KULTÚRA

Lezárták a Hajógyári-szigetet, aki nem fesztiválozik, annak egy hónap múlva nyit újra


Bár a Sziget csak augusztus hetedikén kezdődik, a fesztiválhoz kapcsolódó munkálatok miatt már július 29-én lezárták a Hajógyári-szigetet, ami leginkább a kutyásokat érintheti érzékenyen.

A harmadik kerületi önkormányzat tájékoztatása szerint 2024. július 29. és 2024. augusztus 19. között nem lehet belépni a Hajógyári-sziget területére, igaz, ezt megelőzően, már július 22-től is csak korlátozottan lehetett használni például a nagy parkolót. A Sziget Fesztivál építési időszaka ugyanis már 2024. július 15-én megkezdődött, július 10-étől pedig az építési terület előkészítéseként fém utat telepítettek a helyszínre.

2023.
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

A hajógyári kutyások Facebook-csoportjában többen elégedetlenkednek, hogy minden évben egyre korábban zárják le a parkolót és az Hajógyári-szigetet is.

Az Óbudai Kutyás Egyesület elnöke, Gáspár Zsófi viszont a Telexnek még 2021-ben arról beszélt, hogy szerinte a fesztiválnak is köszönhető, hogy a Hajógyári északi felét nem építették be, nem lett belőle még egy Margit-sziget, és az év maradék, csaknem 11 hónapjában szabadon élvezhetik.

Ahogy a Portfólió a tavalyi, 2023-as fesztivál kapcsán megírta, három hét alatt a 76 hektáros területen egy, a fesztiválon dolgozókkal és a látogatókkal együtt 90 ezer ember befogadására alkalmas minivárost építenek fel, ami a fesztivál időtartamára kapásból az ország 10. legnagyobb városává válik. A fesztiválon ennek megfelelően

100 éttermi vendéglátó egység települ ki, az úgynevezett food courtok pedig úgy alakítják ki, hogy 150 méteres körzetben bárki találjon megfelelő kínálatot magának – legyen szó magyaros vagy nemzetközi konyháról, vega, vegán vagy mentes ételekről.

Mint tájékoztattak, a területen felépül egy városközpont információs ponttal, ügyfélszolgálattal és panaszirodával. A Szigeten van csomag- és értékmegőrző, talált tárgyak osztálya, több helyen ATM automata, pénzváltó, kerékpármegőrző és számtalan egyéb kényelmi szolgáltatás.

Sziget
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

A Hajógyári-szigeten több kemping is áll a fesztiválozók szolgálatára, különböző szintű szolgáltatásokkal: odafigyelnek a különböző higiénés szolgáltatásokra, és külön figyelmet fordítanak a kerekesszékkel érkezőkre. A Sziget 2024 januárjában megnyerte a rangos európai, Take A Stand-díjat is – amit politikailag vagy társadalmilag fontos ügyek melletti kiállásért osztanak.

A fesztiválon mindezek mellett minden évben kialakítanak egy 0-24 órában elérhető egészségügyi központot, benne több mint 200 fős személyzet, orvosokkal, ápolókkal, helperekkel és mentőautókkal, valamint a hozzájuk tartozó személyzettel. A Sziget kórházában a kisebb sérülések mellett akár röntgenvizsgálatot is tudnak végezni.

A tavalyi, 2023-as fesztiválról már eltűntek a közösségi terekből a mobil vécék, helyükbe vízöblítéses toalettek kerültek mintegy 1000 angol vécével, mindez egy ilyen méretű fesztiválon nemzetközi szinten is egyedülálló teljesítmény. Az angol vécék folyamatos működését 70 darab szivattyú biztosította. Ahogy komoly teljesítmény volt az is, hogy a portalanításhoz körforgásos, a Dunából származó vizet használtak.

A Sziget legnagyobb színpadját, a Nagyszínpadot tíz nap alatt állították föl, az alapterülete több mint 1000 négyzetméter volt, és 600 négyzetméteres LED fal töltötte be a színpad hátterét. A Samsung Party Aréna nézőtere 4000 négyzetméteres, a Freedom presented by Mastercard sátra több, mint 10 ezer fős befogadó képességű volt, míg a TicketSwap Colosseum 3 ezer raklapból épült fel.

Az idei, 2024-es fesztiválra több újdonsággal készülnek: a nagy érdeklődésű fesztiválnapokon a H-híd irányába is megnyitják a gyalogos forgalmat, ezzel is elkerülve a feltorlódást. A H-hídtól éjszakai buszjáratok is közlekednek majd a Margit híd irányába, de sűrítik a hajójáratokat és a taxis közlekedésben is lesznek majd változások, például egy új BOLT taxidroszt a H-híd irányában.

Sziget
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Welcome Zone, azaz üdvözlőzóna lesz még a bejutás előtt, rengeteg olyan szolgáltatással, ami a fesztiválozás során felmerülhet: többek között FestiPay feltöltése, talált tárgyak, egészségügyi szolgáltatás (aminek minőségét a fesztivál területén próbálnak a magyar átlag fölé emelni), ATM automata. 

A fesztiválon fellép többek között Sam Smith, Stormzy, Aurora, a One Directionből ismert Louis Tomlison, Liam Gallagher az Oasis egykori frontembere, aki azt ígérte, a 2024-es turnéján az Oasis első lemezéről is játszik majd dalokat. A fesztiválon kiemelt sávot kap Azahriah is, augusztus 8-án a záróprodukció előtt lép fel a Nagyszínpadon, ezzel hosszú idő, majdnem tíz év után ő lesz az első magyar előadó, aki főműsoridőben a legnagyobb helyszínen lép fel.

A fesztivált követő első héten a bontási és takarítási munkálatok nagy része lezajlik, így a Hajógyári-sziget területe augusztus 19-től korlátozottan újra látogatható. A teljes terület a tervek szerint augusztus 30-tól lesz újra teljesen bárki számára látogatható.

A rekultiváció a rendezvényt követően azonnal megkezdődik (az időjárás függvényében). Ugyanekkor a Fővárosi Önkormányzat is megkezdi a szigeten található játszótér bontását és korszerűsítését. A 2022-es, két évvel ezelőtti fesztivál után a visszazöldítés több mint 20 millió forintba került, amit a szervező cég, a Sziget Zrt. fizetett.

Viadukt
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

A hajógyári kutyások Facebook-csoportjában már feltették a kérdést, hova lehet, hova érdemes vinni a kutyákat, az ötletek között szerepel

  • a Népsziget, 
  • a Római-part,
  • a pünkösdfürdői gát,
  • a Dunakeszin található kutyás strand,
  • a Hármashatárhegy, a Dunakanyar,
  • a Kiscelli kiserdő,
  • az Omszki-tó,
  • ajánlották a Puskás Stadion körüli füves területet,
  • Kisoroszit,
  • a Pap-szigetet.