Volt egy hely, kint és mélyen benned, álltál a színpadon, vagy feküdtél rajta, alig jött ki hang belőled, rekedtre énekelted magad, odalent sírva fütyültek, izzadva pumpálták a fejük felett a levegőt. Mintha az életük múlt volna rajta, pedig a te életed múlt rajta. Ez a #zenészekbudapestje
Az első fellépésem 1994 novemberében volt az FMK-ban, az Andrássy úton, amikor is én 16 éves voltam, és istenigazából nem is tudatosult bennem az egész. Nemcsak a korom miatt, hanem mert akkoriban csak egy egyszerű „gépész” voltam. Mármint akkor, amikor a faterommal és Marcel barátunkkal elkezdtük ezt az egész elektronikus zenei live act-et. Úgy volt a leosztás, hogy Dudás Marcel volt a billentyűs, a fater a képzőművész-zenész (Bernáthy Sándor – a szerk.), én pedig kezeltem a szintetizátorokat és a számítógépeket, merthogy én azokhoz értettem, lévén kisgyerek korom óta ezeket nyúztam.
Nekem az volt a melóm ott, hogy kipakoltuk a cuccokat, összedugdostam őket és akkor megnyomtam a play-t. Persze ennél azért több volt a feladat és összetettebb volt, mivel én felügyeltem a hangminták feltöltését és áttöltését is. Baromi furcsa volt egyébként, mert az FMK egy befogadó hely volt, ahol többnyire rock-koncertek, meg művész-performanszok voltak (ezért is tudott a fater oda időpontot kérni, mivel ők ott korábban több koncertet is tartottak), és tulajdonképpen mi kértük ki először egy party szervezésére.
Akkoriban a partyk persze nem úgy működtek, mint most. A résztvevők tulajdonképpen nem is tudták, hogy mire jönnek, hiszen semmilyen viszonyítási alapjuk nem volt. De valójában mi sem tudtuk teljesen.
Emiatt lehetett az, hogy a fogadtatás is eléggé vegyesre sikeredett, úgy is mondhatjuk, hogy néztek, mint borjú az új kapura, mivel elég hektikusan játszottuk a zenéket. Az egyik szám egy ambient volt, aztán a következő egy hardcore 160 BPM-en, aztán jött egy techno, egy trance – igazából a stílust se tudom megmondani, amit előadtunk, mert akkor még az sem volt annyira egyértelmű. Valójában úgy állt ez össze, hogy a Marcel ambientet szeretett volna, mivel ilyen volt a zenei beállítottsága, én meg hardcore-t, mert akkoriban kezdtem el kazettán hallgatni a Thunderdome-ot, meg a TerrorDrome-ot. És ezeket egymás után előadtuk ömlesztve.
Gyerekként pedig, mint említettem, fogalmam nem volt arról, hogy milyen lesz, ha én színpadra állok. Főleg, hogy egyfajta technikusként tekintettem még akkor magamra, nem pedig zenészként. Persze voltak számomra is kreatív részek, amikor effekteket lehetett tekergetni, de ezek még úgy voltak, hogy megvolt mindegyik ilyen résznek a pontos helye. Ma már ez kicsit másként néz ki. Hamar rájöttünk, hogy nem számokat kell játszani, hanem a loopokat kell addig hergelni, amig sikerül elkapni a flow-t. Érdekes, hogy a mai profi mainstage DJ produkciók újra visszatértek a playgombos módszerhez.
És mindehhez hozzátartozik még egy nagyon fontos kis színes: azon a novemberi bulin azt hittem, hogy ha lejövök a színpadról, akkor majd jönni fognak a csajok. De nem jöttek.
Bernáthy Zsiga Budapesten született zenész, grafikus designer, a hazai techno első képviselője és úttörője.
(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)