100 évvel ezelőtt hétről-hétre emelték a villamosjegyek árát Budapesten. Az infláció nyomán a folyamatos áremelkedés oly mértékű volt, hogy egyesek szerint épp az okozta az inflációt.
Az 1920-as évek elején, Magyarországon az infláció száguldott, a villamos legfeljebb döcögött. Az 1923-ban létrehozott új fővárosi tömegközlekedési cég, a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSZKRT) a korábbi társaságok levetett járműveit használta, újak beszerzésére, és további korszerűsítésekre csak évekkel később nyílt lehetőség.
Beadványról beadványra
Az infláció a jegyárakat sem kímélte, 1924. február 1-től újabb tarifaemelést hagyott jóvá a fővárosi közgyűlés, amit parázs viták előztek meg. Nem véletlenül. A BSZKRT csak január utolsó hetében állt elő a jegyáremelés ötletével. „Két nappal ezelőtt a villamos (értsd: BSZKRT – a szerk.) igazgatósága még csak titkolózva ismerte be, hogy csakugyan foglalkoznak az áremelési tervvel, de előbb megvárják, hogy az Árvizsgáló Bizottság mennyivel emeli fel a szén árát.
A vasút igazgatósági irodájában ugyanis úgy gondolkoztak, hogy a szén árának emelése nyomós indok lesz a tarifadrágításra, s ezt is bele tudják majd kalkulálni az újonnan megállapítandó jegyárakba” – írta 1924. január 23-án a Magyarország című lap, ám ekkor már azt is tudni lehetett, hogy az a bizonyos Árvizsgáló Bizottság elutasította a szénbányák áremelési kérelmét, és változatlanul érvényben hagyta az eddigi szénárakat. De ez a BSZKRT igazgatóságát egyáltalán nem zavarta, új tarifaemelésről szóló beadványt készítettek, ami így okkal keltett jogos felháborodást. A módosítást az infláció miatt még csak-csak megértették a pestiek, az áremelés arányát azonban már nem.
A villamosvasút legújabb tarifadrágítása felülmúl minden várakozást. Eddig arról beszéltek beavatott helyen, hogy legfeljebb 50%-os jegyáremelést fog ezúttal kérni az igazgatóság és sokan még az ilyen arányú emelést is túlzottnak és megokolatlannak tartották. A beadvány ellenben nem 50%-os hanem 60-70%-os áremelést követel a főváros tanácsától. A legutóbbi 15%-os fizetésjavítást tehát négy és félszeresen hajtja be a közönségen a vállalat igazgatósága
– írta a Magyarország tudósítója, egyúttal közölve a tervezett jegyárakat is. A földalattin a 700 koronás jegyet 1200-ra, a villamos szakaszjegyet 500-ról 800-ra, az átszállójegyet 800-ról 1400-ra, az arcképes havi bérletet pedig 120 ezerről 200 ezer koronára emelnék. A cikkből az is kiderül, hogy a BSZKRT a szénártól függetlenül kérte a módosítást, költségvetési hiányra hivatkozva. Beadványuk szerint az 1924-es évben az előirányzott kiadások összege 160 milliárd koronát fog kitenni, a kalkulált jegybevétel viszont csak 124,5 milliárd korona, így a hiányzó 35,5 milliárd koronát csakis a tarifadrágítás útján tudnák előteremteni.
Tovább emelkedik
Néhány nap elteltével a közgyűlés nagy többséggel megszavazta a tarifaemelést, amely 1924. február 1-jén lépett életbe. A BSZKRT már egy nappal később közleményben fejezte ki örömét afelett, hogy a drasztikus áremelés nem járt együtt az utasszám csökkenésével.
A villamos megelégedése szomorú kritika a főváros szociális érzéke fölött. Aki csak elkerülheti, nem használja a villamost, sokan azonban a nagy távolságok miatt kénytelenek felülni a villamosra és ezek a munkájukból élő szegény emberek egész különös, nagyon terhes közlekedési adót fizetnek
– kommentálta a közleményt a Pesti Napló, a BSZKRT dolgozói pedig sztrájkkal fenyegetőztek. „A villamosvasúti dolgozók az emeléssel nincsenek megelégedve, számos gyűlésen tiltakoztak az igazgatóság eljárása ellen és legalább 50 százalékos béremelést követelnek. A gyűléseken nagyon elkeseredett hangulat uralkodott.
