KULTÚRA

Emléktábla a Katona alapító-színészeinek


Felavatták Olsavszky Éva és Kun Vilmos színészházaspár emléktábláját egykori lakóhelyükön, az újbudai Andor utcában.

Olsavszky Éva és Kun Vilmos régi típusú színészházaspár voltak, színházról színházra jártak. Ott voltak a híres kaposvári társulatnál és a Katona József Színház alapításánál. Erről Máté Gábor, a Katona igazgatója beszélt Olsavszky Éva és Kun Vilmos színészházaspár emléktáblájának avatóján a művészek egykori lakóhelyén, az újbudai Andor utcai ház előtt. Máté szerint alázatos színészek voltak, akikkel a nagy rendezők - Zsámbéki Gábortól Bodó Viktorig - szerettek dolgozni.

Olsika és Vili bácsi, mindenki így szólította őket a színházban. Ezt már Pálos Hanna színésznő mondta, aki szerint megtiszteltetést és feladatot is jelent az, hogy velük állhatott egy színpadon. 

- Feladat, mert beszélni kell róluk, átadni azt a tudást, amit csak az a generáció tud, amelyik átélte, milyen érzés 1947-ben, két évvel a világháború után színpadra lépni, vagy 1956-ban Győrben, 1982-ben a Katonában játszani - mondta. 

Olsavszky
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Hegedűs D. Géza színész, a Maszk Országos Színészegyesület elnöke, szervezete kezdeményezte az emléktábla avatást a Fővárosi Önkormányzatnál, arról beszélt, hogy Olsavszkynak és Kunnak nagyon erősnek, szorgalmasnak, jellemesnek kellett lennie, hogy pályájuk kitörölhetetlenné vált a Katona és a magyar színjátszás történetéből.

Hegedűs D. Géza debreceni kollégistaként látta őket először színpadon és tagadhatatlanul az ő hatásuk is volt, hogy a színházi hivatást választotta. 

Bősz Anett, a fővárosi önkormányzat főpolgármester-helyettese a többi között arról beszélt, hogy a két színészt a másik mérhetetlen szerénysége és kedvessége kötötte össze. 

Olsavszky
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Olsavszky Éva 1947-ben kezdte pályáját a Jókai Színházban. Dolgozott a Bányász Színházban, a Magyar Néphadsereg Színházában, Győrben, Szolnokon és Szegeden is töltött egy-egy esztendőt, majd újból Győrben, a Kisfaludy Színháznál játszott. Három éven keresztül a kaposvári Csiky Gergely, majd négy évig a debreceni Csokonai Színháznál szerepelt. Dolgozott a Nemzeti Színházban, 1982-től a Katona József Színház alapító tagja. 

Kun
Olsavszky Éva és Kun Vilmos Kép: Katona József Színház

 

Kun Vilmos  Kaposvárott, majd Debrecenben, végül ismét a Csiky Gergely Színházban dolgozott.  1980-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz. 1982-ben a Budapesti Katona József Színházhoz szerződött. Több világhírre szert tett előadás szereplője, a társulattal több tucatnyi országban járt. Számos film és tévéjáték mellett kétszáznál több szinkronszerepet is játszott.