KÖZÉLET

Leállították a hangos éjszakai munkavégzést a Hamzsabégi útnál


Civilek és önkormányzati szereplők a helyszínen tiltakoztak a Hamzsabégi úti beruházás egész éjszakán át tartó zaja miatt, amikor három rendőrautó jelent meg és a rendőrök igazoltatták őket. Lázár János mindeközben civilekkel tárgyalt és már aznap este megszűnt az éjszakai zaj.

A Budapest-Belgrád vasútvonal részeként megvalósuló, Újbuda belterületére óriási teherforgalmat engedő Déli Körvasút projekt ellen több mint három éve tiltakoznak a lakók, a civilek és az önkormányzat, mert a munkálatok a beszámolók alapján elviselhetetlen, egész éjszakán át tartó zajjal járnak.

Erről Kreitler-Sas Máté Újbuda 4-es egyéni választókerületének önkormányzati képviselője videót is posztolt, ahol elmondja, hogy este fél 12-kor, gyakorlatilag a saját hangját alig hallja az utcán.

László Imre ezért zajmérést és tiltakozást szervezett a helyszínre. Újbuda polgármestere közösségi oldalán számolt be az éjszakai eseményekről:

„Felháborítónak tartom, hogy a kivitelező semmibe veszi a lakók nyugodt pihenéshez való jogát, nem ad tájékoztatást a környékén élőknek”.

A lakók korábban is jelentettek már be a mostaninál valamivel kisebb zajjal járó éjszakai munkavégzést a területen, akkor az átmeneti vasúti hidat emelték a helyére. Ezt sokan azzal magyarázták, hogy a vasúti forgalom akadályozását megelőzendő a munka csak éjjel végezhető el. Most azonban a töltés megerősítése kiszélesítése folyik, emiatt vernek le betoncölöpöket, amit nappal is el lehet végezni. László Imre szerint ezt bizonyítja, hogy késő esti ottjártukkor is zavartalanul zajlott a vasúti közlekedés.

A rendőrség vélhetően a munkaterület biztonsági őreinek hívására érkezett a helyszínre két személyautóval és egy kisbusszal, és az esemény szervezőjét keresték.

Orosz Anna Újbuda országgyűlési képviselője is megszólalt az igazoltatással kapcsolatban, aki nem érti korábban hol volt a rendőrség, ha a mostani megtekintésen minden gond nélkül meg tudtak jelenni igazoltatni: „Emberek ezrei nem tudnak normálisan aludni, mert az állam mindenféle előzetes figyelmeztetés és engedély nélkül fák százait vágja ki és betoncölöpöket ver le az éjszaka közepén - ilyenkor a rendőrség nincs sehol. Amikor másnap pár tucat lakó és képviselőik az utcán beszélgetnek erről a lázálomról, akkor hirtelen négy rendőrautónyi rendőr jelenik meg, igazoltatják dr. László Imre polgármestert és még azt is odavetik nekünk, hogy ne rongáljanak! - az ész megáll, tényleg”.

A zaj mellett egyébként a nagy mértékű, indokoltatlannak tűnő fakivágás is zavarja a tiltakozókat. A Szabad Európának a Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület (POPÉK) helyszínen tartózkodó képviselői azt nyilatkozták, hogy

rövid idő alatt több tucat fát vágtak ki a sétány mentén, olyanokat is, amelyeket előzőleg körbekerítettek azzal a céllal, nehogy megsérüljenek. Továbbá a munkások annyira sietve dolgoznak, hogy még az előírt biztonsági előírásokat sem tartják be, a POPÉK szerint a favágás következtében civilekre és egy munkásra is ráestek ágak.

A lap arról is írt, hogy csütörtök reggel találkozott Lázár János építési és közlekedési miniszter a lakókat képviselő POPÉK képviselőivel, hogy a beruházás elviselhetőbbé tételéről tárgyaljon.

A Lokálpatrióta Újbuda Facebook-oldalán péntek reggel arról írt, hogy

sikeres volt a civilek tárgyalása Lázárral, aminek már estére meg is lett az első eredménye: véglegesen leállították a hangos éjszakai munkavégzést a Hamzsabégi sétánynál.

A kommentekben több olvasó is kétkedve fogadta a hírt, egy hölgy pedig konkrétan azt írja: "Nem dolgoztak? Éjszaka átfúrták a töltést a Fadrusz utcával szemben, mert ez este 22.30-kor még nem volt ott".

Korábban az ÉnBudapestem is készített egy széleskörű elemzést az újbudai katonai célú beruházásról – arról ide kattintva olvashat bővebben.

(Kiemelt kép: Merész Márton/ÉnBudapestem)