Tiltakoztak a nagymértékű tarifaemelés miatt, a kalauzok elpanaszolták, hogy a közönség állandóan őket támadja és hiába védekeznek, hogy a nekik adott fizetésemelés nincsen arányban a viteldíjak drágításával” – írta Az Est, hozzátéve, hogy
az alkalmazottak meg vannak arról győződve, hogy okos üzleti politikával a közönséget sem kellene annyira megterhelni a drága tarifával és az alkalmazottak helyzetén is javítani lehetne,
erről azonban nem árultak el részleteket.
A közeli jövő azt mutatta, hogy a BSZKRT nem tud olyan „okos” üzleti politikát folytatni, ami gátat vethet az inflációnak. Három hét sem kellett, hogy ismét a főváros hozzájárulását kérjék az újabb tarifaemeléshez, ami most hatvan százalékos volt. Ez azt jelentette, hogy február 27-től a villamos szakaszjegy ára 800-ról 1000 koronára, az átszállójegy 1400 koronáról 1800 koronára emelkedett. „Az amúgy is minden oldalról megsarcolt és a drágaság hullámaival kétségbeesetten küszködő közönség nevében a legerélyesebben tiltakoznunk kell ez ellen a mindenképen indokolatlan és igazságtalan drágítás ellen. A budapesti villamosközlekedés legfőbb intézői éppen úgy tudták, mint a közönség, hogy Budapesten a világ legdrágább és legrosszabb villamosai szaladgálnak, ha ugyan szaladgálnak, mert hiszen éppen az elmúlt hónapok mutatták, hogy ez a közlekedés idestova a legteljesebb csőd előtt áll” – háborgott a 8 Órai Ujság tudósítója, nem is sejtve, hogy újabb három hét múlva, március 14-én már arról cikkeztek a lapok, hogy „újból megdrágul a villamos”, és „a viteldíj emelést a jövő hét folyamán terjesztik az illetékes hatóság elé jóváhagyás végett”.
Ki felelős az inflációért?
A legújabb tarifa március 23-án lépett életbe, a szakaszjegy ekkortól 1700, az átszállójegy pedig 3200 koronába került. Ennek tükrében nem meglepő, hogy az 1924-es év folyamán további jegyáremelésekre is sor került, melyek nyomán októberben így spekulált a Pesti Kurír publicistája:
Az idők folyamán számtalan nagynevű közgazdász állapította meg kétségbevonhatatlanul, hogy a korona romlási folyamatát első helyen a MÁV és a BSZKRT által folytatott tarifapolitika gyorsította meg.
A cikk azonban egyetlen nevet sem említ a számtalan közgazdász közül, így mindenképpen fenntartásokkal kell kezelnünk a folytatást, ami így hangzott: „Ahogyan Magyarország, illetve a Székesfőváros e két alapvető intézménye hónapról-hónapra és hétről-hétre drágította a tarifákat, akként drágult lépésről-lépésre a napi élet és akként romlott fokról-fokra a magyar korona. A BSZKRT azonban minden belátást félretéve embertelenül emelte a tarifákat és tarifaemeléseivel mindenkor előtte járt a koronaromlásnak. A BSZKRT jóvoltából a főváros közönsége odáig jutott, hogy immár Budapesten a legmagasabbak a közúti villamosvasutak tarifái egész Európában”.
Az efféle szólamok után nem csoda, hogy a BSZKRT-nak, amely 1924 decemberében lett egy éves, nem jósoltak nagy jövőt. Ám miután 1925-től sikerült az inflációt megfékezni, majd az 1926-ban bevezetett új fizetőeszközzel, a pengővel konszolidálni a magyar gazdaságot, a BSZKRT tevékenységét egyre pozitívabban ítélték meg a kortársak, és a társaság csak 1949-ben szűnt meg, Rákosi Mátyás hatalomra jutása után.
Borítókép: Villamosok a Baross téren az 1920-as években Kép: Fortepan/Pesti Brúnó