubi használatának első 30 perce (egy kerékpárra) ingyenes. A főjegyző megjegyezte, hogy a február 28-i határidő tarthatatlan (el is utasították). Egy fideszes ún. „Munkával lakásba” program elindításáról szóló javaslattal a végéhez közeledett a közgyűlés. A javaslat értelmében a főpolgármester megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a BKM Zrt. hozzon létre 50 darab munkahelyi státuszt a BMSZKI átmeneti szállójára felvételt nyert hajléktalan személyek részéreEzt elfogadták.