KULTÚRA

Hat kihagyhatatlan program szombatra, a Budapesti Színházak Éjszakájára


Öt év kihagyás után 2024-ben tér vissza a lehetőség: egyetlen este 43 színház 250 programján vehetünk részt. Körbefuthatjuk a színházakat, kellékbort kutyulhatunk, és különleges, erre az alkalomra készült előadásokat nézhetünk. 

„Próbáltuk kitalálni a program filozófiáját és feltenni a kérdést, miért is csinálunk mi egy ilyen eseményt. Kicsit távolabbról is rá akartam nézni, és nem csak egy hagyományt tovább vinni. Azt gondoltam, legyen az egész összefogó eleme ez a mondat: »Minden egy!« Ez lett aztán a szlogenünk, mert talán most ez a legfontosabb: hogy legalább egy estén át legyen a budapesti színházi világ egy egység!” – így fogalmazta meg a Budapesti Színházak Éjszakájának jelmondata mögötti szándékot Benkő Nóra, a programot szervező Városmajori Szabadtéri Színpad és Kristály Színtér ügyvezető igazgatója a Budapest Te meg én podcastjában.  

A műsorban vendégeskedett Máté Gábor, a színházak éjszakájának hazai ötletgazdája, aki Berlinben találkozott a kezdeményezéssel, és amikor a Katona József Színház vezetője lett, javasolta a főváros vezetésének a rendezvény meghonosítását.

Idén 43 színház csatlakozott a rendezvényhez: március 23-án, szombaton a Budapesti Színházak Éjszakáján több mint 250 programon vehetnénk részt

– ami nyilvánvalóan fizikai képtelenség lenne, ezért megpróbáltuk kiválogatni a legjobbakat.

1. Sportolj színészekkel! 

A 6Szín-ben rögtön reggel 9-kor Jordán Adéllal indíthatjuk a napot, a színház színpadán lehet majd jógázni a színésznővel, jógaszőnyeget mindenkinek magának kell hoznia! 10-kor pedig Száraz Dénessel futva lehet bejárni a budapesti színházakat. „Megpróbáljuk körbefutni a várost, és minél több színházat érinteni, az egyes helyszíneken meglepetés vendégek várják a futókat” – áll a honlapon. A Thália Színház pedig vállalkozó kedvű férfiakat keres erotikus tánc előadására: a közönség közül férfi nézőket választanak ki, a koreográfiát az Alul semmi szereplői tanítják be.

-
Kép: Budapesti Színházak Éjszakája/Facebook

 

2. Járd be a kulisszákat! 

Szinte minden színház készül kulisszajárásra, ahol színészek, rendezők segítségével járhatjuk be az intézményeket. A II. kerületben a még meg sem nyílt Dante közösségi alkotótérben vezeti körbe az érdeklődőket Őrsi Gergely polgármester, a József Attila Színházban Nemcsák Károly vezeti a túrát, a Katona József Színházban pedig Kiss Eszter, Pelsőczy Réka és Dankó István idegenvezetésével járhatják be a színház minden zegzugát. A Budapest Bábszínház saját épülete kívülről és csak drónról látható, ezért különleges alkalom, hogy a Színházak Éjszakáján meg lehet nézni belülről is! Az ACG Reklámügynökség futárfogadója egy ideje már színházként üzemel: a Popup produkció fenntartható gerillaelőadásának, az Egykutyának ad helyet időről időre. Az előadásban négy barát borozgat, az előadás előtti program részeként részt vehetünk a kellékbor elkészítésében, ami víz és színezék kombinációjából készül majd, az aznapi előadásban a színészek ezeket a kutyulékokat fogyasztják majd.

3. Nézz különleges előadásokat! 

Az Átriumban Totth Benedek Holtverseny című előadását lehet nézni 16 éven felülieknek Katona Péter Dániellel 100 percben. A Mixát Dumaklubban Csak így tovább? címmel stand-up lesz egy élhető holnapról Litkai Gergely és Szabó Balázs Máté előadásában. A Katona sufnijában több mint három órás Dante-maratont tart Gyabronka József, aki először vállalkozik arra, hogy egyben mondja el a három részt, a Pokol után a Purgatóriumot és a Paradicsomot. 

