Nem ismer határokat a fantázia. Nagy János 1963-ban megmutatta, hogyan lehet szert tenni kellő szorgalommal jelentős bevételre. A baj csak az volt, hogy így másokat is megkárosított.
Az eldobható borotvák korában egyre kevesebben vannak, akik emlékeznek azokra az időkre, amikor még a penge számított a legkorszerűbb felszerelésnek. Pontosabban a zsilettpenge, ahogyan akkoriban – a szocializmus éveiben – nevezték, márkától függetlenül, köznévként.
Figaro az 5 éves terv helyett
Azt magyarázni sem kell, hogy az ötvenes években, a vasfüggönyön át a Gillette termékei nem juthattak be Magyarországra. Ám ezt a dolgozó nép hatalma nem tekintett legyőzhetetlen akadálynak. Megszületett a Gillette borotvapengékre adott hazai válasz, az 5 éves terv nevű „zsilettpenge”, ami ugyan fényévekkel volt elmaradva a minőségében a nyugati változattól, de ez különösebben izgatta az illetékeseket.
Ám az évtized vége után, amikor a kádári konszolidáció varázsigéje az életszínvonal emelése lett, új hazai termék jelent meg, a kevésbé didaktikus, sőt kifejezetten stílszerű elnevezésű Figaro, ami valóban jobb minőségű volt az 5 éves tervnél, de azért még ez sem volt az igazi. Ám a hatvanas évek elejétől, amikor kivándorolt honfitársaink immár csomagokat is küldhettek az itthon maradt rokonoknak, az igazi Gillette pengék is elkezdtek beszivárogni az országba, amelyeket aztán elsősorban az úgynevezett maszek trafikokban kezdtek árulni a Figaróénál jóval magasabb árfekvésben. És e termékeknek még úgyis jelentős vevőköre alakult ki, hogy a hazai sajtó és reklámipar is azt sulykolta, hogy magyar penge is van annyira éles, mint a nyugati.
Karton a penge helyett
E piaci rést nézte ki magának a jóképű, és jó svádájú Nagy János, akiről így vallott már a bíróságot egyik trafikos áldozata: – Azzal jött be hozzám, hogy a honvédség beszerzője, s neki minden két hétben kell négyszáz borotvapenge. Adtam neki. Eltette az aktatáskájába, aztán közölte, hogy nincs nála elég pénz, kirakta a dobozokat azzal, hogy visszajön értük egy fél óra múlva. Nem jött. Másnap vettem észre: becsaptak. A pengék helyett – kartonlapokat találtam a dobozokban, öt perc alatt 1200 forint kárt okozott. A károsultat a Népszava idézte bírósági tudósításában, épp hatvan évvel ezelőtt. A cikkből kiderült, hogy Nagy János ezzel a trükkel számos trafikot fosztott ki – összesen 14 560 forint értékben.
Összekéregettem vagy kétszáz darab üres dobozt a trafikosoknál, aztán könyvkötészetből kartonlapokat szereztem. Felvagdaltam a pengésdobozok méretére a papírt, megtöltöttem velük a dobozokat, azután szépen celofánba burkoltam. Éppen olyanok lettek kívülről, mint a felbontatlan csomagok
– mondta a bíróságon Nagy János, akinek eljárását még a bírósági tudósító is kénytelen volt elismerni: „A bíró asztalán sorakoznak a bűnjelek, tökéletes másai az igaziaknak. Mert a zsilettkirály gondos munkával készült fel a nagyszabású sikkasztásra: a hamisítványok súlyra is egyeznek a valódiakkal”. Az 1963. november 10-én lezajlott tárgyaláson bizonyságot nyert, hogy Nagy tizenöt budapesti trafik után nyergelt át a vidéki helyszínekre, és négy győri, hét székesfehérvári, két pécsi és három szolnoki üzletben is kamatoztatta tudását. Az ügynek azonban nemcsak Nagy János volt az egyetlen vádlottja. Azoknak az orgazdáknak is bíróság elé kellett állniuk – ugyancsak trafikosok voltak –, akik átvették az elcsalt árut.
A Fővárosi Bíróság bűnösnek mondta ki a „Zsilettkirályt" harmincegyrendbeli „társadalmi tulajdont, valamint személyi tulajdont károsító személyi sikkasztásban, személyi igazolvánnyal való visszaélésben” és négy és féléves szabadságvesztésre ítélte. Az orgazdák pénzbüntetéssel megúszták.
(Kiemelt kép illusztráció: Fortepan/Antal Gábor)