Elektromos tűz ütött ki december 14-én, szombat hajnalban a Nyitott Műhelyben, az ország egyik legfontosabb és legszerethetőbb kulturális központjában, és csak a Nyitott Műhely Alapítvány alapítójának, Finta Lászlónak köszönhető, hogy nem égett le teljesen. A Nyitott Műhely az, ami talán a legközelebb áll ahhoz az eszményhez, ahogy fiatalként az ember a tanulmányai alapján a Pilvaxot elképzeli: ha valaki eldob egy körtepálinkás (házi) üveget, akkor jó eséllyel egy végeláthatatlan megfejtésbe belefeledkezett, reményteli vagy reménytelen írót, költőt, szerkesztőt vagy kiadóvezetőt talál el vele. Az alapítvány a budapesti irodalmi, képzőművészeti, zenei és civil közösségi élet megkerülhetetlen helyszíneként több mint két évtizede működő Nyitott Műhely üzemeltetéséért éppen egy hónappal ezelőtt, november 12-én Pro Cultura Urbis-díjat is kapott. Mint Karácsony Gergely akkor az indoklásában is fogalmazott: „a sokszínűségre való nyitottság forrása nem lehet más, mint a kultúra, amely összetartja a közösségeket, így Budapestet is”. Ahogy azóta több helyen is olvasható, a helyzet elég katasztrofális: félhomály van, korom és büdös.
Vízvezeték szerelőre, villanyszerelőre, takarítóbrigádra és festőbrigádra lenne szükség, és ezek finanszírozására. Aki tud segítsen, az alapítvány számlaszáma: 11712059–20001663–00000000.
Fotó: AHP Ha ti is láttok valami érdekeset, küldjétek el a szerk@budapest.hu-ra!