FRISS

Idén is lesz Budapest Pride


Június végén tartják a Budapest Pride Felvonulást. A szervezők a rendezvénnyel rendszerszintű problémákra, az azokra keresendő megoldási lehetőségekre akarják felhívni a figyelmet.

Június 22-én, szombaton tartják a 29. Budapest Pride Felvonulást. Ezt a szervezők a Facebookon jelentették be. A Magyarország legnagyobb emberi jogi tüntetésének nevezett esemény szlogenje idén is a „Vedd vissza a jövőd!” lesz. A szervezők a társadalomban jelenlévő különböző hatású, ám hasonló gyökerekből táplálkozó és egymást erősítő, rendszerszintű problémákra akarják felhívni a figyelmet: a rasszizmusra, a lakhatási válságra, az ökológiai krízisre, a demokráciába vetett hit válságára, a homofóbiára, transzfóbiára és a szexizmusra, valamint az azokra keresendő megoldási lehetőségekre.

Mint fogalmaznak, a rendezvényre azokat várják, akik egy szabad, elfogadó és demokratikus országban szeretnének élni.

Már harmadik éve több mint 35 ezren vonultunk együtt Budapest utcáin fergeteges hangulatban, ez ne legyen másként 2024-ben sem – írják a közösségi oldalon.

A tavalyi Pride békésen zajlott, a felvonulás után fellépett Király Martina énekes, dalszerző és Barta Zsolt gitáros. Steiner Kristóf konferálta fel Budapest főpolgármesterét, Karácsony Gergelyt, aki többek között azt mondta ünnepi beszédében, hogy

Szeressétek ezt a várost, mert ez a város is szeret titeket!

A szervezők közleményükben felidézték: a hazai LMBTQ-helyzet súlyosságát jelzi, hogy korábban precedens nélküli módon 49 nagykövetség és kulturális intézet közös nyilatkozatban sürgette, hogy Magyarországon szüntessék meg a nemzeti kormányok az LMBTQ-közösséget diszkrimináló törvényeket és retorikát. A felvonuláson az Amerikai Egyesült Államok, Argentin Köztársaság, Bosznia-Hercegovina, Hollandia, Írország, Kanada, Németország, Norvégia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovénia és Koszovó nagykövetsége vett részt.