STÍLUS

Kiírták a közbeszerzést a Bubi 3.0-ra


Mint ismeretes, az idén tíz éves fővárosi közbringarendszer változás előtt áll. A 2026-ra tervezett Bubi 3.0 több szolgáltatást kínál a jelenleginél. A Budapesti Közlekedési Központ most nagy lépést tett a megvalósítást illetően.

"Az új rendszer közbeszerzése a mai napon zöld utat kapott!" - írta Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely 2026-ra megvalósuló Bubi 3.0-ról, hozzátéve, hogy a Bubi már ma is Budapest egyik legnépszerűbb közszolgáltatása. "Tudom, hogy az új önkormányzati ciklus elején nagyobb figyelmet kapnak a politikai egyeztetések, nekem azonban sokkal fontosabb, hogy működik a város, folytatjuk a fejlesztéseket az itt élők érdekében" - írta a főpolgármester.

MOL
Kép: Nyírő Simon/BKK
 

A Bubi 3.0 közbeszerzési eljárását a szolgáltatás megújítása érdekében, hazai és nemzetközi szereplőkkel folytatott piaci konzultáció és társadalmi egyeztetések előzték meg.  A tervek szerint a Bubi 3.0 megvalósulása után a közbringaszolgáltatás minden második budapesti lakos számára elérhető lesz, jelentős külvárosi lefedettséggel fog rendelkezni, ráadásul a flottában modern, elektromos rásegítésű kerékpárok is lesznek . 

Mini történelem

A MOL Bubi közbringarendszer a budapesti közösségi közlekedés szerves része 2014 óta. A BKK szolgáltatása környezettudatos, gyors, kényelmes alternatívát kínál a belvárosi közlekedésben. Egyértelmű, hogy a Bubi fejlődési katalizátorként hatott a városi kerékpározás, valamint az utcák, utak kerékpárbarát fejlődésére Budapesten; sokan a Bubi révén ismerkedtek meg a városi kerékpározással, ennek is köszönhetően évről-évre egyre többen kerékpároznak a fővárosban minden korosztályból. A kezdetekhez képest, a 2021-ben bevezetett új kölcsönzési rendszernek, a Bubi 2.0-nak köszönhetően ma már jóval egyszerűbb a bérlési rendszer, korszerűbb, könnyebb bringák vannak, és a 200-nál is több állomás működik. A közbringarendszer népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a tavalyi évben 7 millió kilométernyi utat tettek meg a kerékpárokkal, és egyre nő a felhasználók és állomások száma is.

A BKK ügyfelei egy évtized alatt összesen 13,5 millió alkalommal utaztak MOL Bubival, és összesen közel 30 millió kilométert tekertek.

 

Ez jön 2026-ban

A Bubi 3.0 kétszer akkora, legalább 5000 kerékpárt jelentő flottával és külvárosi lefedettséggel érkezik 2026 januárjában. Ráadásul nem csupán hagyományos, hanem 1000 elektromos rásegítésű kerékpár is az eszközpark részét képezi majd, amivel szélesebb felhasználói kör számára válik elérhetővé a mindennapi bringázás lehetősége.

A Bubi 3.0-val a jelenlegi szolgáltatási terület határától távolabbi, minden fontos, legalább 30 ezres utazásszámmal rendelkező közlekedési csomópont – az Örs Vezér tere, Kőbánya-Kispest, Újpest-Városkapu, a József Attila lakótelep, Angyalföld, Zugló vagy az Őrmező – is elérhetővé válik úgy, hogy a belsőbb helyszíneken is megmarad a kapacitás. A kerékpárok ráadásul a Mobi-pontokon is elérhetők lesznek.

2024.
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

A BKK több mint egy éves előkészítő folyamat során, nagyvárosi – köztük londoni, bécsi, varsói – piaci szereplőkkel egyeztetve dolgozta ki azt a szempontrendszert, amelynek a jövőbeli szolgáltatónak meg kell felelnie. A közbeszerzési eljárás nyertese felel továbbá az új kerékpárok üzemeltetésért és karbantartásáért, valamint a szolgáltatáshoz kapcsolódó applikáció és informatikai háttérrendszer biztosításáért. Az eljárás lebonyolítása körülbelül 8-10 hónapot vesz igénybe, az új szerződés megkötése jövő nyáron lehet esedékes, az új kerékpárok 2026 első hónapjaiban érkezhetnek.

A BKK számára kiemelten fontos, hogy az ügyfelek igényeinek és visszajelzéseinek figyelembevételével, több ütemben vezesse be a város igényeihez leginkább illeszkedő szolgáltatást, és a mérések során keletkezett adatokat figyelembe véve, rugalmasan adaptálja a rendszert a felhasználói szokásokhoz.

(Kiemelt kép: Képszerkesztőség)