Az aranyló erdőben sétálva nem tudtunk nem Lórienre gondolni, és arra, olyan a táj hangulata, mintha Galadriel bármelyik pillanatban elénk léphetne. De kicsit letéve a frissen olvasott Gyűrűk Urát a kezünkből, és visszatérve a valóságba is marad elég mesés elem a kiránduláson. A Paprikás-patak völgyében megnéztük a Budai-hegység legnagyobb vízesését, pár izgalmas homokkőképződményt és a Rózsika-forrást is.
Az őszi erdőben sétálni mindig egészen különleges élmény, hiszen olyan múlékony ilyenkor minden, alig pár hétig élvezhetjük teljes pompájában a sárguló, rozsdásodó leveleket és a kissé változékony, de kellemes időt.
A kirándulás kiinduló pontjára tömegközlekedéssel kényelmesen el lehet érni, a Budapest-bérlet éppen a Kökörcsin utcai megállóig érvényes, ahova Hűvösvölgyből ropsz-ropsz elhoz több buszjárat is (64,64A, 164, 264).
A buszról leszállva le is fordulunk az aszfaltozott útról jobbra az erdőbe, a sárga jelzést vagy a Mária utat követve, de a patak és a távoli vízesés csobogása is könnyedén megmutatja a helyes utat.
Egy rövid séta és pár fahíd után, bár tábla nem jelzi, merre van a vízesés, de a balunkon lekanyarodik egy fakorlátos lépcső, kövessük azt, hogy fentről megcsodálhassuk a zubogó vizet. Pár kiálló kövön át is kelhetünk a patak túlsó felére és a sziklákon óvatosan leereszkedhetünk a vízesés mellett a medencéhez. A 4-5 magas, természetesen kialakult vízesés a Budai-hegységben a legnagyobb, és a legszebb látványt innen nyújtja.
A patak partján a hatalmas kövek és kiálló gyökerek alatt elsétálva érdemes még megnézni közelről az egykori gát nyomait is. Innen amerre jöttünk, kapaszkodjunk vissza a sárga jelzésű útra.
Útközben terepfutók, kutyasétáltatók, bringások, gombászó idősek és kisgyerekes családok is elhaladnak mellettünk, ez a könnyed túra és a környék (ha kihagyjuk a rizikósabb lemászást a vízesés aljához) tényleg mindenkinek könnyen teljesíthető és élvezetes.
Közben azon gondolkodunk, nem szabadulva a fantáziavilágból, hogy mi hogyan neveznénk el helyet. Némi költői túlzással talán az Ezer híd völgye találó lenne, mert ahogy a patak kanyarog, sok-sok fahidacskán kell átkelnünk.
Útközben elhaladunk két érdekes homokkő-képződmény mellett is, ami ma már inkább a gyerekek mászókájának tűnik, kicsit lekoptatva, hogy aztán megérkezzünk a Rózsika-forráshoz és az itt kialakított pihenőhöz. A forrás vize ma már sajnos nem iható, de a 20. század eleje óta népszerű kirándulóhely, és a különböző turistaegyletek és helyi szervezetek nagy gondot fordítottak az ápolására. A forrásnál egy vizet öntő lányt ábrázoló domborművet is láthatunk, ez Rumán Sándor alkotása.
Innen közel 15 perces sétával elérjük a Solymári várat, ám aki ősszel jár erre, mindenképp ellenőrizze, nyitva van-e , mert novembertől-márciusig zárva tart, illetve novemberben jó idő esetén hétvégén szombat-vasárnap 10:00-18:00-ig járható be, belépő ellenében.
