Hol nyílt a város első buszsávja? Mi jelezte a villamosok járatát, amíg nem számokat használtak? Mikortól kék a busz és piros a troli? Az összes kérdésünkre választ kaphatunk a BKV Földalatti Vasúti Múzeumának újonnan nyílt tárlatán.
A Múzeumok Éjszakáján időszaki tárlat nyílt a BKV Földalatti Vasúti Múzeumában, a Deák téri aluljáróban. A 150 év – 150 közlekedési esemény című kiállítás olyan összefoglalója a fővárosi közösségi közlekedésnek, amely az elmúlt másfél évszázad szinte minden lényeges mozzanatát feleleveníti.
„Az évforduló kapcsán számos programmal, kiállítással készült a főváros, ezért gondoltuk mi is úgy, hogy ebben témában rendezzük meg új kiállításunkat – 150 év fővárosi közlekedését helyezve fókuszba. Persze ekkora anyagot ilyen kis helyen lehetetlenség lett volna minden részletre kiterjedően bemutatni, ezért csak fel-felvillantunk olyan jellegzetes epizódokat, amelyek képes ezt reprezentálni” – mondta el nekünk Győrfi Judit muzeológus.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a múzeum előcsarnokában tablókat helyeztek el, amelyen az évszámok követik egymást 1873-tól egészen 2023-ig, és majdnem minden évhez hozzárendeltek általában egy, de néha több közlekedéstörténeti eseményt. 1874-nél például ezt olvashatjuk: „Megnyitották a Városmajor és a Sváb-hegy között a fogaskerekű vasutat, Európa harmadik hasonló jellegű hegyi vasútját”, tíz évvel későbbről pedig ezt: „Átadták a főváros központi pályaudvarát, a Keleti pályaudvart. A főváros egyik legforgalmasabb csomópontja több közlekedési eszköz végállomása lett”.
Persze minden évre nem jut ekkora szenzáció. Például 1929-ben az Üllői úti Száva kocsiszín megnyitását ünnepelhették, 1937-ben meg azt, hogy a Rákóczi úton kezdtek járni a 7-es buszok. Ezzel kapcsolatban kiderül az is, hogy a viszonylatszámot a óbudai trolitól örökölték meg a Rákóczi út ma is 7-es jelzéssel közlekedő buszai. Azt csak sejteni lehet, hogy az 1952-ben megjelent Ikarus 60-as típusú járművek is közlekedtek a Rákóczi úton, arról azonban már van anyag, hogy 1973-ban itt volt az első buszsáv.
A kiállítás rendezői e kronológiát azzal tették látványossá, hogy a tablók melletti tárlókban az adott időszakkal kapcsolatos közlekedéstörténeti relikviákat lehet megtekinteni. A kezdeteket a korabeli (piros) kalauzsapka, síp és jegylyukasztó szimbolizálja, de láthatunk villamosvasúti utastájékoztatót is, amely azokban a daliás időkben készült, amikor nem számozták a villamosokat (ez csak 1910 novemberétől van így), hanem mindenféle színes tárcsákkal jelölték őket.
Például a városmajori villamost zöld nyolcágú csillaggal, a Rókus kórháztól az Új köztemetőig közlekedőt piros alapon fehér kereszttel, míg a nagykörúti 6-os elődjét egyszerű piros, az óbudai villamosokét pedig fehér tárcsa jelölte.
Természetesen régi jegyeket és bérleteket – ahogy akkoriban nevezték, arcképes igazolványokat – is láthatunk, és persze egy sor járműmodellt az első, még zöld színű 1887-es kísérleti villamostól a legújabb metrószerelvényekig. Mindezen túl régi megállóhely-táblák, egyenruhák, járműülések, sőt egy komplett autóbusz-kormányszerkezet is látható. Sőt a 3-as metró régi állomási székei közül is kiállítottak kettőt. „Nyilván vannak olyan korszakok, amelyekből több hangsúlyos elem került ki. Például amikor elindultak az egyes közlekedési ágak vagy olyan járműtípusok jelentek meg, azokat igyekeztem beleszőni, de cél volt az is, hogy érdekességek is legyenek benne. Például az, hogy egységes járműszínek mikor alakultak ki, vagy hogy mikor épült az első aluljáró” – jegyezte meg Győrfi Judit, aki összeállította a kiállítási anyagot.
A bemutatón azonban nemcsak „az évek szállnak”. Mint azt Győrfi Judit elmondta, a kiállítás második részében arra törekedtek, hogy a különféle közlekedési ágak fejlődését mutassák be, a legfontosabb fővárosi közterületeket és szervezeteket, illetve azokat a személyeket, Széchenyi Istvántól Baross Gáboron és Balázs Móron át Széchenyi Ödönig, akik döntő hatással voltak e fejlődésre.
Az új kiállítás mellett – ha már itt járunk –, érdemes az állandó kiállítást is (újra) megnézni, amelynek alapvető műtárgyai lassan ötven éve vannak kiállítva.
De a Földalatti Múzeum ötlete még ennél is régebben született. A 2-es metró építése miatt még 1956-ban végrehajtottak egy pályakorrekciót a Millenniumi Földalatti Vasút vonalán, s ennek következtében egy 80 méter hosszú vonalszakasz feleslegessé vált, amit eleinte egyszerűen be akartak tömni.
A Közlekedési Múzeum szakemberei azonban még időben felismerték, hogy ekkora területet – ahol ráadásul eleve muzeális pályaszakasz van – be lehetne úgyis rendezni, hogy ott akár járművek is elhelyezhetők legyenek.
A múzeum ötlete 1966-ban vált hivatalossá, akkor még úgy tervezték, hogy az épülő metró is szerepet kap a leendő kiállításon a Deák téri közös megálló okán. Persze akkor még az volt a legkisebb gond, hogy hogyan rendezzék be az alagutat, és sokan csak álmodozásnak vélték a muzeológusok lelkesedését. Ám miután Budapest Főváros Tanácsának Közlekedési Főigazgatósága az ügy mellé állt – és a Deák téri csomópont terveinek elkészítésekor már arra törekedtek, hogy a kiállítóhely is szerepeljen azokban – egyszerűbbé vált az ügymenet. A múzeum terveit a Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalat és az UVATERV készítette, és ahogy korabeli visszaemlékezésekből kiderül, a legnagyobb problémát az alagutat keresztező víznyomócső jelentette, ezt ugyanis át kellett helyezni. A leglátványosabb művelet azonban a régi földalatti járművek darus beemelése volt 1975 februárjában.
A Földalatti Vasúti Múzeum 1975. október 28-án nyílt meg, működtetésére a BKV és a Közlekedési Múzeum hosszú távú együttműködési szerződést kötött. A kiállítás vonali szakaszán három eredeti járművet helyeztek el: a 19-es pályaszámú faburkolatú motorkocsit, amelynek egyik vezetőfülkéjét és az áramszedőjét az 1896-os állapotnak megfelelően visszaalakították, az l-es pályaszámú fémburkolatú motorkocsit, amelyet a forgalomból kivont állapotban hagytak meg, és a 82-es pályaszámú vezetőállásos pótkocsit, szintén az 1973-as állapotnak megfelelően.
(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)