KULTÚRA

Maci-castingot tart a kortárs képzőművész


Úgy tűnik, idén március 8-án nemcsak nemzetkőzi nőnap és Zoltán-nap lesz, de a játékmackók napja is – Budapesten, a Blitz Galériában.

Tavaly száznyolc Buddha-képet festett Noon Azaki (Kováts Lajos) festőművész, amelyeket kötetbe rendezve, 52 saját haikuval kiegészítve jelentetett meg, a bemutató tárlatot követően. E sikeres kiállítást azonban megelőzte egy sikeres aukció: 2022-ben, miután a világ egyik legjelentősebb aukciós háza, a Sotheby’s  beválogatta a művész alkotását, a Sukhavati című kép végül 14 ezer eurós áron kelt el, jóval várakozáson felül.

Brummog a vászon

Talán nem véletlen, hogy Noon Azaki a Buddhák után ismét a nyugalom valamiféle megtestesítői felé fordult, bár most egész más „filozófia” mentén készíti új sorozatát. Játékmackókat kezdett festeni, és az eddig elkészült művek alapján elmondható, hogy szó sincs öncélú cukiskodásról, sőt a nosztalgia is legfeljebb annyiban érhető tetten, hogy a képeken szereplő kedvencek a művész gyerekkorát idézik.

--
Pilu Kép: Noon Azaki/Facebook

 

Azonban úgy tűnik, hogy Noon Azaki nem éri be a vélhetően saját mackók megörökítésével, ezért igen rendhagyó akciót hirdetett, hogy megismerje későbbi modelljeit.

Lássa a medvét

A Nagy Mackó Casting elnevezésű eseményre március 8-án, 14-19 óra között kerül sor, ami pontosan az lesz, amit cím is ígér. „Új festménysorozatomhoz szereplőket keresek. Hozd el gyerekkorod egy darabját a castingra. Régi mackókat várok, akiket megőriztetek. Lehet kopott, sérült, hiányos is. Minden maciról profi fotót készítünk Darabos György barátommal” – írta Facebook oldalán Noon Azaki, hozzátéve, hogy a fotózás érkezési sorrendben történik, és a mackókról készült fotót a tulajdonosok később megkapják.

Persze az esemény sikere elsősorban a közönségen, pontosabban a játékmackó-tulajdonosokon múlik. Az alkotó ezért is vár szeretettel minden olyan felnőtt mackótulajdonost, aki szívesen látná kedvencét a vásznon megörökítve.

Az mackó-casting helyszíne a Blitz Galéria lesz. (Budapest, II., Margit krt. 5/a)

Kiemelt kép: Arthur (részlet) Kép: Noon Azaki/Facebook