KULTÚRA

Újra ragyognak a 90 éves Szent Margit templom toronysisakjai


Most volt 90 éve, hogy felszentelték a Szent Margit-templomot. Ennek tiszteletére kapott egy kis ráncfelvarrást, mi pedig újra tiszta vizet öntünk a pohárba a történetét illetően.

Jáki vagy Zsámbéki?

A Jáki templom másolata a Lehel téren nem létezik. Az Árpád-házi Szent Margit-templom, amire sokan így utalnak, a Szent Margit téren áll (amit 2019-ben választottak le a Lehel térből) és ugyan hasonlít a Jáki templomra, de valójában a zsámbéki templom mintájára készült, 700 évvel az eredeti után. A templom építész tervezőjének, Möller Istvánnak két oka is volt, hogy a romtemplomot válassza mintának.

Egyrészt azt a feladatot kapta az egyházközségtől és akkori vezetőjétől, Dr. Zaymus Gyulától, hogy az általa tervezett épület Szent Margit korát idézze fel, másrészt 1899-ben ő vezette a zsámbéki kolostor és templom első komoly rekonstrukcióját a századfordulón, így hatalmas tapasztalatra tett szert. A vastag falak és a négyszögletes tornyok mind a mintaként szolgáló román kori templom középkori hangulatát idézik. Mivel viszonylag új épület, ezért vasbeton szerkezetű, falai téglából épültek, de kívülről zsámbéki mészkővel burkolták.

Szent
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

A közösség ereje

A belső tér díszítése még majdnem tíz évet vett igénybe, amire a fedezetet szintén a közösség adta össze. Az építőmester Wihart Ferenc volt, a vasmunkákat Polgár Ignác, az összes asztalosmunkát Juhász Lajos készítette, a templom harangjai Szlezák László harangöntő műhelyéből kerültek ki. A templomot Heintz Henrik falfestményei és Nemes Ősz György szobrai díszítik, az ablakok Róth Miksa műhelyéből kerültek ki.

Minderre folyamatosan gyűjtöttek a főváros nagyobb templomaiban, a gáz-, a víz- és az elektromos művek is nagyobb adományokat ajánlottak fel, de magánszemélyek is bőkezűen áldoztak a templom szépítésére, a templom javára rendezett jótékonysági esten pedig a kor leghíresebb operaénekesei léptek fel. Az Árpád-házi szent idejét megidéző, vasbeton szerkezetű, zsámbéki mészkőbe burkolt, kéttornyú templom tehát közösségi erőből jött létre, még egy angol főúr, Lord Rothermere is (aki a trianoni békeszerződés óta szimpatizált a magyarokkal) támogatásával segítette a templom megvalósulását.

Most, 90 évvel a templom 1933-as felszentelése után látványosan megújultak, megszépültek az idővel megszürkült toronysisakok, kicserélték kő elemeit, homlokzatát is részben felújították, az eredeti vasbeton szerkezetet megerősítették. Az épület legmagasabb pontjain végzett munkálatokhoz 35 méter magas állványzatot épített a kivitelező cég, az Aveplan. Az állványt elbontották, a megújult XIII. kerületi templomot Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a templom felszentelésének 90. évfordulóján, 2023. október 15-én szentmise keretében áldotta meg.