1974 elején fejeződött be a Corvin áruház rekonstrukciója. Arról a régi Corvin áruházról van szó, amit 1974-ben még új Corvin áruháznak neveztek.
Az 1926-ban átadott Corvin áruház előbb Budapest ostromát, tizenegy évvel később pedig az ’56-os forradalmat szenvedte meg. A szétlőtt Corvinban üzemelt az áruház, felújítását azonban 1966-ig halogatták. Ám ahelyett, hogy rendbe hozták volna a homlokzatot, inkább ún. luxalonnak vagy lux-flexnek nevezett alumínium/műanyag borítást tettek az épületre. A különös lépést a Blaha Lujza tér modernizációjával magyarázták, ami annyit tett, hogy 1966-ban átadták az EMKE-aluljárót, az egy évvel korábban felrobbantott Nemzeti Színház helyére pedig modernista szökőkutat építettek.
Mesterséges fény
A Corvin „rekonstrukciója” nem váltott ki különösebb lelkesedést a budapestiekből: hűtőháznak, konzervdoboznak, alumínium kasztninak nevezték, és nem értették, hogy miért volt erre szükség.
„Amit jelenleg a Corvinból látnak, az még befejezetlen valami. Hátravan a kirakatsor teljes átépítése, a kirakatok és a homlokzat közé ékelődő előtető megépítése és a fényreklámok, feliratok felszerelése”
– mentegetőzött 1966. december 14-én, a Népszabadságban a homlokzatot tervező Lakóterv illetékese, de gyorsan hozzátette, hogy azért terveztek ilyen tömör homlokzatot, mert addigra Nyugat-Európában szinte kizárólag nyílás nélküli áruházhomlokzatokat építettek. (Természetesen nem felújítandó épületekre.)
„Ez több szempontból előnyös. Először is a természetes és mesterséges fény keveredése nem a legelőnyösebb. A falon levő nyílások akadályozzák, hogy jobban ki lehessen használni az eladóterület falfelületét, s a külső homlokzaton sem lehet megfelelő reklámot elhelyezni” – nyilatkozta Hollay György, a Lakóterv vezetője.
Ám erre az áruház vas-műszaki osztályán dolgozó Balla Dánielné így kontrázott:
„Igaz, eddig is egész nap égett a belső világítás, de azért kaptunk külső fényt is. Kissé bánt, hogy elzárták előlünk a külvilágot, de bizonyára megszokjuk. Az árukiválasztásnál mindegy, hiszen mi rádiót, televíziót, csillárokat árulunk. Leginkább az a gondolat foglalkoztat, hogyan szellőztetnek majd, mert ez a nagy fal mindent elzár”.
Az idegenkedés ellenére a budapestiek hamar elfogadták a Corvin külsejét, sokkal fontosabb volt számukra, hogy a „legnagyobb áruház, legnagyobb választék” szlogen nem volt túlzó – legalábbis a hazai viszonyok között.
Éljen az önkiszolgáló
Az illetékesek a hetvenes évek elején már úgy látták, hogy a Corvin ismét megérett a rekonstrukcióra. A külső maradt, belül azonban megújult az áruház. Épp ötven éve, 1974. január 10-én számolt be erről szintén a Népszabadság.
„A lépcsőházban még dolgoznak a kőművesek és a betonozók, itt-ott még csak most állítják helyére a berendezési tárgyakat, de – kész a Corvin! Az ország legnagyobb áruháza – amit persze már régen kinőttünk – kívül-belül megfiatalodva, megszépülve és korszerűsítve fogadja a vásárlókat. Valamennyi emeleten önkiszolgáló, illetve önkiválasztó módszerrel – tehát a legkorszerűbb módon – vásárolhatunk, gyorsabban, kényelmesebben, mint azelőtt” – írták.
A felújítás a szocialista áruházlánc, a Centrum korszerűsítési programjában történt, amelynek 1975 végéig kellett befejeződnie, és amelyre 130 millió forintot szántak. A program kulcsszava az önkiszolgáló volt, az áruházakat így próbálták vonzóbbá, és szó szerint kézzel foghatóbbá tenni. A Corvinban ekkor jött létre a baba-mama osztály is, amit megint csak a Népszabadság így kommentált 1974 márciusában:
„A napokban a Centrum Áruházak vezetői úgy döntöttek, hogy a népesedéspolitikai irányelvek valóra váltását segítve az áruházakban nagyobb területen hoznak forgalomba gyermekruházati cikkeket, kismamáknak szükséges árukat”.
(Kiemelt kép: Szepesfalvy Gábor/Fortepan)