STÍLUS

Sötétedés után? Pókok és kígyók között? Az állatkertben? Naná!


Berendezkedett a jó idő, csütörtöktől újra indulnak a Fővárosi Állat- és Növénykert igazán exkluzív, vezetett zárás utáni sétái. Ma talán még akciós jegy is jut, ha valaki biztosan a Mérgesházban kezdene egy egzotikus, esti romantikázásba.

Exkluzív esti sétáin különleges, kulisszák mögötti élményekkel várja az érdeklődőket a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az Esti Séták az Állatkerben című programsorozat szezonja május közepén indul, ettől kezdve egészen szeptember végéig havonta két alkalommal tartanak ilyen esti programot, elsősorban azok számára, akik szeretnének belesni az állatkert színfalak mögötti világba, illetve az állatgondozók érdekes munkájába – írja az állatkert honlapja az eseménysorozatról.

Hozzátették: az esti séták az intézmény rendes nyitvatartási ideje után indulnak, rendszerint 18.30 órakor. A résztvevőket kisebb létszámú csoportokban kalauzolják el a kulisszák mögötti világba. A csoportokat az állatkertet jól ismerő, évtizedes tapasztalatokkal rendelkező szakemberek vezetik. Az egyes állomáshelyeken, állatházaknál pedig az ott dolgozó állatgondozók a házigazdák, az ő segítségükkel lehet megismerkedni a gondjaikra bízott állatokkal és a velük való munka titkaival.

width=2694
Kép: Bartha Dorka/Énbudapestem

Ez azt is jelenti, hogy

ilyenkor a szokásos állatkerti látogatáshoz képest közelebb is lehet kerülni az állatokhoz, legalábbis a barátságosabb természetűekhez. A program egyik különlegességét egyébként éppen az adja, hogy ezeken az esti sétákon az állatokat a velük nap mint nap foglalkozó gondozók mutatják be: ilyen esti programot egyetlen más hazai állatkertben sem tartanak.

Az idei sétaszezon első alkalmával, csütörtökön este a Mérgesházat, a Hungária Háttérkertészet és a Vadállatmentő Központot is bemutatják a közönségnek. 

A Mérgesházat 2009-ben adták át abban az épületben, amelyet eredetileg 1991-ben létesítettek a kenguruk és más ausztrál állatok férőhelye gyanánt. Az épület emeleti részén Közép-Európa legnagyobb mérgeskígyó-bemutatója kapott helyet, amelyben a legerősebb mérgű, legveszedelmesebb fajoktól kezdve a Magyarország legveszélyeztetettebb gerincesének számító, nagyon ritka, viszont nagyon gyenge mérgű rákosi viperáig számos érdekes hüllő vonul fel. Az állatgondozó szemléletesen mutatja be a mérgeskígyók sajátosságait, életmódját, és elmeséli mindazt, amit a kígyómarásról tudni érdemes.

Az állatkert növénykertje egész évben pompás látnivalót kínál a nagyközönségnek. A kertészeink, a kerttakarítók és a növénygyűjteményi munkatársak rendszeres kert- és gyűjteményfenntartói munkát végeznek, mindemellett parkfejlesztéssel is foglalkoznak. A séta a Hungária háttérkertészetet is érinti, amelyet egyébként nem láthatna a közönség, ha nappali látogatóként érkezne, mert nem a látogató térben helyezkedik el az épület. Botanikai szakember segítségével megismerhetik a nemzetközi szinten is egyre jelentősebb egzotikus, szukkulens gyűjteményt és meg lehet nézni a botanikai gyűjtemény háttér üvegházait.

width=2048
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

A Vadállatmentő Központ az állatkert természetvédelmi tevékenységének egyik fontos helye.

Magyarországon honos, vadon élő, védett vagy fokozottan védett állatfajok olyan egyedei kapnak itt második esélyt, amelyek valamilyen ok miatt emberi segítségre szorulnak.

A sérült állatokat meggyógyítják, a legyengülteket felerősítik, az elárvultakat pedig felnevelik, s ha már képesek magukról segítség nélkül gondoskodni, szabadon engedik őket természetes élőhelyükön. A Vadállatmentő Központban egyik állatmentő ápolója fogja kalauzolni az esti látogatókat, és arról mesél majd, hogy milyen esetekkel találkozott.

Ráadásul a séta ezen szakaszán közvetlen közelről megismerhetők a mentőközpontban élő állatokat.

Az est során a Dolgozói Étteremhez is elvezet a séta, ahol szendvicsvacsorával és többféle itallal készülnek a vendéglátók. A kedvezményes jegyek 2024. május 2. és 13. között elővételes akció keretében érhetők el.

Kiemelt kép: Fővárosi Állat- és Növénykert