Vannak városrészek, amelyekhez így vagy úgy, de kötődöm, és rengeteget írok róluk. Ilyen például Óbuda szíve, amelyről több cikkem is megjelent az Én Budapestem oldalán, a barokk emlékektől a kísérleti lakótelepen át mókusok titkáig. Ugyanakkor a szívemhez legközelebb álló városrészről még nem írtam önálló cikket. Pedig születésem óta Mátyásföldön élek, rendszeresen vezetek sétákat arra és folyton példaként emlegetem, akármiről is legyen szó. Szóval most pótlom a hiányosságot, legalábbis részben: néhány szóval bemutatom a villanegyedet, amely alighanem a legismertebb és mindenképp a legértékesebb része a környéknek. Zubreczki Dávid írása.
A cikk eredetileg 2021. október 5-én jelent meg.
Mi az a Mátyásföld?
Budapesti városrész, 1950 óta a 16. kerület – ahogy manapság hívjuk, a Kertváros – része. Előtte önálló település volt, bár csak igen rövid ideig: 1933-ig ugyanis Cinkotához tartozott. A legérdekesebb területe a történelmi mag, vagyis Ómátyásföld, mely a 19. század végén született meg, gondos tervezéssel, parcellázással.
Eredetileg nyaralótelep volt, ami ezt jelenti, hogy a Pesten belvárosi, nagypolgári lakásokban élő tehetős ügyvédek, gyárosok, kereskedők tavasszal kiköltöztek ida kertes villájukba a családjukkal, ősszel pedig visszatértek a városba. A huszadik század első felében azután egyre többen állandó lakóhelyüknek választották ezt a területet: a házakat téliesítették, az itt álló hotelből iskola lett, és fokozatosan kiépült a szükséges infrastruktúra.
Mitől érdekes?
Nincs még egy zöldövezeti városrész Budapesten, amelyet olyan nagyvonalúan alakítottak volna ki, mint Ómátyásföldet. Minden utcája tizenöt méter széles, ezeken gesztenye-, platán- és hársfasorokat ültettek. A telkek minimális mérete hatszáz négyszögöl volt, az összes épület villajellegűnek épült, parkosított előkerttel, jellemzően díszes kertkapukkal.
Az egységesen felparcellázott területhez egy kisebb és egy nagyobb park, valamint egy jelentős méretű templomkert is tartozott. Bár az épületek és a korabeli kertek egy része elpusztult, illetve az idők folyamán sűrűbb, és kevésbé nívós lett a beépítés, az eredeti térszerkezet, számos idős fa és szép épület még őrzi a fénykor emlékét.
Hogyan jöhetett létre ez a telep?
Bár Mátyásföld nem volt önálló település, a szó legszorosabb értelmében „önkormányzati” alapon működött: az itt élők tényleg önmagukat szabályozták. A Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesülete megállapodott a cinkotai földesúrral, Beniczky Gáborral, hogy csak nekik ad el parcellákat ezen a környéken, amit pedig ők adnak tovább – a hasznon megosztozva. Csak az vehetett telket az egyesülettől, aki be is lépett, és elfogadta annak alapszabályát. Ebben előírták, hogy milyen minőségű épületet, kertet, kerítést kell kialakítani, hogyan kell azt gondozni.
A házakat az egyesület hagyta jóvá, hogy megfelnek-e a villakinézetnek (például nem lehetett tűzfaluk) és hogy jól vannak-e elhelyezve: az utcától legalább hat méterre kellett állniuk, előttük díszkertet kellett kialakítani. Az előírások egy része ma már megmosolyogtató, például megtiltottak a szennyvíz utcára vezetését. Ám a 19. század végén ez még egy teljesen természetes tilalom volt, hiszen hivatalosan egy falu – Cinkota – része volt a telep. Előírták azt is, hogy a telke előtt mindenki köteles a járdát tisztán tartani és „kavicsoztatni”, ami azért jól mutatja, mennyire máshogy nézhetett ki az utcakép a betonjárdák és aszfaltozott úttestek elterjedése előtt.
