KULTÚRA

„Az olvasás, ha élvezetet okoz, segít élni" – elindultak a Könyvsziget programjai


Az olvasás népszerűsítésének érdekében élményalapú könyves programokat ad a hétvégén elindult Könyvsziget rendezvénysorozat. A nyitóesemény Grimm mesékkel és az Európai Unióval kapcsolatos illusztrációs kiállítás megnyitója is volt egyben. A követező hetekben a gyerekeket és a felnőtteket is izgalmas programokkal várják a Margitszigeten.

A május 20-21-i hétvégén elrajtolt a Könyvfőváros Könyvszigete is, amit a margitszigeti Kristály Színtérben nyitott meg dr. Bősz Anett, Budapest humán területekért felelős főpolgármester-helyettese és dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója. A Kristály Színtér egyébként az események helyszíne is. 

A megnyitót utóbbi, dr. Fodor Péter beszéde indította, aki emlékeztetett, hogy a főváros vezetése 2021. november 17-én jelentette be, hogy Budapest egyesítésének 150. évfordulóján Budapest Könyvfőváros 2023 címmel kiemelt programsorozatot tervez, és ennek megvalósításával a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat bízta meg.

-
Kép: Pelikán János/Képszerk.hu

Az olvasás támogatása

A Könyvfőváros egyik célja, a folytatta Fodor, hogy a különböző könyves kezdeményezéseket felkutassa és támogassa. „Örömmel mondhatom, hogy

ebben az évben már több mint 70 kulturális intézmény és civil szervezet vesz részt pályázatok útján a projektben, mely révén több mint 300 esemény valósul meg.”

Nyomdászoktól kezdve tipográfusokon és könyvkötőkön keresztül antikváriusokig és olvasói közösségekig rengetegen csatlakoztak a programsorozathoz.

„A Könyvfőváros támogatja a jövő szempontjából meghatározó értékeket, ezért is döntöttünk úgy, hogy a Könyvsziget központi eseménysorozatát Budapest zöld szívében, a Margitszigeten, a margitszigeti Kristály Színtérbe helyezzük” – magyarázta Fodor.

A programsorozat kiemelt célja pedig nem is lehet más, mint az olvasás népszerűsítése, ehhez pedig élményalapú könyves programokat szerveztek meg.

Mint Fodor magyarázta, „ebben az inspiratív közegben olyan új kezdeményezések válnak valóra, amelyek a könyvtár, a főváros és túlzás nélkül mondhatjuk, a magyar kultúra számára is jelentős akár új hagyományokat is teremt”.

Az főigazgató egy Vekerdy Tamás idézettel zárta a nyitóbeszédet: „az olvasás, ha élvezetet okoz, segít élni”. „Sokféleképpen gondolhatjuk tovább Vekerdy gondolatát, átélni és túlélni” – tette hozzá.

-
Kép: Pelikán János/Képszerk.hu

A főpolgármester-helyettes egy Polcz Alaine idézettel vette át tőle a Fodor Pétertől a szót. „Az emlékek ápolása a folyamatosság érzését és tudatát adja; a múlt beépítése a jelenbe és a gyermekeken át a jövőbe.

A gyökértelenség a mai ember egyik nagy baja, sérülékennyé teszi „énünket”.

Beszéljünk azokról, akik meghaltak, hogyan éltek, milyenek voltak, hogyan gondolkoztak, miben hittek, mit „tettek” az életükkel, mit hagytak a következő nemzedékre.”

A Budapest Könyvfőváros programsorozat, idézte fel Bősz, 2023. április 19-én, a FSZEK megújult Soroksári Könyvtárának átadásával indult.

Ezután arról beszélt, milyen fontos része a budapesti identitásnak az olvasás, a tudás szeretete, a tudás megosztása, a közös kultúrák ápolása.

Olyan programokra várnak mindenkit, amik lelkileg és szellemileg is tölti és támogatja a résztvevőket, amiken keresztül „hiszem, hogy jobban értjük, jobban el tudjuk fogadni egymást, jobban látjuk ennek a városnak a sokszínűségét, értékeit, megtanuljuk a szolidaritást, a jövő építését, környezetünk és a saját életünk tudatosabb alakítását”.

Ahogy Bősz Anett mondta, a könyvnek szerepe van a társadalmi problémák és demokráciadeficit iránti érzékenység felkeltésében is.

Fontosak a partnerek

A Könyvsziget megnyitója egy, a Goethe Intézettel közös, Grimm mesékkel és az Európai Unióval kapcsolatos illusztrációs kiállítás megnyitója is volt egyben.

Az intézet 1988 tavaszán, a rendszerváltás előtt alakult – idén 35 éves –, amikor Budapesten volt még egy NDK Centrum is, úgyhogy az intézet is rengeteg mindennek a tanúja volt az elmúlt évtizedekben.

Rövid beszédében dr. Klein Judit, a Goethe Intézet könyvtárának vezetője elmondta, kiállításaik sem valósulhattak volna meg partnerek nélkül.

A Grimm-kiállítás egyik érdekessége is, hogy különböző nemzetek illusztrátorai hogyan dolgozzák fel a közös európai kultúrkincshez tartozó meséket. A másik, Európai Unióval kapcsolatos kiállítás pedig olyan kérdéseket reflektál, minthogy mit jelent együtt lenni, egy közösséghez tartozni.

A Kristály Színtérben ezzel együtt megnyitottak egy második kiállítást is, amit Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület (FISE) tagjainak néhány munkáját mutatja be.

Pólya Zsombor 2010 és 2011 között készült Egér-rajz című munkájából készült válogatás például olyan képeket tartalmaz, amik úgy készültek, hogy Pólya a számítógépes egéréhez rögzített egy Parker tollat.

„Azért választottam Parker tollat, mivel 3 kilométert képes húzni a gyártó szerint. Arra voltam kíváncsi, mikorra fogy ki a tinta.”

Makettek, koncertek, vitaszínház

A Könyvfőváros Könyvsziget részeként május 21-én 15 óráig mindenkinek lehetősége lesz elkészíteni saját animációs kisfilmjét és nyomtathat is magának egy igazi nyomdagépen.

Délután 16 órától pedig ismét egy gyerekdarab, a Hab a tortán! sorozatból A hisztis királykisasszony szól a kicsikhez. Este 19 órától Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódiumesten szórakoztatja a felnőtt közönséget.

-
Kép: Aradi Péter/Énbudapestem

Május 27-én a PagonyFeszt költözik a Kristály színtérbe, május 28-án a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár különleges gyereknapi programmal készül a családoknak. 10.30-tól a Kaláka, 14.30-tól Szalóki Ági ad ingyenes koncertet. Egész nap, 10-16 óra között mesék és gyerekregények egy-egy jelenetét bemutató makettekből álló kiállítást lehet megtekinteni.

Este 19 órától a felnőtteknek lehetőségük lesz vitatkozni különböző Budapestet érintő kérdésekről az ÖrkényKÖZ Műhely vitaszínházi estjén.