KÖZÉLET

Megújítják a csaknem 10 éves gépparkot


Az intenzív mindennapos használat miatt időszerűvé vált a jegy- és bérletautomaták korszerűsítése.

Elindította a közbeszerzést a BKK a társaság bérlet- és jegykiadó automatahálózatának megújítására és üzemeltetésére, valamint vadonatúj automaták beszerzésére, jelentette be a cég október 24-én. 

A BKK célja, hogy a jelenlegi hálózat továbbra is a megbízhatóan, stabilan, a kor kihívásainak megfelelően működjön. A közbeszerzési eljárás nyertesének ezért több feladata lesz:

az automaták rendszerének átvétele és teljeskörű üzemeltetése, a hálózat egy részének felújítása, illetve új automaták beszerzése, telepítése és üzemeltetése. Emellett mind a fizikai eszközök, mind a szoftveres háttérendszer biztosítása is a nyertes feladata.

A BKK 2024 áprilisában közölte, hogy kívül-belül felújított három jegy- és bérletautomatát, továbbá két vadonatúj készüléket is üzembe helyez tesztelésre.

A teljes körű átalakítás során a szakemberek korszerűbbre cserélték az automaták alkatrészeit, szoftveresen és hardveresen a meglévő hálózathoz igazították, eltávolították a korábbi festékréteget, újrafestették, és „graffitibeégés” elleni védőréteggel látták el a berendezéseket.

BKK
Kép: BKK/Nyirő Simon

 

A külső és belső megújulásuknak köszönhetően az automaták, üzembiztonsága hosszú távon nő, élettartama legalább további 5 évvel hosszabb, a jegy- és bérletvásárlókat még gyorsabban és biztonságosabban szolgálják ki.

A három felújított automatával az Astoria metróállomásnál, a Keleti pályaudvari busz- és trolibusz-végállomásnál, valamint az Örs vezér terén lehet találkozni.

A két vadonatúj, nagy kijelzős készüléket a Deák Ferenc téri metróállomásnál és az Oktogonnál állították üzembe.

Az automataflotta részleges frissítése szolgált arra, hogy a BKK információkat szerezzen a már csaknem 10 éves géppark megújításának legoptimálisabb lehetőségeiről, és hogy az így szerzett tapasztalatokat összegezve és hasznosítva döntsön majd a jegy- és bérletautomata-hálózat tervezett fejlesztésének részleteiről.

A tesztidőszak eredményei pozitívnak bizonyultak, a készülékek megbízhatóan működnek, mind a felújított, mind az új automaták esetében csökkent az egy készülékre eső hibajegyek száma.

A társaság 2024 júniusában már arról számolt be, hogy elkezdték a BKK bérlet- és jegykiadó automatáinak felújításáról és üzemeltetéséről szóló előzetes piaci konzultációt is, és már akkor azt valószínűsítették, hogy ősszel megtörténhet a közbeszerzés kiírása.

A 300-nál is több, Budapest forgalmas csomópontjaiban és megállóiban éjjel-nappal elérhető készülék a fővárosiak egyik legfontosabb vásárlási felülete: annak ellenére is a BKK bevételeinek közel a felét az automatákban vásárolt termékek adják, hogy jelentősen felértékelődtek a digitális értékesítési csatornák, a BudapestGO applikáció vagy a Pay&GO digitális szolgáltatás.

BKK
Kép: BKK/Nyirő Simon

 

Az automaták üzembe helyezése óta a hálózat összesen 146 millió tranzakciót bonyolított le bruttó 378 milliárd forint értékben. 

A közbeszerzés lebonyolítása körülbelül 3-5 hónapot vesz igénybe, az új szerződés aláírása 2025 tavaszán várható. Ezt követően legkorábban 2026-ra felújított, illetve új, még modernebb készülékek jelenhetnek meg több forgalmas fővárosi csomópontban. 

(Kiemelt kép: Nyirő Simon/BKK)