STÍLUS

Tökéletes őszi minikirándulás Budapesten – a Róka-hegyi kőfejtőben jártunk


Budapest és Üröm határában fekszik a város egyik leglátványosabb kirándulóhelye, aminek a megközelítése is pofonegyszerű. A Róka-hegyi kőfejtőben az izgalmas terep és a csodás panoráma találkozik, most az őszi napsütésben fel is kerekedtünk, hogy jól körülnézzünk erre.

Egykor Budapest egyik legnagyobb mészkőbányája terült el itt, a 254 méter magas Róka-hegyben, amely egészen az 1930-40-es évekig használatban volt. Ki tudja mennyi fővárosi épület anyaga került ki innen, a „dachsteini” vagy szépvölgyi” mészkőből.

Róka-hegy
Kép: Bartha Dorka

Az ember által megbolygatott terület ma már igazi paradicsom, nem véletlen, hogy 1977 óta a főváros védett természeti területe (9 hektáron), amely jelentős geológiai és botanikai értékekkel is bír. A legkülönlegesebb élőlénye a fokozottan védett, akár százhúsz centiméteresre is megnövő, balkáni eredetű gyapjas gyűszűvirág.

Hogy jutunk ide?

A felhagyott bánya könnyedén megközelíthető tömegközlekedéssel is, szentendrei HÉV Csillaghegy állomásától egy jó 15 perces, másfél kilométeres sétával jutunk fel az Ürömi, Rókahegyi majd Hegymászó utcán az erdőig, amíg meg nem pillantjuk a piros háromszög turistajelzést, amit innentől követnünk kell.

Az egykori bánya több szintből áll, mindegyik más-más izgalmakat és látványt rejteget. Némi lépcsőzés után érkezünk az első udvarba, ahol a falak ölelésében egy tűzrakóhelyet találunk. Innen további lépcsők és kiépített út (amiről SOHA ne térjünk le, életveszélyes, 2015-ben el is hunyt itt egy kiránduló) vezet a felsőbb szintekre. 

Karsztos formák és mesés panoráma

Már lépcsőzés közben a fák között itt-ott kibukkan a panoráma, mintegy kecsegtető ígéretként, mi is vár ránk, ha felérünk a tetejére. Hol a Megyeri híd kecses pilonjai, hol az Óbudai Gázgyár tornyai tárulnak elénk.

Felérve a második platóra, itt már az őszi erdő ezernyi színe fogad a mészkőfalak ölelésében, és a városra nyíló kilátás sem utolsó. De ne álljunk meg itt, ennél nagyobb csodák is várnak még ránk. 

A legfelső udvar felé kapaszkodva, ha szerencsénk van, láthatunk sziklamászókat is, ugyanis az itteni szilárd, keleti falrész a sziklamászók kedvelt gyakorlóhelye, itt van kiépítve Budapest egyik legnagyobb kiépített, kültéri sziklamászó iskolája. Reméljük mondani sem kell, hogy csak profiknak, felügyelettel, saját kontóra, gyakorlat és felszerelés nélkül eszünkbe se jusson elindulni függőlegesen felfele.

Inkább forduljunk kicsit jobbra, ahol a hasadékban feltáruló panoráma nyűgöz le mindenkit. Mintha a vadnyugaton lennénk valahol, vagy egy távoli nemzeti parkban. A város zaja csak távoli duruzsolás (egyedül a felettünk húzódó légifolyosó zaja ront az idilli összképen).

Innen az utunk még felfelé visz, az udvar közepén kiemelkedő szikla mellett, ahol az izgalmas formájú hévizes barlangüreggel is találkozunk (ahol denevérek szeretnek telelni).

Már nincs sok hátra, és felérünk a kőfejtő hegy legmagasabb pontjára, ahonnan tényleg lélegzetelállító a panoráma. Szabad szemmel is kivehető egész Budapest, de ha van nálunk távcső, akkor láthatjuk a Bazilika kupoláját, a MOL tornyot és a csepeli víztornyot is, ebből a szokatlan szögből szinte egy vonalban. Itt már elég szeles tud lenni az idő, készüljünk meleg öltözettel. Mivel az egykori bánya területén a talaj is morzsalékos és egyenetlen, így érdemes túracipőt is húzni, a simatalpú sportcipő néhol ront a biztonságérzeten.

Ha kigyönyörködtünk magunkat, irány vissza a városi nyüzsgés. A bánya fölötti platón jobbra az erdőbe lefordulva a piros jelzést követve kibukkanunk majdnem ott, ahonnan elindultunk, a Gyöngyvirág utcán. 

Róka-hegy
Kép: Bartha Dorka

Róka-hegy
Kép: Bartha Dorka