KULTÚRA

Budapest nem a legolcsóbb európai város a turisták számára


Vajon melyek a legolcsóbb európai városok, ahova szívesen mennek nyaralni az emberek? Egy friss turisztikai felmérés szerint Budapest olcsó, de nem a legolcsóbb a szabadságukat otthonuktól távolt töltők számára.

Általános vélekedés, hogy azért látogatják nagy számban Budapestet külföldi turisták, mert a magyar főváros egy olcsó, megfizethető üdülőhely számukra. A Stasher által készített friss felmérésből kiderült, hogy Budapest még így is jóval drágább számos más európai nagyvároshoz képest.

Az nlc által szemlézett kutatásból kiderül, hogy a szállások áraitól, az utazás és az étkezés költségein át a repjegyig mindent számba vettek, két főre kalkulálva. Ez alapján pedig levonták, mennyi lenne az a minimum ár, amit el kellene költeni egy-egy hosszú hétvégés nyaralás során, így született meg az alábbi top 10-es lista:

  • A 10. helyre a lista legdrágább városa, a spanyol Valencia került. Itt 307 ezer forintba kerülne eltölteni egy hétvégét.
  • Ezt követi a 9. helyen Porto. A Portugál városban 304,5 ezer forintba kerülne egy hétvégi kiruccanás.
  • Stockholmban 303 ezer forintból lehetne elugrani egy hosszúhétvégére. Ezzel a 8. legolcsóbb európai úticél lett.
  • A 7. legolcsóbb város Isztambul: 282 ezer forintba kerülne egy rövid nyaralás.
  • Budapest csak egy kicsit olcsóbb a török fővárosnál, de még így is drágább több más európai helynél, ezért a 6. helyre került. A turistáknak kicsit több, mint 280 ezer forintot kellene fizetniük egy itteni hétvégéért.
  • A cseh főváros olcsóbb desztináció: Prágában 277 ezer forintba kerülne egy kiruccanás, ezzel az 5. a listán.
    Eurocities
    Kép: Anthony Delanoix/unsplash
  • Egy út Rigába 262 ezer forintból jönne ki, ami a 4. legolcsóbb várossá teszi őt a listán a Lett fővárost.
  • Varsóba 254 ezer forintból oldhatnánk meg egy hosszú hétvégét, így a lengyel főváros landolt a lista dobogójának 3. fokán.
  • 253 ezer forintba kerülne egy bukaresti látogatás az európai turistáknak. Ezzel a román főváros a 2. legolcsóbb hely a kontinensen.
  • Egy Krakkóban töltött rövid nyaralás 239 ezer forintból jönne ki, amivel a lengyel város lett a legolcsóbb európai desztináció.

Korábban – két másik turisztikai lista kapcsán – foglalkoztunk azzal, hogy valójában jó-e ha Budapest olcsó. Akkor a magyar főváros a Post Office adatalapú listáján 7. lett, míg a CN Traveller szaklap által szerkesztett változatban a 11. helyre futott be.

Bár akkor egymás után két listát is mutattunk, amire Budapest a megfizethetősége miatt került fel, Magyarország hosszútávú turisztikai célja, hogy „ne csak olcsó desztinációként és bulihelyszínként éljen a köztudatban” – legalábbis Orbán Viktor lánya szerint.

Orbán Ráhel, a BDPST Group kreatív igazgatója a Világgazdaság által szemlézett Trend FM-műsorban beszélt arról, hogy Budapesten már rég nem a turisták számán, „hanem azok összetételén kell dolgozni”.

Mint a miniszterelnök lánya fogalmazott: Budapesten hiányzik a luxusvásárlás lehetősége, és ez nemcsak magát a fogyasztást, de a vásárlási élményt, a kirakatnézegetést, a szép üzletek felkeresését is magában foglalja. A lehetőség szerinte meghosszabbítaná a tartózkodási időt, és jelentős pluszbevételt jelentene a szolgáltatók, valamint az ország számára.