KÖZÉLET

A főpolgármester csak feltételekkel támogatja a budapesti olimpiát, végül a budapestiek döntenek


Karácsony Gergely bejelentette, nem zárkózik el tárgyalásoktól a Magyar Olimpia Bizottsággal és a Magyar Paralimpiai Bizottsággal a fővárosi rendezésű olimpia ügyében.

A magyar olimpiai szervezetek október 24-én, csütörtökön kérték fel hivatalosan is a Fővárosi Önkormányzatot, hogy kapcsolódjon be a következő európai  helyszínű olimpia megpályázását célzó „tájékozódási folyamatba”. A főpolgármesteri sajtótájékoztató apropója épp annak a tisztázása volt, hogy pontosan mit jelentenek e szavak. Karácsony Gergely elöljáróban elmondta, hogy az olimpiai rendezés jogát ma már nem csak úgy lehet elnyerni, hogy a pályázók az eseményhez „szabják” a várost, hanem fordítva is: a város adottságaihoz igazítják az olimpiai  pályázatot. A főpolgármester a párizsi olimpián tett látogatásakor ezt tapasztalta, és e hozzáállással egyetért.

Karácsony olyan budapesti olimpiát tudna elképzelni, amely nem is elsősorban a sportról szól, hanem egy városról, amely a legjelentősebb nemzetközi sportrendezvényen keresztül mutathatja meg magát a világnak – történelmi léptékű városfejlesztés után.

A főpolgármester azt is hangsúlyozta, hogy meghatározó társadalmi támogatottság nélkül még ezzel együtt sem lehet olimpiát rendezni.

„A felhívás, amit kaptunk a sportszervezetektől, nem arról szól, hogy azonnal döntsünk arról, hogy Budapest rendez-e olimpiát vagy sem, hanem arról, hogy üljünk le beszélgetni, milyen olimpiát tudunk közösen elképzelni. Azt gondolom, hogy ezt a lehetőséget meg kell vizsgálnia a fővárosnak, és anélkül, hogy ez valamiféle elkötelezettséget, nyílt állásfoglalást jelentene” – mondta Karácsony Gergely, hozzátéve, hogy már a jövő szerdai ülésen javasolni fogja, hogy a Fővárosi Közgyűlés foglaljon állást az olimpiai szervezetek meghívásával kapcsolatosan; azt szeretné, hogy a főpolgármester mellett a frakcióvezetők is bekapcsolódnának a olimpiai bizottságokkal folytatott tárgyalásokba, és próbáljanak meg közös álláspontot kialakítani. Arról, hogy Budapesten milyen olimpia képzelhető el.

„Most még csak párbeszédről van szó. Tehát a Fővárosi Közgyűlésnek nem arról kell dönteni, hogy akar-e olimpiát rendezni, hanem arról kell, hogy akar-e tárgyalni a MOB-bal arról, hogy megvizsgáljuk ennek a lehetőségét”

– szögezte le Karácsony Gergely.

A számos feltételes mód ellenére a főpolgármester hangsúlyozta, hogy bizonyos alapelveket már az elején muszáj tisztázni. Karácsony Gergely szerint Budapestnek (akarata ellenére) olyan sportinfrastruktúrája van, amely alkalmassá teszi az olimpia megrendezésére, ezért a főváros kizárólag olyan pályázatban lenne partner, amely együtt járna Budapest történelmi léptékű infrastruktúra-fejlesztésével, legyen szó közlekedésről, zöld infrastruktúráról és a lakhatásról. Karácsony ezzel együtt fontosnak tartja azt is, hogy a fenntarthatóságra helyezzék a hangsúlyt: az olimpia legyen alkalom arra, hogy fejleszteni tudják a várost.

Példaként említette, hogy az olimpiai falu és az egyéb nem sportcélú ingatlanok olimpiai utáni felhasználását muszáj legyen a lakhatási válság enyhítésére felhasználni.

„Ha közös nevezőre tudunk jutni a sportszervezetekkel, fontos előrelépés lehet a rendezés ügyében, de utána le kell ülnünk a kormánnyal is” – mondta a Karácsony, aki a témában a legfontosabbnak a főváros és a kormány viszonyának rendezését tartja. Ahogy fogalmazott, „újra kell gombolni a kabátot”, mert enélkül okafogyottá válik a sportszervezetekkel való tárgyalás is. „Ezer ok van, hogy ne higgyünk ebben” – jegyezte meg Karácsony Gergely, utalva arra, hogy a kormány most, egy évvel az atlétikai világbajnokság után sem teljesítette teljes körűen a rendezést megelőző vállalásait.

„Kulcskérdés, hogy új alapokra helyezzük a főváros és az állam viszonyát, mert e nélkül nincs esély az olimpia megrendezésére” – jegyezte meg Karácsony Gergely, hozzátéve, hogy ha az állammal sikerül a vitás kérdéseket rendezni, és megállapodnak, utána még a főváros lakóinak döntése is szükséges lesz ahhoz, hogy olimpiát rendezzenek – ugyanis a budapestiek véleményének figyelembe vétele elengedhetetlen feltétele lenne annak, hogy a főváros támogatni tudja az olimpia ügyét.

Karácsony Gergely reményét fejezte ki a tekintetben is, hogy az olimpia, ha megrendezik, nem öncélú sportberuházás lesz, hanem történelmi jelentőségű előrelépés a fenntartható, zöld és szolidáris Budapest érdekében. 

„Nekünk, városvezetőknek az olimpia egy eszköz egy cél érdekében. Azt gondolom, minden eszközt érdemes komolyan venni” – zárta szavait Karácsony Gergely, aki azt az újságírói felvetést, mely szerint korábban egyáltalán nem, most viszont feltételek nélkül támogatná olimpiát, határozottan cáfolta. „Ki kell hogy ábrándítsam. Én 2015-ben is támogattam az olimpiai pályázat ügyét a Fővárosi Közgyűlés tagjaként, és ha bármikor ez a kérdés felmerült, én azt mondtam, nézzük meg, milyen olimpiai koncepcióról beszélünk” – válaszolta a főpolgármester, külön is hangsúlyozva, hogy most sem feltételek nélkül támogatja az olimpiát, hanem feltételekkel. Ha lesz olimpia, akkor arra a leghamarabb 2036, legkésőbb 2044-ben kerülhet sor.