1974. február 1-től kevesebbet fizettek a visszaváltott palackokért, ami cselekvésre késztette a lakosságot. Pedig az intézkedést miattuk hozták. No meg népgazdasági érdekből.
Január elsejétől új üvegvisszaváltási rendszer van Magyarországon, ami annyit tesz, hogy az úgynevezett egyutas, vagyis egyszer használatos italcsomagolásokért cserébe 50 forintot visszakapnak a vásárlók. A rendszer célja, hogy segítse a műanyag- és egyéb italcsomagolások újrahasznosítását, ám működése nem indult zavartalanul: már január 4-én arról olvashattunk, hogy az egyik automata portugál nyelvű szöveget nyomtatott ki, és euróban adta meg a palackok ellenértékét.
Nem vették vissza
Arra már csak kevesen emlékeznek, hogy ötven évvel ezelőtt, 1974. február 1-jétől ugyancsak üvegvisszaváltási reformot vezettek be. Persze az akkori közértesek nem is álmodhattak automatáról, az üvegvisszaváltás koreográfiája úgy nézett ki, hogy a vevő a visszahozott palackokat (amelyek akkoriban még kizárólag üvegből voltak) a célra elkülönített pultra helyezte el, vagy – ahol volt ilyen – az üvegvisszaváltónak kialakított helyiségbe vitte, a bolti dolgozó pedig kiszámolta, hogy mennyi pénz jár az üres üvegekért, majd megpróbálta elhelyezni a mögötte tornyosuló rekeszekbe. A bajok akkor kezdődtek, ha nem volt elég rekesz, mert ilyen esetekben – de gyakran csak puszta lustaságból is – a bolt személyzete megtagadta az üvegek átvételét. Ami viszont szabályellenes volt.
Akkoriban az üvegvisszaváltást egy 1970-es miniszteri rendelet szabályozta, amelyben nyomatékosan szerepelt, hogy az üzlet minden olyan üveget köteles visszavenni, amilyet az adott boltban árusítanak. Ennek ellenére az üveg visszaváltásával, pontosabban annak elmaradásával kapcsolatos olvasói levelek sokasága árasztotta el a szerkesztőségeket. Nem véletlen, hogy 1973 májusában a Belkereskedelmi Minisztérium újabb felhívást tett közzé, amely hangsúlyozta: a kereskedelmi vállalatok minden körülmények között kötelesek betartani az üvegvisszaváltással kapcsolatos szabályokat, és aki ezt megtagadja, az felelősségre vonható. Ám ez sem segített. „Az eladó és a vásárló vitája persze nem mindig jut kívül a bolton. Sokan bosszúsan, de fogják az üres üvegeket és viszik máshová – írta a Csongrád Megyei Hírlap, külön is kiemelve, hogy ennek a helytelen gyakorlatnak az az eredménye, hogy azokban az üzletekben, ahol becsületesen betartják a rendelkezéseket, „valóságos üveghegyek” halmozódnak fel. „A szakmán belül ez etikai kérdés, de miután a bosszúság elsősorban a vásárlók oldaláról jogos, ne sajnálják azt a kis fáradságot, ami a bejelentéssel jár még” – biztatta feljelentésre a vásárlókat a lap.
Ha több üveget vesznek vissza...
Ám úgy tűnik, hogy a minisztériumi felhívás is pusztába kiáltott szó maradt. „De mit csináljon az ember az üres üvegeivel, ha nem akar újat vásárolni, és csak a betétdíjat szeretné visszakapni? A szemétgyűjtőbe sem lehet kidobni, nem is beszélve arról, hogy ez a módszer kissé költséges lenne. Vagy a több kilónyi csomaggal bolyongjunk a városban addig, amíg valamelyik üzlet megkönyörül rajtunk, és megszabadít az üres üvegektől?” – tette fel a költői kérdést 1974 januárjában, a Magyar Hírlapban egy olvasó.
De addigra az illetékeseknek is már készen állt, sőt bevezetésre várt a maguk a reformelképzelése. Új rendeletet alkottak, mely szerint az üvegek betétdíját csökkentik, és így próbálják érdekeltté tenni az üzleteket a visszaváltásban. „A boripar az üvegeket 2,10 forintért vásárolja meg. A kereskedelemnek 1,70-ért adja tovább. Tehát, ha nem veszi vissza, 40 fillér hiánya lesz üvegenként. (…) A kereskedelem viszont az 1,70-es üveget 1,50-ért adja tovább a vásárlóknak. Tehát üvegenként ők 20 fillér erejéig érdekeltek abban, hogy visszavegyék az üveget. Ha több üveget vesznek vissza, több a hasznuk” – próbálta elmagyarázni az új rendszer lényegét a Népszava 1974. január 9-én, addig ugyanis az volt a gyakorlat, hogy például a borkombinátok a 2,10 forintos üveget 2,50-ért adták a boltoknak, akik ugyancsak ennyit kértek betétdíjként. „A lakosság is jól jár, hiszen mindenképpen előnyös az, hogy az eddigi 2,50 helyett, csak 1 forint 50-et hagynak a boltban” – szögezte le a Népszava az új rendeletről.
Egyvalamit azonban figyelmen kívül hagytak az illetékesek. A rendelet szerint a régi betéti díjak voltak 1974. január 31-ig érvényesek, másnap viszont már az újak szerint kell fizetni. Akkor is, ha a vásárló február 1-je előtt vette meg az italát – régi betéti díjjal.
Roham
Ennek köszönhetően január végén valóságos pánik tört ki a vásárlók között, akik attól félve, hogy pár forint veszteség éri őket, ha nem váltják vissza időben üvegeiket, megrohamozták a közérteket. „A Csemege Vállalat Frankel Leó utcai üvegvisszaváltójában szakadatlanul folyik az üres üvegek visszaváltása” – írta Népszava, idézve a bolt egyik dolgozóját, aki elmondta, hogy volt olyan vásárló, aki hatvanéves üveget hozott vissza. „Talán még nagyapjától örökölte – jegyezte meg, majd hozzátette: – Az a baj, hogy nem nagyon ismerik az új rendet. Azt hiszik, hogy minden üvegre vonatkozik a rendelet.” A József Attila lakótelep ABC-áruházának vezetője viszont arról számolt be, hogy január utolsó napjaiban napi 1500 üveggel többet vettek vissza, mint általában. „Ezt egy ember nem győzné – jelentette ki az üzletvezető. – Egy visszaveszi az üveget, egy másik a rekeszekbe szortírozza, egy harmadik pedig elszállítja azokat. Eddig az ő bérüket is a többi dolgozónak kellett megkeresni” – tette hozzá.
Ám ahogy minden csoda három napig tart, a nagy üvegvisszaváltási pánik is csak pár napig tartott és lecsendesült február 1-je után. Akik pedig nem tudták visszavinni „értékesebb” üvegeiket, kénytelenek volt belenyugodni, hogy pár forintot veszítettek. Ahogy azt a Zivatar utcai közért eladónője is megjegyezte: „– Négy borosüveg, az 10 forint. De ha egy nappal később jött, akkor már csak hatot kapott érte".
(Kiemelt kép: Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)