Hogyan lehet kiállítás rendezni egy több tízezer fotót tartalmazó archívumból és egy életműből, amely elképesztően gazdagon – a lépcsőházi vaskorlátoktól a rozsadövezetek világán át a graffiti falakig – gyűjtötte össze Budapest megannyi arcát és szegletét? Hogyan tudunk belépni ebbe az évtizedes áramló emlékfolyamba, hogy az ne vessen ki magából? A Kiscelli Múzeum Lugo. Á.R.A.M.L.Á.S életműkiállításán jártunk, ahol a padlón fekve hagytuk, hogy vigyen magával a képek sodra.
Ha a Budapestet megörökítő képekről beszélünk, akkor kikerülhetetlen Lugosi Lugo László neve, akinek munkássága egybeforrt a budapesti fotográfiával. Lugosi László 1953-ban született Budapesten, és bár angol–magyar szakos tanári diplomát szerzett, de egyetemistaként is már élénken érdekelte a vizuális kultúra, kezdetben a filmek, majd a fényképészet. A 80-as évektől fáradhatatlanul járta a város utcáit és örökítette meg azokat a jellegzetességeit, amelyek nagy része aztán nyomtalanul eltűnt az időben.
A fényképszerű képeket szeretem – azokat, amelyeket sokáig lehet nézegetni, mert sok rajtuk az információ. Sok mindent elárulnak arról a korszakról és világról, amelyben megszülettek.
– írja képeiről Lugo.
Jellegzetes témái a neonreklámok, lépcsőházak, a kikopó foglalkozások terei, a zsidó Budapest emlékei, az apró épületdíszek és részletek, a Duna, műtermek és művészek portréi, a graffitik és a 100 év elteltével újrafotózott Klösz György képek mind megjelennek a falakon, egy különleges, vetített, egymásba áttűnő formátumban.
Ugyanis ez egy olyan kiállítás, pontosabban fény- és térinstalláció, ahol külön kis táblácskák szólítanak fel, hogy földre helyezett feliratok – feldöntött sztélék – valójában matracok, azokra ülni, feküdni szabad és ajánlott is, ugyanis innen lehet a legjobban átadni magunkat annak az áramló élménynek, amit a hatalmas Templomtér puszta téglafalaira és néhol a plafonra is vetített fotók adnak.
„Azt gondolom, hogy mindig is gyűjtő voltam. Gyűjtöttem tárgyakat, műtárgyakat, karikatúrákat. Fényképészként is mindig gyűjtőnek tartottam magam. (…) Az első gyűjtés, amit valóban annak lehet nevezni, a Fotónapló volt, ami 1978-tól ’82-ig készült, amikor technikai értelemben még nem tudtam fényképezni. Csak ’85-ben kezdtem el a fotózás technikai oldalával komolyan foglalkozni. Körülbelül akkoriban kezdtem az Eltűnő Budapest sorozathoz olyan helyszíneket fotózni, amelyekről lehetett tudni, hogy rövidesen tényleg el fognak tűnni. Régi boltok, helyszínek az ’50-es, ’60-as évekből. Ebből született is egy könyv ’93-ban. Ezután jött a budapesti neonfeliratok gyűjtése. Ezek szintén az ’50-es, ’60-as évekből hátramaradt, még működő feliratok voltak. Ezt követően folyamatosan gyűjtöttem budapesti helyszíneket különféle témákban” – mondta témáiról és témaválasztásairól Lugo.
A kiállítás október 27-én zár, vasárnap egy finisszázs keretében 15.00-kor kurátori tárlatvezetésen lehet részt venni Kurdy Fehér János (költő, kurátor) és Radics Panka (kurátor, művészettörténész) vezetésével. 16.00-kor Az Á.R.A.M.L.Á.S mint csereviszony címmel Nemes Z. Márió költő, esztéta, Kurdy Fehér János és Radics Panka beszélgetését lehet meghallgatni.