STÍLUS

Elképesztő fény-és hanginstallációval nyílt meg a Városháza Passzázs


Kiszakít térből és időből, de közben meg mintha Budapest dobogó szívében állnál, ahol a személyes emlékeid kavarognak és keverednek a város évszázadnyi villódzó álmaival.

Aki volt és látta Inotát tavaly és idén a fesztiválon – az nem felejti azt az élményt soha, főleg a földöntúli élményt adó fényinstallációkat. Részben az ott is alkotó művészcsapat vette be most a frissen megnyílt Városháza Passzázs egy részét, hogy a 300 éves udvart és épületet elrepítse a 21. századba vagy még messzebb…

-
Kép: Képszerkesztőség

Az intelligens robotlámpák segítségével létrehozott tér- és fényinstalláció egyedi atmoszférát teremt a város szívében, miközben hangélmény is kíséri az utazást, amelyben a város zajait is fel lehet majd fedezni. A fények által megteremtett, mozgásélményt előidéző hatások reflektálnak Budapest sokszínűségére és dinamikájára, és a 150. születésnap előtt tisztelegve a Városháza falainak 150 pontját világítják meg.

-
Kép: Képszerkesztőség

Az ingyenesen látogatható fényinstalláció november 17-18-án 17.00-22.00 óra között látható, a program hossza: 8-10 perc. Megközelíthető a Károly körúti új bejáraton át, a Merlin épülete mellett elhaladva érkezünk a díszudvarra, vagy a Városháza utcai kapun át (nagyjából szemben a Párizsi utca torkolatával) szintén ide lyukadunk ki.

-
Kép: Képszerkesztőség

 

Nézd meg a videónkat, ha nem jön be elsőre, frissítsd az oldalt:

@enbudapestem Látványos fénysugárúttal nyílt meg a Városháza Passzázs. Kiszakít térből és időből, de közben meg mintha Budapest dobogó szívében állnál, ahol a személyes emlékeid kavarognak és keverednek a város évszázadnyi villódzó álmaival. A fények által megteremtett, mozgásélményt előidéző hatások reflektálnak Budapest sokszínűségére és dinamikájára, és a 150. születésnap előtt tisztelegve a Városháza falainak 150 pontját világították meg. Koncepció: Besnyő Dániel, Kálmán Mátyás, Varga Balázs Produkció: Centrum Production, Hybrid Production, COLLOC Productions #fouryoupage #foryou #Budapest #énbudapestem #budapest150 #lightart Vois sur ton chemin (Techno Mix) - BENNETT

 

Alkotók:

  • Koncepció: Besnyő Dániel, Kálmán Mátyás, Varga Balázs
  • Zene: Pfitzner Áron
  • Produkció: Centrum Production, Hybrid Production, COLLOC Productions
  • Technikai Szolgáltató: Szatyi Stage team
  • Technikai Partner: Visual Europe Group