KULTÚRA

Út a legendás kőbányai sörgyártól a rendőrmúzeumon át a Központi Statisztikai Hivatalig


Már él a regisztráció az ősz egyik legkülönlegesebb rendezvényének több száz programjára. A Kulturális Örökség Napjai alatt kitárulnak a zárt ajtók is.

Gyakorlatilag behálózzák a fővárost azok az épületek, amikre mindenki kíváncsi, de érthető okokból ezeket a mindennapokban zárva tartják a kíváncsiskodó látogatók elől, hiszen nem lenne életszerű mondjuk a BKK FUTÁR rendszerét kérdések kereszttüzében működtetni – most kivételesen mégis be lehet kukkantani a kulisszák mögé.

2024. szeptember 21-én és 22-én, szombaton és vasárnap újra az exkluzív programok szerelmesei és az egyedi szelfik gyűjtői kapnak lehetőséget, hogy meglátogatott helyeik számát és kollekciójukat gyarapítsák. Ezen a szeptemberi hétvégén

különleges, kimondottan nem tömegturizmusra szánt épületekbe is bejuthat szinte bárki, de lesznek vezetett, egy adott kerületre, létesítményre vonatkozó tematikus séták is, és ezekhez még kapcsolódó programok is társulnak. 

Alkalom kínálkozik a Központi Statisztikai Hivatal, a kőbányai sörgyár épületkomplexuma vagy a Méréstani Múzeum látogatására, sőt az Újpesti Városháza is tárt karokkal várja a látogatókat, de teát is lehet kóstolni a zuglói japánkertben, körbe lehet járni a 250 éves Bakáts téri templomot, és közelről lehet szemügyre venni a templom orgonáját.

Az
Az Újpesti Városháza épülete Kép: Kulturális Örökség Napjai/oroksegnapok.gov.hu

 

A józsefvárosi rendőrmúzeum és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának bejárása viszont eggyel komolyabb programnak ígérkezik.

Egyébként számtalan, a fentiekhez hasonló, izgalmas programok várják a budapestieket, az események ráadásul kerületenként is kereshetők, szóval valóban csak mindenkin magán múlik, hogy lemarad-e a szomszédban szervezett különleges épületbejárásról vagy tematikus sétáról.

A legtöbb program azonban regisztrációhoz kötött, és csak vezetéssel látogatható.

Ezzel szemben a Sándor-palotában például ér megjelenni regisztráció vagy bejelentkezés nélkül is.

Japánkert
Japánkert Zuglóban Kép: Kulturális Örökség Napjai/oroksegnapok.gov.hu

 

Az esemény programjait és azokról részletes információt, valamint regisztrációs lehetőséget itt kell keresni.

(Kiemelt kép: A Központi Statisztikai Hivatal épülete felülnézetből. Fotó: Kulturális Örökség Napjai/oroksegnapok.gov.hu)