-
Kép: Budapesti Színházak Éjszakája/Facebook

 

Az Örkényben Próbafolyamat.zip címmel készült egy (csak erre az alkalomra írt) Závada Péter-(mikro)dráma: kísérletet tesznek arra, hogy egy egész próbafolyamatot – a szöveggel való első találkozástól a rendelkezőpróbákon át a premierig – mindössze egy órába tömörítsenek. Az este folyamán három különböző rendezői elképzelést láthatunk, és három különböző színészcsapat lép színpadra. A rendezői szerepet vállalták: Mácsai Pál, Polgár Csaba, Znamenák István, a színészek, akik nem tudják, mit vállaltak: Borsi-Balogh Máté, Csákányi Eszter, Csuja Imre, Friedenthal Zoltán, Hajduk Károly, Hámori Gabriella, Kókai Tünde, Nagy Zsolt, Novkov Máté, Patkós Márton, Pogány Judit, Szandtner Anna, Takács Nóra Diána, Tenki Réka, Zsigmond Emőke. 

A Trafó Gondolat Generátora pedig Elosztó címmel készül sétaszínházra a IX. kerületben: azt kutatják, kik bújnak meg a házfalak mögött. Futárok, idősgondozók, sörfőzők, művészek, eddig el nem mesélt történeteit követhetjük végig a részvételi színházi játék során. A Radnótiban pedig Budapest Flowváros címmel zenés előadás készült az alkalomra, amelyben a teljes társulat énekel vagy szaval Budapesthez kapcsolódó szövegeket. 

4. Beszélgess! 

A Budaörsi Latinovits Színházban Alföldi Róbert és Kovalik Balázs beszélget a 2023. decemberében bemutatott Liliomról, ennek kapcsán szó lesz a hazai színházi életről, a színházi szakma megosztottságáról, arról, hogy milyen itthon, illetve Nyugat-Európában színházi karriert építeni, és úgy általánosságban a Liliom által felvetett fő kérdésről: hogyan lehet, ha egyáltalán lehet összeegyeztetni hivatást és magánéletet. Hasonló a téma a Rózsavölgyi szalonban is: A színház olyan, mint az élet? címmel Gálvölgyi Jánossal beszélget Csiby Gergely. A Karinthy Színházban pedig

Bodrogi Gyula 90. születésnapját köszöntik zenés talkshow formájában.

width=900
Kép: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

 

5. Ismerd meg az új bemutatókat nyílt próbákon! 

A 6színben a Kontraszt című májusi bemutató próbáját nézhetjük meg, a darab a mai párkapcsolatok és a szexualitás újkeletű problémái körül forog, és arra tesz kísérletet, hogy emészthetően tálalja a monogámia és a szabad szerelem témáját. A Budaörsi Latinovits Színházban Alföldi Róbert próbálja a Hamletet, a Játékszínben a Rém rendes vendéget Cseke Péter. A József Attila Színházban a Portugál próbáján lehet beszélgetni Lengyel Ferenc rendezővel, és Egressy Zoltán íróval. A Kristály Színtér üvegtermében De kié lesz a kutya? címmel az Orlai Produkció nyílt próbáját nézhetjük meg, amely egy német vígjátékot dolgoz fel. 

6. Záróbuli a Kristályban! 

Kiss Tibi új zenekara, az Aranyakkord adta a Budapesti Színházak Éjszakája hivatalos dalát, így az estét is ők zárják a Kristály Színtérben. Utánuk az Est FM-ből, a radiocaféból, a Deck Attack csapatból vagy az Edith-ből jól ismert Infragandhi következik. 

Mielőtt elindulnak a szombati rendezvényre, mindenképpen olvassuk el a honlapon a belépésről, a jegyek karszalagra váltásáról és a programokra való előzetes regisztrációról szóló információkat a Kisokosban!

(Kiemelt kép forrása: Budapesti Színházak Éjszakája/Facebook)