KULTÚRA

Ezrek voltak kíváncsiak a földalatti múzeum kiállítására


A BKV Földalatti Vasúti Múzeumában látható a 150 év – 150 közlekedési esemény című tárlat a Múzeumok éjszakáján nyílt, és immár a Deák téri létesítmény legsikeresebb időszaki kiállításának mondható.

„A Múzeumok Éjszakáján időszaki tárlat nyílt a BKV Földalatti Vasúti Múzeumában, a Deák téri aluljáróban. A 150 év – 150 közlekedési esemény című kiállítás olyan összefoglalója a fővárosi közösségi közlekedésnek, amely az elmúlt másfél évszázad szinte minden lényeges mozzanatát feleleveníti” – írtuk még június közepén, ma viszont már elmondható az is, hogy a nagysikerű, 2018-as „50 éves a BKV” kiállításnál is többen, csaknem hétezren látták már a tárlatot.

A 150 év – 150 közlekedési esemény című kiállítás – a Budapest 150 programsorozat részeként – az 1873 és 2023 közötti legfontosabb és legérdekesebb közlekedési eseményeket eleveníti fel, s ahogy a BKV közleménye fogalmaz: „generációról generációra fejlődő közösségi közlekedés 150 kiemelt mozzanatát fotók és tárgyi emlékek jelenítik meg; ikonikus járművek modelljei, alkatrészek, viszonylattáblák, régi jegytípusok, jegylyukasztók viszik vissza a régmúltba a látogatókat”.

A társaság ezek közül az 1889-ben átadott, és még ma is működő Baross kocsiszínt emeli ki, valamint a farmotoros Ikarus 66-os autóbuszt, amely 1959-ben lett a fővárosi mindennapok része. De csak két történelmi adat a százötvenből. A látogatók választ kaphatnak arra is, hogy mikor állt munkába az első női kalauz, vagy, hogy mikortól kék színű az autóbusz és mikor lett piros a troli, de kiállítás emlékeztet az elmúlt évek jelentős közlekedéstörténeti eseményeire is, így a Combinók megjelenésére a nagykörúti viszonylatokon, vagy az első hibrid üzemű autóbuszok forgalomba állítására. Ezek mellett a látogatók találkozhatnak azzal az anyaggal is, amely az egyesített főváros közlekedésének kialakulását és előzményeit mutatja  be, és amelyből májusban már kaphattak egy kis ízelítőt, az M2 metróvonal négy szerelvényében.

A 150 év – 150 közlekedési esemény kiállítás december 31-ig látogatható hétfő kivételével minden nap 10 és 17 óra között a Földalatti Vasúti Múzeumban (Budapest, Deák tér, aluljáró).

 Várja a látogatókat a múzeum állandó kiállítása is, amelyet autentikus környezetben, egy régi alagútszakaszban alakították ki. A muzeális járművek mellett a látogatók tárgyi emlékek, eredeti dokumentumok, tervrajzok, térképek, fotók és modellek segítségével ismerhetik meg az 1896 óta működő MillFAV, vagyis a kisföldalatti történetét. A Kulturális Örökség Napjai rendezvényen, szeptember 16-án és 17-én, mind az állandó, mind az időszaki kiállítás ingyen megtekinthető lesz.