KÖZÉLET

Vége az árvízi készültségnek, végigjár a H5-ös HÉV, csütörtökön nyílik a rakpart is


Megszűnt az árvízvédelmi készültség, teljes vonalon jár a H5-ös HÉV, csütörtökön nyílnak a rakpartok. Legalább már látni az alagút végét!

A Duna budapesti szakaszának apadása miatt

szeptember 25., szerda 0 órától nincs tovább árvízvédelmi készültség

– közölte a Fővárosi Önkormányzat, hivatkozva a főpolgármester saját hatáskörében hozott megszüntető határozatára. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az árvíz szeptember 21-én, szombaton, hajnali 5 órakor 830 centiméteren tetőzött, a vártnál 20 centiméterrel alacsonyabb vízállásnál. 

Karácsony Gergely búcsúzóul a védekezésben és a helyreállítási munkálatokban közreműködőknek mondott köszönetet, különös tekintettel a vízügyi szakemberekre és a közszolgáltató vállalatok munkatársaira. A főpolgármester azt is külön megköszönte, hogy a lakók türelemmel és megértéssel fogadták az árvízi védekezés okozta korlátozásokat.

Szeptember 25., szerda üzemkezdettől ismét a Batthyány térig jár a H5-ös HÉV

– közölte a BKK. A Szentendre felől, HÉV-vel érkező utasok ugyanekkortól már közvetlenül átszállhatnak az M2-es metróra is, ami szintén a teljes vonalán közlekedik. Ezzel együtt

Szeptember 25., szerda reggel a Margit hídi felszíni HÉV-peronon keresztül, majd a Budai alsó rakpart mellett haladó kerékpárutat is megnyitják, ennek köszönhetően a biciklivel közlekedők is zavartalanul tekerhetnek.

Szeptember 26., csütörtökön a szükséges takarítási munkákat követően egyaránt megnyitják a Budai alsó rakpartot és a Pesti alsó rakpartot, tehát aznap reggel birtokba vehetik a Duna partján haladó közúti sávokat a fővárosban közlekedők.

A járatok újraindulását és az elmúlt napokban árvízzel borított utak megnyitását minden esetben alapos takarítás és komoly műszaki ellenőrzések előzte meg.

A 2-es villamosvonal egyik szakaszán még szivattyúzzák a vizet, azonban a szakemberek arra készülnek, hogy ideális esetben pénteken vagy szombaton itt is teljes vonalon járhatnak majd a villamosok.