Mi történt az elmúlt száz évben?
A nyaralótelep fénykora az első világháborúval lezárult. Még utána is parcelláztak fel újabb területeket, de ezeknél már mások voltak az igények, az előírások. Ami persze érthető, Trianon után, a világválság idején sokkal kevésbé lehetett fényűző életet élni, mint a monarchiában. Az új utcák és telkek már nem voltak olyan nagyvonalúak, mint a régiek, villák helyett „családi házak”, vagy épp kisebb nyaralók, „hétvégi házak” épültek. A platánokat és a gesztényéket gyümölcsfák váltották fel az utcákon. Mai szemmel nézve még ez is idillik környék volt – egy ilyen részén nőttem fel én is Mátyásföldnek –, de már nem egyedülállóan különleges.
A település szélén megjelent az ipar: Magyarország első nemzetközi repülőtere mellett repülőgépgyártás folyt, majd felépültek az Ikarus autóbuszgyár telepei.
Később a szovjet hadsereg egyik központjává vált az Erzsébet-liget: a park jelentős részét ekkor építették be. A villanegyed sajnos a rendszerváltás óta is folyamatosan pusztul, sorra tűnnek el a rosszabb állapotú épületek, vagy azok a két világháború között emelt modernista nyaralók, amelyeket a ma embere még nem tart sokra.
Ugyanakkor örvendetes módon számos villát felújítottak az elmúlt évtizedekben, olyanokat is, amelyek szint már a biztos pusztulás szélén álltak.
Mit nézzünk meg, ha erre járunk?
Feltétlenül csodáljuk meg az öreg fákat! Budapesten kevés az igazán idős, terebélyes fa, és bár a belsőbb kerületekben találhatókat hatalmas tisztelet és megbecsülés övezi, a mátyásföldiekről keveset hallani. Pedig platánból, hársból, de még tölgyből is akad kifejezetten látványos egyed. A legszebb fasor a Pilóta utcában áll: különösen szép, ahogy a templom előtt Y alakban elágazódik.
Az Erzsébet-liget faállományából sajnos kevés maradt meg: a háborúkban tűzifának vágták ki a zömét, a megszálló szovjet csapatok pedig nem feltétlenül igényes parkot alakítottak ki a helyükön. Ezzel együtt is szép városi erdő ez, melyben akad pár látványos faegyed is. Ha már a ligetben járunk, nézzük meg Magyarország első süllyesztett pályás teniszklubjának 1929-ben felavatott, art déco stílusú épületét.
A századfordulós stílusok mellett meg kell említeni a szocreált is: ebben az ötvenes évekre jellemző modorban épült az a katonai iskola, melyben jelenleg a BGE Külkereskedelmi Kara működik. Hasonló szellemben tervezték azt a „tiszti kaszinót”, amelyet ma Vivópalotának hívnak. Decsi István mesteredző vezeti itt az általa alapított Kertvárosi vívó SE-t, ahol többek közt Szilágyi Áron is felkészült a tokiói olimpiára.
A szép villákat felesleges lenne mind felsorolni, ráadásul a barangolás örömét szerintem pont az adja, hogy váratlanul botlunk bele egy-egy kincsbe. A szecesszió és az eklektika legkülönbözőbb irányzatai mellett egy-egy neogótikus, neobarokk, neoklasszicista vagy épp modern villába is belefuthatunk. Ám amit semmiképpen ne hagyjunk ki, az természetesen a legtöbbet mutogatott Dozzi-villa a Koronafürt utca és a Májusfa utca sarkán, illetve a már említett Pilóta utca, ahol szinte mindegyik villaépület figyelemre méltó.
Ha sikerül magnóliavirágzáskor (március vége, április eleje) érkezni, mindenképpen keressük fel a Bökényföldi út és a Táncsics utca kereszteződésében álló Szamóca cukrászdát: a mellette két akkora liliomfa pompázik ilyenkor, hogy a virágözöntől szinte nem is látni a mögöttük álló villát.
