Egy olyan régi városnál, mint Budapest, ahol a terület lakott volt már az ókor előtti időkben is, óhatatlanul előfordul, hogy a korábban temetkezésre használt területeken is szép lassan felnő az élők városa. A Károlyi-kert alatt Árpád-kori sírokat találtak, de a Lehel Csarnok területén is régen egy temető állt.
Bár az évszázadok során száznál is több temető működött elszórva a város mai területén, ezekből mára tizenhárom már bezárva áll, és összesen huszonegy működő temető van.
Az Átló Team 2018-ban A holtakra épített város címmel egy látványos és részletes infografikát, térképeket és videót készített a mai Budapest területén belül valaha működő és feltárt temetőkből. Most ezeken a térképeken néztük meg, hogy melyek azok a helyszínek, amiknél nem is gondolnánk, mit rejt a föld mélye.
Vannak olyan különleges esetek, mint a Károlyi-kert, ahol a terület középkori történetére a II. világháború alatt derült fény – 1944 nyarán, az oltóvíz medence kiásásakor több, feltehetően Árpád-kori sírra bukkantak.
Egészen 1775-ig a fő temetkezési szokás szerint a templomok, rendházak, esetleg kórházak körüli megszentelt földbe temették a keresztény halottakat, csupán a zsidó temetők álltak az egykori városfalon kívül.
A fenti évben azonban Mária Terézia rendeletet hozott, amelyben betiltotta a templomok és ezzel a lakóházak közelében a temetést, és így megindult nem csak a belvárostól távolabbi, nagyobb köztemetők kialakítása, de a régebbiek felszámolása is.
Az első így létrehozott köztemető a mai BAH-csomópont közelében, a Gesztenyés-kert, Budapest Kongresszusi Központ és MOM-Sportközpont helyén állt, és a Németvölgyi temető néven volt ismert. 1885-ben alakították ki és egészen 1930-es évekig működött, mígnem 1970-ben végleg felszámolták, és a területet beépítették.
Az alacsony vízállásnál a Duna-parton felbukkanó sírkövek is innen valók, ugyanis akiknek már nem voltak élő rokonai, és nem igényelték az áttemetést más, működő temetőkbe jelölt sírhellyel, ott a köveket a rakpart megszilárdítására használták fel.
A 19. század elejének másik fontos, és mára teljesen eltűnt temetője – ami a Fiumei útihoz hasonlóan majdnem nemzeti panteonná is vált az itt eltemetett jelentős emberek sírjai miatt – a Váci út mellett állt. Helyén nagyrészt a Lehel Csarnok és lakóházak állnak. Az utolsó keresztény temetés 1847-ben volt, itt, abban az évben, amikor a Fiumei útit megnyitották, de a zsidó felekezet még az 1860-as évek elején is használta. Felszámolásakor az itt nyugvók földi maradványai főként a Fiumei útra, és az újonnan nyíló zsidó temetőkbe – például a Salgótarjáni úti – kerültek.
A budapesti kísértethistóriák leggyakoribb szereplői azonban nem ezek a fentebbi helyszínek, hanem az Újpesti lakótelep paneljei. A „szellemtelepnek” is nevezett Pozsonyi utcai 17 ezer lakásával a ország legnagyobb lakótelepe, de nem csak ettől érdekes a története. Éppen akkor számolták fel a korábbi sírkerteket, amikor a környéket Nagy-Budapest létrehozásakor,1950-ben a fővároshoz csatolták. Az itt álló egykori magdolnavárosi temetőt végül 1964-ben szüntették meg, és részben ennek a helyén indult meg az új városrész felépítése, 1969 és 1972 között.
A friss lakók a beköltözés után furcsa dolgokról számoltak be – éjszaka lépteket, recsegést-ropogást véltek hallani, korábban az építőmunkások egy lány elsuhanó alakjáról számoltak be, de maguktól felgyulladó lámpák és a maguktól bekapcsolódó tévék is szerepeltek a megbolygatott temető haragos szellemeinek a bűnlajstromán.
Kiemelt kép: Bartha Dorka/Énbudapestem