KÖZÉLET

A Budapesten közlekedők kétharmada nem tudja elképzelni az életét a BKK nélkül


Friss utas elégedettségi felmérést készített a BKK, melyből többek között az látszik, hogy a fővárosban utazók a metrókkal és a villamosokkal a legelégedettebbek.

A Budapesten közlekedők kétharmada nem tudja elképzelni az életét közösségi közlekedés nélkül – derül ki a BKK friss felméréséből.

A felmérés arra is rávilágított, hogy a budapestiek átlag havi 19 napon veszik igénybe a BKK szolgáltatásait, a közlekedők közel 40 százaléka napi két alkalommal, 13 százalékuk háromszor, míg közel 30 százalék naponta négyszer is a közösségi közlekedést választja.

A budapestiek a járműtípusok közül a metrókkal (93 százalék) és a villamosokkal (88 százalék) a legelégedettebbek, majd a buszok (85 százalék) és a trolik (83 százalék) következnek, a legkevésbé pedig a MÁV-HÉV-ekkel (77 százalék) járnak szívesen.

A budapesti autósok is szeretik a BKK-t

A jellemzően autót használók 59 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a jövőben gyakrabban felszállna a BKK-járataira.

Ehhez számukra a legnagyobb ösztönzőket az átszállások számának csökkentése és a gyorsuló utazások jelentenék. Az összes megkérdezett szerint pedig az új, modern buszok számának növelésével válna még megbízhatóbbá a szolgáltatás. A válaszadók több mint háromnegyede egyébként elégedett a társaság tavalyi fejlesztéseivel: a megújult M3-as metróval, az új autóbuszokkal, trolibuszokkal, valamint a Lánchíd felújításával.

A felmérés emellett rávilágított arra is, hogy azok kombinálják legszívesebben a különböző közlekedési módokat, akik legtöbbször biciklivel utaznak, vagy gyalogolnak. A rollert használók jellemzően hetente, az autóval járók pedig hetente vagy ritkábban használnak közösségi közlekedést.

BKK
Kép: BKK

A társaság évek óta kiemelt figyelmet fordít a közlekedők visszajelzéseire, és minden évben hivatalos formában is kikéri az ügyfelek véleményét. A mostani, ezer fő bevonásával készített reprezentatív felmérésben a Budapesten vagy az agglomerációban élők és rendszeresen közösségi közlekedést használók osztották meg tapasztalataikat.

Egy héttel ezelőtt a BKK prezentálta az elégedettségi felmérés részeredményeit, abból az derült ki, hogy a rendszeresen közösségi közlekedést használók körében tízből kilenc utas elégedett a BKK szolgáltatásaival, a legtöbben a közösségi közlekedés elérhetőségét (93 százalék), a BKK munkatársait (92 százalék), valamint az utastájékoztatást méltatták (91 százalék).

A válaszadók 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a közösségi közlekedés színvonala az utóbbi időben javult, és csupán 13 százalék gondolta az ellenkezőjét. Az elégedettség 4 százalékponttal nőtt az egy évvel ezelőtti felmérésben mértekhez képest.

(Kiemelt kép: Képszerkesztőség/Ancsin Gábor)