STÍLUS

Kizöldült a növényszőnyeg az Andrássy úti műfű helyén


Tíz évvel ezelőtt unták meg, hogy folyton kikopnak a növények Budapest legismertebb sugárútjának promenádján, és akkor egyszer csak leterítették műfűvel. Nem volt túl jó megoldás.

Külön fejlesztésbe kellett kezdeni azért, hogy az Andrássy út promenádjának zöldítése ne valljon kudarcot – derült ki az érintettek által közzétett posztokból. Egy-két évtizede kezdődtek a próbálkozások, hogy a vékonyka, de hosszú zöldfelület tényleg zöld maradjon, de mindegyiknek kudarc lett a vége. 

Rendre minden növény kikopott, hiszen még a szervízút melletti, szegéllyel megemelt részre is ráparkoltak az autók, átvágtak rajta a gyalogosok, és sok köbméternyi kutyavizeletet nyelt be a föld, amin keresztül az évelők, a bokrok és a fák is.

A legfurcsább megoldási kísérlet azonban a műfű 2013-as leterítése volt. Nem csak hogy ízléstelen lett, de még büdös is.

Ezt az eredménytelen és már-már reménytelen próbálkozás-sorozatot unta meg Terézváros Önkormányzata, amikor Soproni Tamás kerületi polgármester Facebook-posztja szerint saját forrásból megbízták a Főkertet egy kísérleti projekttel, először a Csengery és az Oktogon között. Mint Soproni beszámolt róla:

  • a „levegőásással” jobb életkörülményeket hoztak létre a fáknak;
  • a ráparkolást megakadályozandó oszlopokat helyeztek ki a szervízút felé;
  • a városi környezetet tűrő, jövőre is virágozni képes évelőket telepítettek;
  • a letaposás ellen a promenádra kerítést húztak;
  • és a világörökségi környezetbe illő, a korábbinál nagyobb űrtartalmú szemeteseket helyeztek ki.

„Pár hét elteltével biztató az Andrássy út növényültetésének eredménye”

– erről pedig már Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, miután terézvárosi kollégájával és Zakar Andrással, a FŐKERT vezérigazgatójával szemügyre vették a helyzet állását.

A főpolgármester valóban optimistának tűnik, ugyanis azt is írta a posztban, hogy az új fejlesztésű „levegőásással” előkészített talaj növénytakarója végre lehetőséget ad a fáknak is, hogy fellélegezzenek.

(Kiemelt kép: Pelikán János/Képszerkesztőség)