STÍLUS

A BKV nyílt napja a forgalombiztonság jegyében zajlott


Nyílt napot tartottak szombaton a BKV kelenföldi autóbuszgarázsában. Az eseményre látogatók nemcsak az üzem működését ismerhették meg, vagy olyan érdekes járműveket csodálhattak meg. amelyekkel nem lehet találkozni a hétköznapi forgalomban. Mivel a nyílt napot a közlekedési kultúra napjára időzítették, a forgalombiztonság is kiemelt szerepet kapott.

A KRESZ betartása, a járművezetők közúti magatartásának trendjei, büntetőfékezés – egyebek mellett ezek a témák kerültek szóba a Magyar Közlekedési Szövetség és a BKV nyílt napi kerekasztal-beszélgetésén. A Magyar Autóklub képviseletében Berezvai Gábor, az oldtimer szekció igazgatója, a BKV képviseletében Kürti István, a helyszínelői csoport vezetője, a Budapesti Autósok Közössége képviseletében Csősz Krisztián alapító, főszerkesztő és dr. Herpy Miklós ügyvéd, a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) képviseletében Lovas György, okleveles építőmérnök, az AKKN előkészítő bizottság tagja, a Magyar Közlekedési Szövetség (MKSZ)képviseletében pedig Nemecz Gábor főtitkár fejtette ki véleményét a közlekedésbiztonságról. A beszélgetés, amelyet élőben lehetett követni a BKV facebook oldalán, itt tekinthető meg.

Amint arra BKV közleménye felhívja a figyelmet, május 11-e 2015 óta "a közlekedési kultúra napja, a biztonság- és környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja". Az idei országos rendezvénysorozat keretében a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület és a Közlekedéstudományi Egyesület díjazta a közlekedés biztonságát, a közlekedési kultúra javítását elősegítő kezdeményezéseket is, és ennek során

a BKV Zrt. több mint 30 éves múltra visszatekintő „Keressük a legjobb felszíni közösségi közlekedési járművezetőt!” elnevezésű vetélkedősorozatát, illetve a társaságnál végzett prevenciós tevékenységet harmadik helyezéssel jutalmazták.

Május 11-én másfajta járművezetői versenyt rendeztek, amelynek egyik helyszíne ugyancsak a BKV kelenföldi autóbuszgarázsának környéke volt, és elsősorban a buszok fogyasztását mérték. Ezzel egy időben Miskolcon az elektromos busz kategóriában, a BKV Száva villamos kocsiszínében pedig a villamos kategóriában, szimulátoron rendezték meg az energiafogyasztási egyéni versenyt. A kategóriák első három helyezettje emlékérmet és pénzjutalmat vehetett át.

BKV
Kép: BKV

 

Az eseménnyel kapcsolatban azonban mindennél többet mond, hogy az idén 75 éves kelenföldi autóbuszgarázsba csaknem ötezren látogattak ki május 11-én. Az egész napos, ingyenes rendezvényen különleges járművek, például duplacsuklós és old timer buszokat lehetett megcsodálni, de volt vezetett szerelőcsarnok-látogatás, és KRESZ-pálya, illetve tesztvezetés is várta a közlekedésbarátokat. 

(Kiemelt kép: BKV)